Hokis sztrájk

Jegelt szezon

  • Vincze Ádám
  • 2013. január 13.

Sport

A profi amerikai sportligák közül ezúttal a jégkorongosok, vagyis a National Hockey League (NHL) körül zajlik a balhé. A játékos-szakszervezet és a csapatok tulajdonosai hónapok óta képtelenek megegyezni, ennek köszönhetően az egész szezon kútba eshet.

A lockoutot, vagyis a játékosoknak a ligából való kizárását (lásd keretes írásunkat) szeptember 13-án szavazta meg az NHL vezetősége, illetve a ligát alkotó harminc csapat tulajdonosa, szűk egy hónappal a szezon nyitómérkőzése előtt. A lockout szeptember 15-én, szombat éjfélkor lépett életbe: akkor járt le a játékos-szakszervezet és az NHL közt 2005-ben, szintén hosszas huzavona után létrejött kollektív szerződés, amely a liga működését és többek között a játékosok fizetését szabályozta.

Fifti-fifti

A drasztikus döntést mégsem egyik napról a másikra hozta a korábban az amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) harmadik legbefolyásosabb embereként ismert, az NHL-ben pedig 1993 óta regnáló igazgató, Gary Bettman által vaskézzel kormányzott liga és a játékos-szakszervezet (NHLPA - National Hockey League Players Association). Ez utóbbi - aminek élén a történet másik kulcsembere, Donald Fehr áll - és az NHL képviselői már 2012 júliusában megkezdték a tárgyalásaikat az új kollektív szerződésről. Az álláspontok azonban hónapokig nem közeledtek egymáshoz, mivel Bettman és az NHL drasztikusan meg akarta változtatni az életben lévő szerződést: nemcsak a játékosok átigazolási lehetőségein, illetve szerződésük maximális időtartamán szigorítana, de a bevételekből kapott részüket is keményen megnyirbálná, az előző szerződésben szereplő 57 százalékot 46-ra akarja csökkenteni a mintegy 3,3 milliárd dolláros éves profitból.

A játékosok pénzének drasztikus csökkentését először egyértelmű elutasítással fogadta az NHLPA, de miután az alapszakasz első mérkőzéseit végérvényesen törölték, kezdtek közeledni egymáshoz az álláspontok. Fehr és az NHLPA ajánlata a 2015-16-os szezonig 52, az utána következő két évben 54 százalék volt, amire az NHL pedig a 2012-13-as szezonra 49, majd a maradék hat évre 47 százalékos ajánlattal válaszolt. A vitázó felek október közepén majdnem megegyeztek az 50-50 százalékos elosztásban, de a tárgyalások mégis megrekedtek, és azóta sem jutottak előre. Az már biztos, hogy a mérkőzéseket december 14-ig törölték.

Irány Európa

A borúlátóbb szakértők szerint nagyon jó esély van arra, hogy a komplett 2012-13-as szezon elmarad, ami egyértelmű presztízsveszteség lenne nemcsak az NHL, de az egész jégkorongsport számára. A helyzetet súlyosbítja, hogy emellett horribilis pénzeket buknak mind a játékosok, mind a csapatok és a liga is. Hozzávetőleges becslések szerint csak a lockout első két hetére, vagyis az október 11-től 24-ig terjedő időszakra eső 82 mérkőzés törlésével az NHL százmillió, míg az érintett játékosok 120 millió dolláros bevételtől estek el, és ha ezt a két összeget arányosítjuk a lockout most már két hónapra rúgó időtartamával, gyakorlatilag megkapjuk egy kisebb ország komplett államadósságát. A szemben álló feleket azonban ez sem hatja meg. A liga és a szakszervezet képviselői utoljára december 5-én és 6-án ültek le egy maratoni tárgyalásra, és annak ellenére, hogy Fehr korábban még kimondottan optimista nyilatkozatokat tett közzé, meglebegtetve egy esetleges közeli megegyezés lehetőségét, ennek a két napnak sem volt eredménye.

Az NHL játékosai ugyanakkor már a lockout kezdetekor sem ültek sokáig a babérjaikon, hiszen ilyenkor szabad a vásár, mindenki oda igazol, ahova akar vagy éppen tud. Ennek köszönhetően a liga fél játékosállománya egyszerűen áttette a székhelyét Európába. Jevgenyij Malkin, a Pittsburgh Penguins sztárja például az orosz profiligában, a KHL-ben szántja a jeget csakúgy, mint sok más, Oroszországból érkezett NHL-játékos, többek közt Ilja Kovalcsuk és Alekszander Ovacskin. De Svájcba, Svédországba és Csehországba is elszerződött jó néhány játékos, sőt a legutóbbi hírek szerint Sidney Crosby, a Pittsburgh csapatkapitánya - aki mostanáig közvetítői szerepet vállalt a tárgyaló felek közt - is azt fontolgatja, hogy Európába szerződik. Mint mondta: elege van a hercehurcából, és szeretne már egy kicsit jégkorongozni is.

Lockout

A sztrájk egyik "továbbfejlesztett" verziójaként közkeletűvé vált lockout, vagyis a profi játékosok ligából való kizárása - ebben az esetben nemhogy mérkőzések nincsenek, de a sportolókat a csapat összes létesítményéből kitiltják, és fizetést sem kapnak - nem csak a hokisokat sújtja. Tavaly mind az amerikaifocistáknál, mind a kosarasoknál veszélyben volt az idény, de végül mindkettő rendben lezajlott, igaz, az NBA-szezon is kevesebb meccsel futott le. Idén a hokisok mellett az NFL, vagyis a profi amerikaifoci-liga is átélt egy lockoutot, igaz, itt nem a játékosokkal, hanem a játékvezetőkkel támadt a fentihez kísértetiesen hasonló anyagi vita. Az NFL Gary Bettmanja, Roger Goodell egyszerűen helyettes játékvezetőket szerződtetett az alapszakasz első néhány meccsére, akik viszont felkészületlenül, igen komoly hibákat elkövetve dolgoztak. Goodellt végül jórészt a játékosok, az edzők és a nézők együttes felháborodása rákényszerítette, hogy megegyezzen az NFL-ből kizárt játékvezetői garnitúrával.

 

Figyelmébe ajánljuk