Az általános iskola hetedik és nyolcadik osztályában is egyhetes "kötelező munkára" vittek bennünket, de már akkor sejtettük, hogy a "termelőmunkában való megmerítkezés" - ami esetünkben a Patyolat Vállalatot (1977), illetve a Kismotor- és Gépgyárat (1978) jelentette - főleg pedagógiai célzatú: "Ha nem tanulsz, ilyen rohadt helyeken keccsölhetsz, napi nyolc órában!" A gimnáziumban folytatódott a gyakorlat, itt azonban nem holmi üzembe, hanem a csokoládégyárba vittek - volt is lelkesedés. De mindez már a nyitány során elpárolgott, amikor az első munkanapon reggel hatkor felsorakoztattak bennünket a bejáratnál. A gyomrunk kavargott az utcát beborító émelyítő bűztől, ami persze a gyárból érkezett. Nos, ez volt a Vágóhíd utcai, más néven a Budapest Csokoládégyár, amiről akkoriban csak azt tudtuk, hogy a baljós utcanév ellenére sem itt készítik a Bocit. Arra viszont álmunkban sem gondoltunk volna, hogy ez a nyomasztó helyszín valaha is tényező lehetett a nemzetközi édesiparban. Pedig az volt.