Apa, anya, gyerek

Krétakör: Krízis-trilógia

  • Csáki Judit
  • 2011. december 5.

Színház

A Krétakör már egy másik Krétakör - de hogy abból az előzőből született, azt le sem tagadhatná. Persze nem is akarja. A Trafóban bemutatott Krízis-trilógia egy olyan, társadalmi elkötelezettségű, felelős színházi képződményről tanúskodik, amelyre nagy szüksége van - nem a színháznak, hanem az országnak. A színház - és a színházcsinálás - ebben a projektben (mert inkább projekt ez, mint bármi más) eszköz, méghozzá komplex eszköz. Közvetít a játszók és a nézők közt, de a szokásos befogadás helyett dialogikus viszonyra épít. Közvetít a színház és a játszók közt, amennyiben a játszás nem egyszerű szerepjáték, hanem az önkifejezés, az önartikuláció és ezáltal a személyiség öndefiníciójának eszköze.

 

Bojtos Luca (Hálátlan dögök)


Bojtos Luca (Hálátlan dögök)

Fotó: Tóth Ridovics Máté

 

A trilógia közös alaphelyzete egy háromtagú család felbomlása (lásd interjúnkat Schilling Árpáddal: Pincétől a padlásig, 2011. október 20.). És a három műfaj - a kamerát, filmezést mindig is kedvelő Schilling dokumentálási hajlama (lásd a hajdani Krétakör alkotótáborairól készült filmeket), a zene, a kortárs opera irányában tett felfedezőút, valamint a drámapedagógiai csoportoknál, a Kávánál, a Kerekasztalnál már látott forma továbbfejlesztése - együtt elsősorban egy negyediket, nehezen megnevezhetőt alkot, amelyet egyelőre legföljebb körülírni lehet: multimediális, módszertanilag is sokszínű, hatásmechanizmusában is rétegzett összművészeti társadalmi terápia. Bonyolult.

Noha a föltett kérdések nem is bonyolultak: mitől esik szét egy család, mitől indulnak el a tagjai külön utakon, hogy beteljesítsék társadalmi szerepüket, és egyben megtalálják a megoldást személyes problémáikra. A válaszok - amelyek természetesen nincsenek benne a Krétakör trilógiájában - elsősorban a közösségi lét dimenzióiban kerülnek terítékre. A fiú, Balázs a jp.co.de című filmben keresi azt a közösséget, amelyben ha otthonra nem is, de legalább társaságra lelhet: a Fancsikai Péter rendezte filmben Rév Marcell kameráján át bolyong a fiú egy üres és ekként ígéretes gyárépületben - de a film végén egy ház lapos tetején gyújtja fel magát. A Schilling és Fancsikai által írott filmben a dokumentálás olykor legyűri a keresést; és bár érdekesek a szereplők reflexiói magára a projektre, a filmezésre, mégiscsak kilökik a fókuszból az önmagát több értelemben is elveszítő fiút, nem beszélve az elveszettség fájdalmas gyökereiről: egy alapvetően jó és normális család szinte szükségszerű felbomlásáról.

 

A második rész opera. Hálátlan dögök: Dargay Marcell zenéje és Schein Gábor librettója az apa, Gát Gyula gyerekpszichiáter helyzetéről tudósít. Nettó művészet, remek kortárs opus, és Gulyás Márton rendezése finoman hívja fel a figyelmet a "kilógó" motívumokra. Mert a történet - a pszichiáter egy gyerekgyilkos fiúval történő beszélgetés során saját életének csődhelyzeteivel találja szemben magát - a maga brutális-sarkos köznapiságával sajátos viszonyt teremt a zenével: összeolvadnak az elidegenítésben. És mégis: a megölt áldozatok ügyes gyerekszereplőkként ott élnek-léteznek a színpadon, ahol a Kovács István által intenzív egyszerűséggel odatett erős, határozott apafigura szinte észrevétlen fordulatokon át hullik atomjaira. A nézőtér lépcsője alól kiéneklő - ideggyógyintézetben "gyógyuló" - anya (Kovács Annamária hanggal játszott remek alakítása) segélykiáltása már nem ér el hozzá. A gyerekgyilkos Ádámot Megyesi Zoltán játssza, lazára véve benne a pszichopatát, erősre a kérdező fiatalt; annál hatásosabb a gyerekbántalmazás poklát szóval és hanggal fölelevenítő jelenet.

 

A harmadik rész a Papnő címet viseli, és közismert formájú drámapedagógiai foglalkozás: tizenhat gyerek és néhány felnőtt a közönsége és társa az anya, Lilla nem is oly abszurd önterápiájának. A színésznő egy kis faluba költözik a fiával, ahol drámapedagógiai órák segítségével próbálja magához és önmagukhoz közelíteni a falubeli gyerekeket. És persze győz a papírforma: a messziről jött idegen teljes sikere a teljes kudarc - a környezet egyszerűen nem viseli el a felfordulást. Lilla pedig a kudarcot: visszatér a fővárosba. A játékban részt vevő erdélyi gyerekek gondos kiválasztás és felkészítés után közelítőleg önmagukat adják a fiktív helyzetben - és ez a kísérlet igazi tétje. Az ugyanis, hogy mi történik velük a közös játék próbái és "előadásai" alatt - és mi lesz velük utána; sikerül-e a színház segítségével visszahatni a hétköznapokra, a személyiségre, az önkifejezés képességére és hatalmára.

 

Felelősség és a vállalása, probléma és az artikulációja, valamint a változás és változtatás lehetősége közös munka eredménye, melyben Sárosdi Lilla a tanárnőt, Terhes Sándor a helyi tornatanárt, Bartha Loránd pedig a helyi papot alakítja, illetve inkább személyesíti meg a gyerekekkel való együttlétben.

 

Megyen-e a színház által a világ elébb - tehetnénk fel a kérdést így is, hiszen Schilling ebben a Krétakör-projektben egyrészt ezt tárgyalja, a többi ismert drámapedagógiai csoporthoz hasonlóan, csak erősebb és szélesebb financiális és kommunikációs háttérrel. Másrészt viszont a problémamegszokás állóvizébe dob követ: ez így nem mehet tovább, legalább álljunk szóba egymással. És itt már egyáltalán ne egyetlen családra gondoljon bárki!

 

Trafó, október 28.

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Ebben nem lesz dicsőség

Talán az izraeli „béketeremtés” sikere, illetve az azt követő frenetikus, globális, és Donald Trump személyes béketeremtői képességeit külön is hangsúlyozó ünneplés sarkallta az elnököt arra, hogy ismét feltűrje az ingujját az ukrajnai rendezés érdekében, és személyes találkozóra siessen Vlagyimir Putyinnal.

Legyetek gonoszok!  

Nagy terjedelemben ismertette a Telex egy a laphoz eljuttatott hangfelvétel alapján Orbán Viktor vasárnapi beszédét, amelyet a Harcosok Klubja „edzőtáborában” tartott 1500 aktivista előtt, a zánkai Erzsébet-táborban.

Elkenték

Legalább kilenc hazai bíróság kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál (AB) a védettségi igazolással való visszaélést szabadságvesztéssel fenyegető kormányrendelet Alaptörvény-ellenességének kimondását, mivel jogi képtelenség a Büntető törvénykönyv felülírása egy rendelettel. Az AB sajátosan hárított.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.

„Vegyük a következő lépcsőfokokat”

A frissen előrelépett pártigazgató szerint megvan a parlamentbe jutáshoz szükséges mennyiségű szavazója a komolyodó viccpártnak, azt pedig átverésnek tartja, hogy a kormányváltás esélyét rontanák. De kifejtett mást is az ígéretek nélkül politizáló, magát DK-sérültnek tartó politikus.

Mi van a fájdalmon túl?

A művész, akinek egész életében a teste volt a vászon, a nyelv, az eszköz, a fegyver, gondolatiságának hordozója, nyolcvanhoz közeledve is az emberi testet vizsgálja. E nagyszabású retrospektív tárlat nemcsak az életmű bemutatására törekedett, hanem egy művészi filozófia összegzésére is.

Az esendő ember felmutatása

  • Simonyi Balázs

Szándékosan az események „peremén” fotózott, úgymond a lényegtelent. Mondogatta: neki akkor kezdődik a munkája, amikor másnak, a hivatásos sajtófotósnak véget ér. A mi munkánk az óriási életművel most kezdődik. Ha lefotózom, a fénnyel becsapdázott valóság nem múlik el, nem hal meg: ez a fotográfus önfeláldozása.