Színház
Alföldi Róbert: „Nem véd semmi”
A Köszönjük, Magyarország! nevű pályázat a független művészek megsegítésére jött létre, a kormánynak – ahogy ők mondják – „sikerült egymilliárd forintot átcsoportosítani” erre a célra. E „megmentő” csomag volt beszélgetésünk kiindulópontja.
POSZT helyett POSZT: jön a Pandémia Okozta Színházi Találkozó
Online színházi fesztivált szervez június 11 és 14. között a Partizán.
„A ló sokszor egy svédszekrény”
Mi a feladata a mocap-színésznek, aki olyan videojátékok elkészítésében vesz részt, mint az Assassin’s Creed vagy a Witcher? A magyarországi Digic Pictures munkatársával a digitális mozgásrögzítés kihívásairól beszélgettünk friss lapszámunkban.
Für Anikó: Isten ments, hogy elbagatellizáljam!
Mit tenne, ha holnap nyitna a színháza? Erről is beszélgettünk az Örkény Színház tagjával.
Őszi lázrózsák
1918 őszén elsősorban nem a lámpaláz aggaszthatta a magyar színészeket, és a nézőtéri köhögés is több volt szórványosan zavaró kísérőjelenségnél.
Megtetszett Vidnyánszkynak: viszi a Magyar Teátrumi Társaság a Karinthy Színházat is
Múlt héten derült ki, hogy a Magyar Teátrumi Társaság 300 milliós állami támogatással „mentené meg” Karinthy Márton kulturális örökségét. Utánajártunk, mit szólnak mindehhez az örökösök, és mi a célja Vidnyánszkyéknak a színházzal.
„Életforma volt”
Pantomim, Arvisura, Pintér Béla – a határfeszegető, alternatív színjátszás egyik legfontosabb hazai bázisa. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem második emeletén működő Szkéné Színház március végén ünnepelte születésnapját.
Mégse mondott le vígszínházi igazgatói posztjáról Eszenyi Enikő
Kitölti június 30-ig tartó igazgatói mandátumát. Ezek szerint csak pályázatát vonta vissza.
Alföldi Róbert: "Öncenzúráznak, óvatoskodnak"
A csütörtökön megjelenő Magyar Narancsban Alföldi Róberttel olvashatnak interjút a kultúrpolitika alakulásáról koronavírus-járvány idején.