Anamnézis: görög eredetű szó, jelentése kórelőzmény. Az orvos a beteggel való kommunikáció útján veszi fel. Célja a páciens kórtörténetének, illetve panaszainak megismerése és rögzítése.
Anamnesis: magyar eredetű abszurd dráma, groteszk vígjáték, szürreális szkeccssorozat vagy valami ilyesmi. A Katona és a Szputnyik Hajózási Társaság közös produkciója. Célja a nézők megbotránkoztatása, megnevettetése, elgondolkodtatása vagy valami ilyesmi.
*
Katasztrófavideóval indítunk. Színházban ritkán látni ilyet: remegő kamera, elhomályosuló képek, vér, akció és pánik minden mennyiségben. Majd felhúzzák a vásznat, és egy kórházban találjuk magunkat. Egyben a pokolban. Itt nemhogy a gyógyulásra vagy a tisztességes ellátásra, de még arra sincs esély, hogy emberi módon szóljanak a beteghez – vagy hogy egyáltalán szóba álljanak vele. Minden egészségügyi dolgozó siet, hárít, nem ér rá, grimaszol, szarik rá, miközben mindenki más, jelenlegi, egykori és majdani betegek értetlenül és egyre növekvő kétségbeeséssel közlekednek a magyar kórház kietlen pusztaságában.
Azért persze van nevetés is. Nem is kevés. Bodó Viktor a legszívszorítóbb helyzeteket is képes egy pillanat alatt fergeteges burleszkjelenetté varázsolni – nemritkán tánccal, énekkel, konfettiesővel. Sokan sokszor vágnak hülye képet, a színpadon tüsténkedő figurák gyakran viselkednek elmebeteg módon, vannak videós bejátszások, esetenként felvillan egy pénisz.
Percek óta igyekszem feleleveníteni valamelyik poént (mert tényleg rengeteg volt), de nem megy. Egyszerűen nem emlékszem. Pedig Keresztes Tamás tenyérbemászókisféregportásának szinte minden arcrángása megvan, emlékszem a Czukor Balázs adta félőrült kórboncnokra, arra meg főleg, ahogy Kun Vilmos felesége betegágya felett a halálról énekel. Az szép volt. És arra is, hogy sokat nevettem. No meg az érzésre, hogy mindezt már láttam valahol.
Nem mintha baj lenne, hogy a rendező szabadon és meglehetősen bőkezűen használja fel korábbi nagy sikerének egyes elemeit. Inkább az a gond, hogy míg a Ledarálnakeltűntem esetében van értelme az értelmetlenségnek, hogy ott a színpadon zajló agymenések gondosan kitalált rendszerben tartanak valahová, addig az Anamnesisben l’art pour l’art üzemmódban dübörög a káosz. Meghökkenünk, meghatódunk, nagyokat kacagunk, de arról, hogy mégis mit gondolnak az alkotók egyedi módon, beküldött sztorik alapján létrehozott és stílusosan előadott topikjukról, lényegében semmit sem tudunk meg. Mert az azért mégsem lehet Bodó egyedüli mondanivalója, hogy a magyar egészségügy állapota siralmas. Meg hogy az orvos is ember, még ha nem is mindig látszik rajta. Ennyi erővel azt is mesébe szőhette volna, hogy az ég az kék, a fű meg zöld, mi több, éjszaka sötétebb van, mint nappal.
Az mindenképpen dicséretes és örvendetes, hogy az egyik legjobb hazai színház teret és nem mellékesen fantasztikus színészeket ad egy szokatlan és bátor projekthez. Egyelőre erősen reménykedem, hogy én értettem félre valamit, és az egyik legtehetségesebb fiatal rendező új előadása valójában több, mint egy parádésan kidekorált blöff.
Katona József Színház, május 2.
