Színház

Kutyába

Coetzee-Mundruczó: Szégyen

  • Csáki Judit
  • 2012. október 6.

Színház

Így, a szezon előtt arra gondoltam, hátha hívják még vendégjátékra hozzánk azt a magyar színházi előadást, amit a szezon végén láttam, és amelynek láttán nyáron hosszasan brávózott az avignoni fesztivál közönsége.

A (budapesti székhelyű) Proton Színház előadása koprodukció, ezekkel a partnerekkel: Wiener Festwochen, Festival d'Avignon, KunstenFestivalDesArts, Trafó, Malta Festival, Hebbel am Ufer, Romaeuropa 2012. A rendező Mundruczó Kornél, a magyar színház egyik legerősebb valutája - miközben egyszerűen nincs benne a magyar színházi életben.

Szégyen pedig Mundruczó Kornél legjobb rendezése a Szorokin-adaptáció óta: a Jég (ami még színtiszta magyar produkció volt) tudott ennyire belehasítani a színházba, mint ez a Szégyen tudna, ha elegen láthatnák itthon is, abban a közegben, amelyből vétetett.

Furcsa kimondani, hogy innen vétetett, hiszen adaptáció ez is (Mundruczó Petrányi Viktóriával készítette a színpadi változatot): John Maxwell Coetzee Nobel-díjas dél-afrikai író Szégyen című regényéből; és hát mi közünk nekünk az apartheid utáni fokvárosi levegőhöz, ugye.

A regény két, látszólag különálló fonalát a színpadon összefogja egy harmadik, és ahogy az Ágh Márton tervezte tér - amely egyszerre naturalisztikusan konkrét és vastag földpadlójával szimbolikus is - egybeöleli az összes helyszínt, úgy sodorja egymásba Mundruczó is az apa, a lány és a kutyák történetét.

Először azt látjuk, hogy egy, a tanyáján egyedül élő lányra éjjel ráront néhány fekete férfi, és megerőszakolja: a megaláztatás, a fizikai és lelki kín minden gyógyíthatatlan gyötrelmét odajátssza elénk Tóth Orsi (aki Láng Annamáriával felváltva játssza Lucy szerepét). Az erős indítás - majd a jelenet filmes visszajátszása - nemcsak a Mundruczó-féle sokkolás eszköze (azé is, persze, ő így "tizedeli" a nézőket), hanem annak paradox hatását is kiváltja: feszült-higgadtan nézzük, hogy a terhes leszbikus nő nem a dacos düh, nem a jogorvoslat felé veszi az útját, hanem megszüli a gyereket, hozzámegy fekete cselédjéhez, és apatikusan kiegyezik, vagyis túlél a fel- avagy visszafordult világban, az apartheid után, amikor is nemcsak a feketék alárendeltsége, hanem a fehérek fölérendeltsége is megszűnt.

Ezt a küzdelmet - meccset, mondjuk így - kíséri végig a lány apja, aki viszont egy nagyon is "amerikai" konfliktussal a tarsolyában érkezik a farmra: az angol romantika professzora veszélyes romantikus kalandba bocsátkozott egyik tanítványával, és az történt, ami mostanában szokott, kirúgták az állásából. Vagyis ő is "keresztúthoz" érkezett, ami köztudottan igen képlékeny állapot, sokat lehet tanulni ilyenkor a világról. És David tanul, mert muszáj neki, hiszen a szeme előtt bomlanak semmivé a civilizatorikus beidegződések jogról, tapasztalatról, esélyről és esélytelenségről.

A színészek tesznek róla, hogy piszok rosszul érezzük magunkat (bolond, aki ezért megy színházba, amikor ezt bárhol föllelheti?). Ez a piszok rossz azonban mégiscsak pompás nézői állapot: gondolkodnunk és véleményeznünk kell, Mundruczó szorítása indirekt, de erős. A Zsótér Sándor által egyszerűen, hitelesen és ismerősen megélt apához vagyunk közel, vele, általa éljük végig ezt a tanulási folyamatot, ahogy Lucy - jól felfogott túlélési érdekből - hozzámegy a birtokra és feleségre vágyó fekete cselédhez, megerőszakolói rokonához, cserébe a "védettségért", hogy több erőszak talán nem lesz.

A színészek "kibeszélnek". Nemcsak amúgy brechtiesen, hanem például az eltúlzottan művi "négerparókával", a drámai figurák látványos változtatásával. Szólni leginkább a vérforralóan természetes és hiteles Monori Lili szól hozzánk Bev Shaw állatorvos figurájában, aki az elmenekült fehérek által hátrahagyott - és feketék ellen idomított - kutyákat küldi injekcióval a másvilágra, hiszen már nincs gazdájuk, valamint "preferenciáik" elavultak, átszaladt rajtuk a történelem. De Monori a halálinjekció előtt kedves-rezignáltan felkínálja őket nekünk - akárcsak a hajdani professzornak, miközben átképezné őt erre az új professzióra. Nekünk nem kell a kutya. Elvégre színházban ülünk.

A direkt brutalitás és a színházi-színészi stilizáció inkább váltogatva, semmint elegyítve van itt; hullámzunk tehát mi is, a Zsótér Sándor játszotta apával együtt. A fekete közeg cinikusan és fenyegetően veszi át az uralmat: Rába Roland, Bánki Gergely, Derzsi János, Szemenyei János és Székely B. Miklós Mundruczó nyelvén beszél és hallgat; erősek mindkettőben. Tóth Orsi törékenysége maga a beletörődés, de hallgatagsága csupa rejtélyt közvetít. Wéber Kata a csábító diáklány, majd a későbbi figuráiban is gazdagon illeszkedik a csapatba, amely pedig egyre inkább tart egy színházi társulat felé, bármerre játsszanak is egyébként a tagjai.

Akik a végére - és ez csomózza össze a két szálat - mind kutyává lesznek. Elhagyott, "fehér" kóbor kutyává. Kutyául mondják el, hogy kiverte őket a világ. 'k sem kellenek nekünk, egyik sem.

De már a színházon kívüli világon jár az eszünk; Mundruczónak - külföldön is - sikerült elérnie, hogy körülnézzünk, nem annyira kívül, mint inkább belül. Kérdések tolulnak, és nemcsak a "mit tennék én a helyében", hanem az, hogy vajon mindig elég körültekintőek-e az úgynevezett egészséges első reflexek, és vajon nem a belegondolás elől menekülünk-e általuk. Szóljon, aki tud ennél aktuálisabb házi feladatot itt és most.

Trafó, június 17.

Figyelmébe ajánljuk

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”

„Így változik meg a világrend”

Miért tört előre a populista jobboldal a nyugati világban, és hogyan alakította át Kelet-Európát? Milyen társadalmi változások, milyen félelmek adták a hajtóerejét, és milyen tartalékai vannak? És a liberális demokráciának? A tájhaza egyik legeredetibb politikai gondolkodóját kérdeztük.