Vacsoraszínház

Macskalépcső

Színház

Záróra van, a kávézóban már a székeket pakolja a pincérnő, amikor egy középkorú, tántoríthatatlan, lendületesen határozott nő betéved egy korty konyakra. Persze nem egy konyakról van szó, sokkal többről, jóval inkább egy egész életről, vagy rögtön inkább háromról.

Két nő találkozása és megismerkedése játszódik a színen, amely egy drámai szituáció kiindulópontja - a nem túl komplikált történet egyszerre válik helyenként komikussá, majd a végén egészen tragikussá. A két nő (Szitás Barbara és Mezei Léda), bár nem ismerik egymást, van egy olyan összekötő kapocs az életükben, amely alapvetően fogja meghatározni sorsuk alakulását. A fiatal, naiv és a középkorú, csalódott nő prototípusa talál egymásra, akiket alapjaiban határoz meg a mellettük lévő férfi személye. Azonban ez a férfi a két nő életében egy és ugyanaz, így nem kérdés, hogy a konfliktusforrást a birtoklási vágy, a reménytelen szerelem és a ragaszkodás mikéntje adja. Miközben egyikük sem képes feladni azt az illúziót, amibe ringatták magukat, egyre világosabbá válik, hogy az említett szívtipró hogyan hálózta be vagy egyszerűen csak verte át a szerelmes nőket.

A Gellért Szálloda egykori zenetermében egy szélsőséges bulvár naturalista intrika kellős közepébe csöppenünk, ahol a műfajteremtőnek mondott "szállodaszínház" "komplex élménye" nemcsak Thuróczy Katalin kétszemélyes, szatirikus komédiáját jelenti - amely önmagában is hagy némi kívánnivalót maga után -, de az előadás mellé étel-ital is jár. A megjelenített érzelmi válság és a túlzott indulatok helyenként a ripacséria határát súrolják, és olyan nem várt fordulatot hoznak a történet végén, amelynek kérdéseire az előadás révén nem kapunk választ. Halkan tesszük hozzá, lehet, hogy nem is baj. A honi szállodaszínházi praxis ezzel a darabbal veszi kezdetét, mondjuk úgy, érdekesen.

Danubius Hotel Gellért, március 6.

Figyelmébe ajánljuk

Népi hentelés

Idővel majd kiderül, hogy valóban létezett-e olyan piaci rés a magyar podcastszcénában, amelyet A bűnös gyülekezet tudott betölteni, vagy ez is olyasmi, ami csak elsőre tűnt jó ötletnek.

A hiány

László Károly, a háborút követően Svájcban letelepedett műgyűjtő, amikor arról kérdezték, miért nem látogat vissza Auschwitzba, azt válaszolta, hogy azért, mert nem szereti a nosztalgiautakat.

Fagin elsápad

Pong Dzsun Ho társadalmi szatírái, Guillermo del Toro árvái, vagy épp Taika Waititi szeretnivalón furcsa szerzetei – mindegy, merre járunk, a kortárs filmben lépten-nyomon Charles Dickens hatásába ütközünk.