Vacsoraszínház

Macskalépcső

Színház

Záróra van, a kávézóban már a székeket pakolja a pincérnő, amikor egy középkorú, tántoríthatatlan, lendületesen határozott nő betéved egy korty konyakra. Persze nem egy konyakról van szó, sokkal többről, jóval inkább egy egész életről, vagy rögtön inkább háromról.

Két nő találkozása és megismerkedése játszódik a színen, amely egy drámai szituáció kiindulópontja - a nem túl komplikált történet egyszerre válik helyenként komikussá, majd a végén egészen tragikussá. A két nő (Szitás Barbara és Mezei Léda), bár nem ismerik egymást, van egy olyan összekötő kapocs az életükben, amely alapvetően fogja meghatározni sorsuk alakulását. A fiatal, naiv és a középkorú, csalódott nő prototípusa talál egymásra, akiket alapjaiban határoz meg a mellettük lévő férfi személye. Azonban ez a férfi a két nő életében egy és ugyanaz, így nem kérdés, hogy a konfliktusforrást a birtoklási vágy, a reménytelen szerelem és a ragaszkodás mikéntje adja. Miközben egyikük sem képes feladni azt az illúziót, amibe ringatták magukat, egyre világosabbá válik, hogy az említett szívtipró hogyan hálózta be vagy egyszerűen csak verte át a szerelmes nőket.

A Gellért Szálloda egykori zenetermében egy szélsőséges bulvár naturalista intrika kellős közepébe csöppenünk, ahol a műfajteremtőnek mondott "szállodaszínház" "komplex élménye" nemcsak Thuróczy Katalin kétszemélyes, szatirikus komédiáját jelenti - amely önmagában is hagy némi kívánnivalót maga után -, de az előadás mellé étel-ital is jár. A megjelenített érzelmi válság és a túlzott indulatok helyenként a ripacséria határát súrolják, és olyan nem várt fordulatot hoznak a történet végén, amelynek kérdéseire az előadás révén nem kapunk választ. Halkan tesszük hozzá, lehet, hogy nem is baj. A honi szállodaszínházi praxis ezzel a darabbal veszi kezdetét, mondjuk úgy, érdekesen.

Danubius Hotel Gellért, március 6.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.