rés a présen

Más helyszínen ugyanúgy

  • rés a présen
  • 2023. augusztus 16.

Színház

Gálvölgyi Dorka, az Eötvös10 igazgatója, a TE!Feszt alapítója

rap: Hogyan fejlődött a TE!Feszt az elmúlt három évben?

Gálvölgyi Dorka: Nagyjából három éve érkeztem Terézvárosba, és szinte az első dolog, amibe belekezdtem, a TE!Feszt szervezése volt. Terézváros minden utcája, kevéske tere valamilyen kulturális emléket őriz, így adta magát, hogy legyen egy fesztiválja. Ez a harmadik alkalom is arról szól, hogy megmutassuk ennek a kicsi kerületnek a rengeteg kulturális értékét. Ebben az évben is lesznek színpadi produkciók, zene, tánc. Mivel a szeretett Andrássy út a sportnak ad helyet, így egy kicsit odébb költözünk, de a programok sokszínűsége miatt az idén is érdemes a TE!Fesztre eljönni. Az újabb fesztivál szervezése akkor kezdődik, amikor az előző véget ért, és bőven lenne még mit megmutatni. De az Eötvös10 évente már csaknem kétszáz egyéb rendezvényt is lebonyolít.

rap: Pontosan hova költözik a fesztivál?

GD: A Podmaniczky utca Izabella és Szinyei Merse Pál utca közötti szakaszán leszünk, ugyanis az Andrássy út ebben az időpontban az atlétikai vb egyik helyszíne lesz. Kicsit szomorúan vettük ezt tudomásul, de jövőre, reményeink szerint újra a megszokott helyszínén lesz a rendezvény. Tehát ez csak egy átmeneti állapot.

rap: Mennyiben érinti ez a fesztivál programjait?

GD: Kijelenthetjük, hogy semennyire. A költözéssel számunkra lesz kicsit körülményesebb a lebonyolítás, de reméljük, hogy a látogatók ebből semmit nem fognak tapasztalni.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.