Interjú

„Nem is mennék”

Sodró Eliza színész

Színház

Janikovszky Évát játssza, párkapcsolati drámát próbál egy független társulattal, legutóbb a Radnóti Színházban Hajdu Szabolccsal dolgozott. Szerepeiről, munkamódszerekről, és a #metoo hatásáról is beszélgettünk vele.

 

Magyar Narancs: Augusztus van, próbáról érkezel. Honnan?

Sodró Eliza: A Loupe Színházi Társulás kért fel Rusznák Andrással – aki a párom – egy kétszereplős előadásra, amelyet Horváth János Antal rendez. A Bármi lehetséges, ha elég erősen gondolsz rá a brit Cordelia O’Neill műve, s egy fiatal párt mutat be, akik elveszítik a kisbabájukat. A Loupe iszonyatosan tehetséges csapat. Lovas Rozi, Horváth János Antal, Lengyel Tamás és Molnár Áron alapították, és a társadalom különböző rétegeit érintő témákat dolgoznak fel.

MN: Közel áll hozzád is a szemlélet, hogy kortárs problémákról kell szólnia a színháznak?

SE: Azzal nem értek egyet, hogy a színháznak mindenféleképpen társadalomkritikusnak kell lennie. Szerintem csak akkor lehet szabadon alkotni, ha nem szorítjuk magunkat különböző ideológiák és jelszavak korlátai közé: az ihlet olyan, mint a szél, sokáig várakozunk rá, s amikor feltámad, igyekszünk befogni a vitorlánkba. Magánemberként akkor tudok igazán beleállni egy ügybe, ha van valamilyen személyes érintettségem. Akkor viszont kötelességemnek érzem, hogy kiálljak magamért és azokért, akik még keresik a hangjukat. De az mindig kellemetlen, ha olyasmiért kell felszólalnom, ami nem az én ügyem. Indiszkrétnek érzem magam, mintha beleszólnék mások problémáiba. A színpadon persze ilyenkor is muszáj megtalálnom a személyes kapcsolódást: ebben sokat segít a képzeletem és az empátiám. A Bármi lehetséges… témája olyan brutálisan szomorú, hogy fel is merült bennem a kétely, vajon el kell-e vállalnunk. Hát hülye vagyok én, hogy önként jelentkezem, hogy a létező legrosszabbat átélhessem? Aztán a darabot olvasva, egyszer csak belém hasított a felismerés, hogy azért menekülök ettől a témától, mert dolgom van vele: egyik nagymamám révén transzgenerációs örökségem az ilyesfajta veszteségtől való szorongás és rettegés, amellyel előbb vagy utóbb muszáj lesz szembenéznem. A történet végén egyfajta megtisztulást éreztem, mintha mázsás súlyoktól szabadultam volna meg, és többé nem volt kérdés, hogy vállaljam-e. János elmondta az olvasópróbán, hogy minden negyedik nőnek át kell élnie a perinatális veszteséget, vagyis rengetegen érintettek a témában. Én abban bízom, hogy ez az előadás egy olyan utazás lesz a pokolba, ahonnan megtisztulva, reménnyel teli szívvel térünk vissza.

MN: Janikovszky Éva 1938–1944 között vezetett naplóiból készítettétek Keresztes Tamással a Kizárólag az utókor számára című előadást, amelyet idén nyár elején mutattatok be. Hogyan jött a felkérés?

SE: Amikor megjelentek a naplók, készült belőlük egy hangjáték Surányi András rendezésében, aki rám gondolt, hogy olvassam fel a naplórészleteket. Janikovszky Éva gyerekkorom meghatározó alakja, gyakorlatilag a narrátora volt. Megkaptam a szöveget, és olyan volt, mintha ismertem volna. A hangjátékot tényleg szinte blattoltam, mert valahogy ösztönösen tudtam, hogyan kell csinálni. Én is írtam naplót, mélyen belém ivódott Janikovszky stílusa, közel éreztem magamhoz a hangját, így a saját naplóimon is felfedezhetők janikovszkys jegyek. A hangjátékra meglepően jó visszajelzéseket kaptam. Majd felmerült, hogy a 6SZÍN-be, amelynek Földvári Péter a vezetője és Janikovszky János, a Móra Könyvkiadó vezetője is az egyik tulajdonosa, kellene egy Janikovszky Éva-darab. Adta magát, hogy én csináljak a naplókból előadást. Péter ötlete volt, hogy Keresztes Tamás rendezze, majd csatlakozott Bíró Bence dramaturg is a munkához. Bár felmerült, hogy monodráma lesz az előadásból, gyorsan eldöntöttük, kell egy fiú is a darabba, mert a naplókból kiemelt anyagok Éva szerelmei köré épülnek, így került az előadásba Martinkovics Máté.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.