ZSIINÓRPADLÁS – rés a présen

Minden, ami valódi

  • rés a présen
  • 2022. október 5.

Színház

Petrány Eszter táncos

rés a présen: Jörg Widmann Arc a tükörben című operájában láthatunk legközelebb a Müpában október 15-én, a Neue Oper Wien előadásának magyarországi bemutatóján. Miről szól ez a kortárs opera, és milyen szerepben leszel látható?

Petrány Eszter: Az Arc a tükörben Widmann egyik korai, 2003-ban bemutatott műve. Egy modern Pygmalion-történet, azzal a csavarral, hogy egy biotechnológiai laborban játszódik, amelyet egy házaspár, Patrizia és Bruno vezet, akik egy zseniális professzor, Milton segítségével megalkotják Justine-t. Ő Patrizia tökéletes mása, egy valódi klón. Eredetileg négyszereplős a darab, de a rendező szerette volna Justine alakját valamivel árnyaltabban, összetettebben ábrázolni, így kerültem a képbe, afféle csatornaként Justine hangja, lelke és a közönség között. Az eredeti klón a darab végéig sejtelmes marad, de részben rajtam, a mozdulataimon keresztül kommunikál.

rap: Milyen a munka a társulattal?

PE: Csodálatos, de kihívásokkal teli. A csapat kivételesen jó volt, Carlos Wagner pedig egy rendkívül nyitott, kreatív rendező. Amikor épp nem az én részeimet próbáltuk, akkor a rendező és az asszisztense mellett jegyzeteltem. Főként a mozdulatokat, gesztusokat igyekeztem finomítani, és azt hiszem, az énekeseknek minden extra input jól jött, hiszen zenei, színészi és lélektani szempontból is nehéz dolguk volt. Walter Kobéra karmester maximalizmusa, precizitása elengedhetetlen volt ennél a komplex zenénél, Carlos játékossága, kifinomultsága pedig a történet és az előadásmód szempontjából volt fontos.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.