"Soha nem az volt a kérdés, hogy szükség van-e rá"

Nyakó Béla, a Kisvárdai Színházi Fesztivál igazgatója

  • rés a présen
  • 2012. július 21.

Színház

rés a présen: Minek köszönhető a fesztivál stabil léte, és az, hogy körülötte szinte nincsenek politikai viták?

Nyakó Béla: Történetünk során mindig megegyezett a politikai és a szakmai akarat a fesztivál fontosságának,időszerűségének és folytonosságának kapcsán.Soha nem az volt a kérdés, hogy szükség van-e rá, hanem hogy milyen módon tudjuk minél szélesebb körben bevonni a határon túl működő színházakat.Mindig a szakmai oldal hangsúlyos, és így soha nem kellett a politikai részletekkel foglalkozni.

rap: Mi az idei fesztivál koncepciója?

NYB: Arra törekszünk, hogy mindig az évad legjobbjait találjuk meg minden évben, egy válogató segítségével - idén Bicske István (Bütyök) választott. Úgy gondolom, hogy aki ellátogat Kisvárdára, keresztmetszetet kaphat a határon túli magyar színházak évadjából. A válogatási időszak 2011. április 1-jétől 2012. március 30-ig tart. A program három részből tevődik össze.Természetesen a legfontosabbak a versenyelőadások, ahol egy ötfős szakmai zsűri ítéli oda a díjakat. A második rész a kísérő rendezvények, és itt elsősorban a színházi előadásokra gondolok, de ide tartoznak még a mesés bábelőadások, stúdióelőadások.A harmadik részhez tartoznak a koncertek, gasztronómiai bemutatók, vásárok, kiállítások.

rap: Milyen lehetőség van még a színházon kívül a szabad idő eltöltésére?

NYB: Napról napra fotókiállítás, Kiss Manyi-centenáriumi kiállítás, Régi ízek szabad tűzön, vagyis gasztronómiai bemutató ételkóstolással, II. Kisvárdai Rock Maraton a Flórián téren, bábelőadások.Megjelenik a Kisvárdai Lapok című fesztiválnapilap, amely az előadásokat szakmai szemmel értékeli, és bemutatja a színházakat.

rap: Talán az egyetlen fesztivál vagytok, amelynek saját napilapja van. Hogy működik ez?

NYB: Szerkesztőgárda dolgozik évek óta az újság létrejöttén, néhány éve Zsigmond Andrea irányításával. Minden előadáson, minden rendezvényen ott vannak, írják a cikkeket, hajnalig dolgoznak, és utána kerül nyomdába az újság, hogy másnap délelőtt mindenki viszontláthassa a gondolatait, illetve tájékoztatást adjunk az érdeklődőknek a történtekről.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.