ZSINÓRPADLÁS - Folyóirat

Olvasó kerestetik

A Látó szépirodalmi folyóirat drámaszámáról

Színház

Miközben tudjuk, milyen nehézségekkel küzdenek mind a független, mind a kőszínházi társulatok, talán nem az a színházi szféra legnagyobb kérdése, hogy olvasnak-e még az emberek leírt drámaszövegeket.

Ugyanakkor a drámaolvasás fontos lépcsőfok a színház megértéséhez, így mindenképpen problematikus, hogy pont a kortárs daraboknak nem nagyon maradt látható fóruma, pedig ha valami, akkor ezek a művek egészen biztosan hozzánk szeretnének szólni.

2011-ben még pislákolt néhányat a Rivalda, mely sorozat az 1969-es indulásától évadonként nyolc új magyar drámát jelentetett meg, sorozatszerkesztője pedig az 1986-os kötetig, azaz haláláig maga Kardos György volt, a Magvető Kiadó nagy hatalmú és ambivalens emlékezetű vezetője. A legelső összeállításban olyan drámák láttak napvilágot, mint Örkény Tótékja, Illyés Gyulától a Kegyenc, Görgey Gábor sikerdarabja, a Komámasszony, hol a stukker?, meg hát Darvas József méltán elfelejtett Zrínyije is.

A színházi kultúra rengeteget változott az­óta, a drámaalapú színházat sok tekintetben a rendezői színház váltotta fel, az utóbbi időben az interaktivitásra is nagy hangsúly került, lebomlottak a dobozszerű terek, a társadalmi reprezentativitást mintha inkább a kreativitás, a globális kérdések feszegetése és az intellektuális problémák játékba vonása váltotta volna le. Most azonban mintha megint elindult volna egy folyamat, amely a szövegalapú színházhoz vezet vissza. De egyértelműen másként járunk színházba, mint az előttünk járók tették mondjuk az első Rivalda megjelenési évében – és biztosan másként olvasunk drámákat is. Mindenekelőtt: sehogy. Ha könyvkiadói szakembereket faggatunk, hamar kiderül, drámakötetet eladni még a kortárs líra forgalmazásánál is nehezebb feladatnak tűnik. Nem is nagyon jelennek meg manapság drámakötetek, pedig azért még akadnak drámaírók. A Rivalda mellett a kortárs drámák forrása a Színház folyóirat drámamelléklete volt. A Színház 2023. év eleje óta megfelelő állami támogatás híján nem jelenik meg (online működik tovább), és ugyan az oldalukon elérhetők továbbra is friss kortárs darabok, ahhoz, hogy valaki onnan levadássza ezeket PDF-ben, majd otthon olvasgassa, már nagyon elszántnak kell lenni.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)