Interjú

„Őrzök mindent”

Gálvölgyi János színművész

Színház

Egy ország szurkolt a gyógyulásáért, ő pedig szerencsére már az újabb szerepeire készül.

Magyar Narancs: Azt mondod, magáról az esetről nem akarsz beszélni, meg is értem, tele volt vele minden. De arról, ami benned maradt…

Gálvölgyi János: Elsősorban a bosszankodás. Annyi ostobaságot írtak az egészről. Például hogy tüdőembóliám volt. Lehet, hogy ilyen banális eset, egy bakteriális fertőzés, ami úgy csaphat le bárkire, mint amikor egy tégla esik a fejedre, nem olyan érdekes. De a vicc amúgy az, hogy épp velem esett meg. Velem, aki nem vagyok kézfogós… Drága művész úr, ragadják meg a kezem, megőrülök ettől, mindig fertőtlenítem a kezem, és nem a Covid alatt kezdtem, hanem már negyven éve csinálom, rajtam nevetett mindenki. Jó, a fertőzés nem kézfogással érkezett, a levegőben van most háromféle hasonló…

MN: Én is elkaphatom? Ez most nem esett jól, elég nagy hipochonder vagyok.

GJ: Annál nagyobb nem lehetsz, mint amilyen én voltam régen. Elég volt csak olvasnom valamiről, és a tüneteket rögtön éreztem is. Egyszer kezembe került A szívinfarktus tíz ismérve című kis könyvecske. Rohantam is a háziorvosunkhoz, „Zoli bácsi, úgy néz ki, hogy infarktusom van”. Nagyon úgy néz ki, felelte. Meg is nyomott valamit rajtam, ha már ott voltam. És kiderült: izomgyulladásom volt! De volt egy olyan időszakom is, amikor reggelente munka előtt bementem a sportkórházba, rám tették az EKG-t, vittem magammal. Aztán amikor Márkus Laci a kezem között halt meg, akkor lett vége. Ennyi az egész, érintett meg akkor. Ez a halálos. Meg amúgy is: úgy tűnik, nálam hétévente jönnek a meglepetések. Mondtam is, hogy hét év múlva már nem kell hazahozni.

MN: És mi a tanulság?

GJ: Tanulság? Hogy nem szabad megbetegedni. Nemcsak egy olyan szemérmes embernek, mint én, senkinek nem könnyű kiszolgáltatva feküdni. De azt kell mondjam, hogy rengeteg emberséggel és segítséggel találkoztam. És azt láttam, az ápolók is mindenkivel egyenlően bántak. Az ő munkájuk, ahogy ott voltak rendületlenül, megfizethetetlen. De úgy látszik, nem is próbálják megfizetni. És mindez tényleg nem a művész úrnak szólt. Láttam, ahogy például egy kislánnyal, aki összetörte magát, úgy bántak, mint ahogy egy szerető rokon tenné.

MN: „A Pintér Béla ugrott?” – ez volt az első kérdésed ébredéskor.

GJ: Sose titkoltam, hogy nagy álmom volt Pintér Bélával dolgozni, amikor láttam egy-egy darabjukat, arra gondoltam, de jó lehet velük játszani. Persze ennek nem volt semmi realitása. Aztán négy éve az Átriumban odajött hozzám, így lett szerepem a Marshal Fifty-Sixben majd beszálltam a Kai­sers TV Ungarnba szegény Quitt László halála után. Aztán nemrég mondta Béla, hogy írna egy szerepet kimondottan rám. Ez nyilván nagyon fontos volt nekem.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Emlékév

A hatalom és a muzsikus viszonya sokféle lehet: az utcai zenész nyitott gitártokja, a homlokra csapott vagy vonóba tűzött nagycímletű bankjegy éppúgy kifejezi ezt a viszonyt, mint a Mozartot és Salierit is udvari zeneszerzővé kinevező II. József telhetetlensége.

Pokolba a tűzijátékkal! – Ünnepi beszéd

Kedves Egybegyűltek, kedves Olvasók! Önök már túl vannak rajta, mi (nyomda+munkaszüneti nap) még csak készülünk rá, mégis nagyon jó érzés így együtt ünnepelni ezt a szép évfordulót. 25 év! Egy negyedszázad, belegondolni is felemelő! Több mint jubileum, egyenesen aniversarium!

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.

Talpunk alól a hő

Ritka, potenciálisan megújuló energiaforrás lapul az alattunk különösen vékony földkéreg mélyén. A közeljövőben a mostaninál is sokkal nagyobb mértékben támaszkodhatnánk a geotermikus energiára, habár akadnak megoldásra váró gondok is. De mostantól pénz is jut rá!

Oktatás helyett

Akár több ezer kamuórát is beírhattak a KRÉTA rendszerbe egy miskolci technikumban az elmúlt évek során, de a szakképzési centrum állítja, most már minden rendben van. Diákok és egy volt tanár szerint egyáltalán nincs így.

„Az elégedetlenség hangja”

Százezrek tájékozódtak általa a napi politikáról a Jólvanezígy YouTube-csatorna révén, most mégis úgy döntött, inkább beáll a Kutyapárt mögé, és videókat készít nekik. Nemcsak erről, hanem a Fidesz online bénázásáról is beszélgettünk.