Interjú

„Őrzök mindent”

Gálvölgyi János színművész

Színház

Egy ország szurkolt a gyógyulásáért, ő pedig szerencsére már az újabb szerepeire készül.

Magyar Narancs: Azt mondod, magáról az esetről nem akarsz beszélni, meg is értem, tele volt vele minden. De arról, ami benned maradt…

Gálvölgyi János: Elsősorban a bosszankodás. Annyi ostobaságot írtak az egészről. Például hogy tüdőembóliám volt. Lehet, hogy ilyen banális eset, egy bakteriális fertőzés, ami úgy csaphat le bárkire, mint amikor egy tégla esik a fejedre, nem olyan érdekes. De a vicc amúgy az, hogy épp velem esett meg. Velem, aki nem vagyok kézfogós… Drága művész úr, ragadják meg a kezem, megőrülök ettől, mindig fertőtlenítem a kezem, és nem a Covid alatt kezdtem, hanem már negyven éve csinálom, rajtam nevetett mindenki. Jó, a fertőzés nem kézfogással érkezett, a levegőben van most háromféle hasonló…

MN: Én is elkaphatom? Ez most nem esett jól, elég nagy hipochonder vagyok.

GJ: Annál nagyobb nem lehetsz, mint amilyen én voltam régen. Elég volt csak olvasnom valamiről, és a tüneteket rögtön éreztem is. Egyszer kezembe került A szívinfarktus tíz ismérve című kis könyvecske. Rohantam is a háziorvosunkhoz, „Zoli bácsi, úgy néz ki, hogy infarktusom van”. Nagyon úgy néz ki, felelte. Meg is nyomott valamit rajtam, ha már ott voltam. És kiderült: izomgyulladásom volt! De volt egy olyan időszakom is, amikor reggelente munka előtt bementem a sportkórházba, rám tették az EKG-t, vittem magammal. Aztán amikor Márkus Laci a kezem között halt meg, akkor lett vége. Ennyi az egész, érintett meg akkor. Ez a halálos. Meg amúgy is: úgy tűnik, nálam hétévente jönnek a meglepetések. Mondtam is, hogy hét év múlva már nem kell hazahozni.

MN: És mi a tanulság?

GJ: Tanulság? Hogy nem szabad megbetegedni. Nemcsak egy olyan szemérmes embernek, mint én, senkinek nem könnyű kiszolgáltatva feküdni. De azt kell mondjam, hogy rengeteg emberséggel és segítséggel találkoztam. És azt láttam, az ápolók is mindenkivel egyenlően bántak. Az ő munkájuk, ahogy ott voltak rendületlenül, megfizethetetlen. De úgy látszik, nem is próbálják megfizetni. És mindez tényleg nem a művész úrnak szólt. Láttam, ahogy például egy kislánnyal, aki összetörte magát, úgy bántak, mint ahogy egy szerető rokon tenné.

MN: „A Pintér Béla ugrott?” – ez volt az első kérdésed ébredéskor.

GJ: Sose titkoltam, hogy nagy álmom volt Pintér Bélával dolgozni, amikor láttam egy-egy darabjukat, arra gondoltam, de jó lehet velük játszani. Persze ennek nem volt semmi realitása. Aztán négy éve az Átriumban odajött hozzám, így lett szerepem a Marshal Fifty-Sixben majd beszálltam a Kai­sers TV Ungarnba szegény Quitt László halála után. Aztán nemrég mondta Béla, hogy írna egy szerepet kimondottan rám. Ez nyilván nagyon fontos volt nekem.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Csak a nácikat ne!

Egy Magyarországon alig létező mozgalommal harcol újabban Orbán Viktor, miközben a rasszista erőszak nem éri el az ingerküszöbét. A nemzeti terrorlista csak első ránézésre vicces: igen könnyű rákerülni.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.