Magyar Narancs: Milyen lesz a zsámbéki előadás?
Máthé Zsolt: Az lesz a címe, hogy Máthé Zsolt (a darabot augusztus 5-én mutatják be, és négy egymást követő estén lesz látható - a szerk.). Emiatt felmerülhet, hogy rólam fog szólni, ahogy az eddigi három előadás az osztálytársnőim életéről szólt. De ez kevésbé fog életrajzi dolgokat kiemelni, nem arról fog szólni, hogy mi volt velem tizenkét évesen, meg hogy hogyan vesztettem el a szüzességem, inkább arról fog beszélni, hogy mi van velem, mit gondolok most. És mivel van egy csomó szövegem - dalszövegem vagy versem -, és ezekben a zsámbéki két hetekben is mindig rengeteg születik, ezért nyilván sok dal lesz. Szeretek minél többet írni, mert abban jobb vagyok, mint a színészetben. Az előadás leginkább talán olyasmi lesz, mint a Belemenekülők, ami igazából koncert volt, de beöltöztünk jelmezekbe, és volt néhány színészi gesztus is.
MN: Kovács Patrícia tavaly azt mondta, nagyon zokogott, amikor a próbák alatt szembesült az osztálytársak véleményével. Nálad nem volt ilyen hangsúlyos a szembesítés?
MZS: Nem. Ez egy sorminta: kezdődött Járó Zsuzsival, aki nyitott volt, meg az ő életében egyébként is látványosan történtek dolgok. Utána Szandtner Annát mi is alig ismertük, tavaly pedig Patrícia megint nyitott volt, úgy indított, hogy mondjunk ki mindent, akkor is, ha kellemetlen. És most itt vagyok én, akivel megint nem lehet úgy dolgozni, és nem is tudom, mit gondolnak rólam az emberek. Mást is gondolok, hogy miről kéne szólnia az egésznek - mondjuk kinyomtatnék egy vastag köteget a szövegeimből, amiben van a szerelmes verstől a politikai témájú megmondásokon át a krumpliról szóló dalig. Ezekből mind ki lehet hámozni, hogy kiről-miről van szó - lehet ez nonszensz dolog is, sokszor úgyis elég abszurdnak érzem a létezésem.
MN: Ezt hogy érted?
MZS: Banális dolgokról van szó. Harminchárom éves elmúltam, és tökre szeretnék gyereket, de iszonyú távol érzem magam tőle - nincs is kivel. Ebben semmi abszurd nincsen, de amikor az ember megnéz egy csajt az utcán, és egyszerre minden eszébe jut, na, az abszurd - ha úgy mennék oda hozzá, hogy "szia, csinálunk nekem gyereket? Egyébként Zsolt vagyok..."
MN: Mondtad már többször, hogy zárkózott alkat vagy. Hogy fér ez össze azzal, hogy személyes témájú dalszövegeket írsz egy csomó színháznak vagy a saját rapegyüttesednek?
MZS: Ha az ember leír, megfogalmaz valamit, akkor aki hallja, az kezd vele valamit, de az már nem az én dolgom, utána már nem kell nyitottnak lennem. Ha igazán meg tudnék vagy akarnék nyílni, az azt jelentené, hogy lenne egy csaj, akihez odabújok és kussolok, ő meg cirógatna a fülem mögött, és nem beszélgetnénk semmiről. Talán erre vágyom a legjobban. Úgy érzem, az olyanok, mint a szövegek nem ábrázolják a lényeget, csak arra utalnak, hogy van egy próbálkozás arra, hogy valami kijöjjön. Ami igazán kapirgál belül, azt máshogy, hétköznapi dolgokban tudom kifejezni.
MN: Az ember azt hinné, hogy egy színésznek remek lehetőség a színpad az önkifejezésre.
MZS: Színpadon az egész sokkal könnyebb, mert eleve azért van ott négyszáz ember, hogy téged nézzen, mert rád kíváncsi, az életben meg azért kell legelőször megküzdened, hogy egyáltalán észrevegyen, rád figyeljen az a bizonyos valaki. Színpadon lenni baromi biztonságos: az embernek van egy szövege, és nem kell szavakat keresni, nem kell annyit küzdeni, hogy valamit megfogalmazz, mint amennyit most én küzdök, és nem is kell ennyit fölöslegesen beszélni. Mindenki arra törekszik, hogy szeresse csinálni estéről estére azt az előadást. Ha nem tesz bele mindent, akkor korábban fogja megunni, és annál nagyobb kínszenvedés felmenni a színpadra estéről estére úgy, hogy közben azt gondolja, hogy megint itt ez a négyszáz paraszt, akiknek el kell nyomni ezt az egészet, legszívesebben kiszólnék, hogy mit néztek, bazmeg, menjetek inkább haza tévézni, nekem most ehhez nincs kedvem.
MN: Van, hogy ezt gondolod?
MZS: Persze hogy van. De viszszatérve az "önkifejezésre": azért is könnyebb a színpadon, mert mindig pontosan tudod, hogy mi fog történni, csak azon vagy, hogy megcsinálj mindent, amit te gondolsz, vagy amit a rendező hozzátesz - amitől ez az egész egy perverz dolog: az ember a saját idegrendszerével meg lelkével játszik könnyeket meg üvöltözést. De nem akarom kisebbíteni a dolgot, van, hogy az ember lámpalázas, fél attól, hogy mi lesz, ha elrontja, hogy mi lesz, ha a közönség a végén láthatóan észrevételezi, hogy nem voltál jó, pontos, igaz - ilyenek vannak. Velem nem, én nem szoktam félni - valószínűleg a TÁP Színház miatt, ahol égetni kell magunkat, igaz, ott a közönség is ezért vesz jegyet.
MN: Nem zavar, hogy a legtöbb szereped kis mellékszerep csak?
MZS: Én a pár sorok királya vagyok. Én ezeket szeretem, mert kurva nehéz megjegyezhetőt csinálni, ha eleve hendikeppel indulsz, mert te csak a házmester vagy az operatőr vagy. Persze van, hogy olyan kicsi a szerep, hogy csak azt mondod rá, hogy oké, hát megtettem mindent, aztán vagy észreveszi valaki, vagy nem. De van, hogy kifejezetten szerencsés vagy, ha neked csak kevés dolgod van egy előadásban, mert minden rossz, esik-kel, borul benne, a te kis sütidet meg, amit rád osztottak, azt megcsináltad - olyankor úgy jönnek oda hozzád, hogy ez nagyon rossz volt, de amit te csináltál, az tetszett.
MN: Nem is érzed úgy, hogy...
MZS: De, persze hogy eljátszanék egy főszerepet. Kipróbálnám, mert az másfajta munka, ott minden rólad szól. Mondtam is Mácsainak, hogy figyelj, Palikám, vállalnék azért valami nagy szerepet is - de hát ezt tudjuk. Majd ő eldönti, hogy ennek mikor jön el az ideje, ha eljön. Nem lenne igaz, ha azt mondanám, hogy megvagyok enélkül is, mert egyáltalán nem vagyok meg nélküle - de csináltam magamnak egy raptanórát (a FAKT című előadást a TÁP Színház keretein belül - K. B.), ahol én vagyok egyedül, az rólam szól. Sokat foglalkozom azzal, hogy mi van, ha a hegy nem megy Mohamedhez.
MN: Van saját előadásod, együttesed, tucatnyi színházban hallani a dalszövegeidet - nem hiányzik, hogy jobban megismerjenek?
MZS: Nekem nincsenek averzióim a reklámmal, sorozattal és közönségfilmmel kapcsolatban. Sok reklámban szerepelek is - szeretem csinálni, mert elég jó vagyok benne, eddig mindig csak jó élményeim voltak. Az egyik sorozatba is castingoltam - nyilván ha túl sok időmet venné el, akkor nemet fogok mondani, de ha nem, akkor miért ne csinálnám, az a pénz bármire jó. Ha meg híres leszek, és a Blikktől valakivel majd ugyanígy leülök beszélgetni, és arról kérdezget, hogy van-e barátnőm, neki is ugyanazokat fogom mondani, mint neked. Sőt, ha rosszindulatúan azt feltételezem, hogy a bulvárnak mindegy, csak hír legyen, én még abban is benne lennék, hogy közösen gyártsunk valami történetet, ami ugyan jól hangzik, de nem igaz, mit tudom én, hogy a nagyapám ejtőernyős-balesetben halt meg, és nekem meghatározó élmény volt, ahogy a tolószékével kiugrott a gépből, vagy mindegy, mit. Ha az igazság unalmas, akkor ne legyen igaz.
MN: Mindenben, amit csinálsz, érezni több-kevesebb polgárpukkasztást - legyen az dalszöveg vagy előadás.
MZS: Idegesít, ahogy az emberek viselkednek ebben az országban; szeretek minden eszközt megragadni arra, hogy baszogassam őket. De csak úgy a magam módján - forradalmat nem akarok csinálni. Nem vagyok az az alkat. Csináljon valaki más, és ha az tényleg forradalom lesz, akkor majd beállok a leghátsó sorba kiskatonának.
