Színház

Rád zuhan

Mundruczó Kornél/Proton Színház: Látszatélet

  • Tompa Andrea
  • 2016.05.29 14:23

Színház

Már Mundruczó egyik első színházi rendezésének is központi problémája volt a szőke, kék szemű, kiválasztott rassz uralma.

A jég című darab még meglehetősen absztrakt módon tárgyalta a kérdést, amely most, tíz évvel később leszáll a földre, és nagyon is konkréttá válik: VIII. kerületi, kilakoltatásos cigány történetté. Hogy aztán ez a konkrétum, a fojtogató valóság egy alig megragadható pillanatban átlépje a határait, és azzá váljon, amit Csehov (szereplője) a művészettől elvár: hogy az éle­tet ne olyannak ábrázolja, amilyen, hanem amilyennek álmainkban látjuk. A rémálmainkban.

A szőke, kék szemű, fehér bőrű kisfiú vágyott ideálképe függ magasan a szoba falán. Semmilyen kataklizma nem mozdítja el a képet, pedig itt szó szerint feje tetejére áll a világ. Ez az arc elég egy magasságban van egy feszülettel, rajta a korpusz, sőt, egy további, test nélküli kereszt is van a színpadon. Áldozatokról lesz szó, gondolod tovább a metaforát.

Mundruczó egy cigány asszony kilakoltatásának történetével indít (és ideálisan ott is zárhatná le). Monori Lili hatalmas vetítővásznon, hosszú közelségben látható arca és mindaz, amit elmesél a maga kemény, fájó tekintetével, az előadás egyik nagy élménye. Videofelvétel készül róla: megfélemlítés, kiszolgáltatottság, ellenállás hullámzása, olyan belső erővel, anyaggal, tűzzel, amit kevés színész tud. Majd eltűnik a vetítővászon, és láthatóvá válik a szoba, ahonnan Ruszó Lőrincnének mennie kell.

Ha valamiből kevés van a kortárs magyar színházban – és ezt az idelátogató külföldiek mindig szóvá is teszik –, az a vizuális innováció. A magyar színház leginkább díszletekben gondolkodik, a tér sokszor statikus, halott, mozdulatlan (hol vannak már Kovalik Balázs és Antal Csaba találkozásai!). A Proton Színház előadásában Ágh Márton igen magas szobát tervez Ruszó Lőrincnének, ami egy gangra néz, és az egész eleve valamely színpadi magasításon áll. A tér egyszerre realisztikus, zsúfolt, de szervezett is; valós és intim. Ez az intimitás fontos eleme lesz mindannak, ami eztán kibontakozik. A végrehajtó, a kiváló, hideg Rába Roland arra vár, hogy a magányos asszony (férje meghalt, elütötte a vonat egy ezerforintos liba miatt, fia pedig eltűnt) aláírja a kilakoltatási papírt, de az asszony rosszul lesz, a férfi mentőt hív. Itt, e ponton lassan szavakkal is elemelkedünk a valóságtól: a mentő nem jön ki a szegregátumba, csak 76 perc múlva. Egyébként mi lesz a magyarokkal, ha minden cigányhoz kimennek? – kérdezi a diszpécser. A részvétlen végrehajtó alatt mozdul a föld a szavak hallatán, azt tanácsolja a tehetetlen asszonynak, aki már nem is áll a lábán, hogy vitesse be magát a kórházba, mert akkor nem tudják kilakoltatni. Majd lemezt tesz föl. Megszólal a feketék felszabadítási mozgalmának egyik legnagyszerűbb zenei alakja, Nina Simone. Az előadás alatt még néhányszor hallani majd az énekét: új nap jön, új élet, új szabadság. A szöveg sok irányba nyit, hiszen az új nap drámát hoz, a világ a sarkából kifordul, de értelmezhető úgy is, hogy ez az új nap éppen most kezdődik, velünk, mi csináljuk.

Ami ezután történik, az az egész idei évad legerőteljesebb vizuális pillanata, olyan metafora, amire évtizedek múlva is emlékezni lehet. Egy valódi teátrális képben megfogalmazódik, mit jelenthet szétverni egy életet, mi a pusztulás és a pusztítás, mit jelent az elnyomás és a kiszolgáltatottság. Ágh Márton díszlete/tere, ez az öregasszonyos rendezett élet totálisan széthullik, és ezt a széthullást hosszú időnk van szemlélni. Ez a szegényes, de strukturált élet drámai módon mozdul, majd lebontja önmagát, azaz lebontja őt az a gonosz erő, ami ebben a világban névtelenül munkál. Nem hinném, hogy a romákkal szembeni elnyomásról készült hasonló léptékű színpadi mű. E kép után már semmi nem számít, mondanám, mert olyan erős érzelmi hatást vált ki a feje tetejére álló világ, a ránk zuhanó fenyegetés, s ettől a látványtól már sosem lehet szabadulni.

Mégis számít, mert a darab folytatódik, a szétvert világba beköltözik egy bántalmazott nő a valóban szőke, kék szemű kisgyerekével (Láng Annamária – képünkön – feszült, mégis veszélyes nőt alakít nagyszerűen), és a roma asszony festett szőke fiának története is kibontakozik (Jéger Zsombor izgalmas, fenyegető figura). Mundruczó műve távolról, de azért erőteljesen megidézi Castellucci Purgatórium című előadását (és legalább két filmet is, a Ragyogást és a szintén faji kérdésről szóló 1959-es amerikai Látszatéletet). Majd egy híradórészlettel rekeszti be a sokféle esztétikából, színházi nyelvből összerakott előadást, felidézve egy konkrét történetet, egy roma fiút karddal bántalmazó másik roma fiú történetét. Talán valami olyasmi után kutatva, hogyan válik elnyomóvá az elnyomott, aki szőke hajával nyilván származása elől menekül.

Az előadás utolsó harmada erősen veszít az erejéből, talán azért is, mert túl sok mindent akar elmesélni, és voltaképpen szűkek hozzá a keretek, nem lehet kifejteni, nincs rá tér, terjedelem, erős írói anyag. De talán az is irtózatos kihívás, hogy mi van/legyen egy olyan apokaliptikus pillanat után, amikor a színpadon tényleg lebomlik egy élet, és a harisnyától kezdve a szakácskönyvig, az emberi testig mindent eltakarít valami Gonosz – Mundruczó műveinek nagy témája.

Trafó, április 29.

Neked ajánljuk

Ne zavarjanak, lázadok

  • SzSz

A címbeli Frank a másfél órás játékidő alatt háromszor lép színpadra, valójában énekelni azonban csak egyszer halljuk – már ez is jelzi, hogy ez nem egy szennyhullámot tematizáló punkmozi.

Halál a tengeralattjárón

  • Bacsadi Zsófia

Tobias Lindholm rendhagyó krimije minden, ami az épp aranykorát élő true crime és skandináv noir nem. A nézők nem bírják megunni a gyilkosok tragikus gyerekkorát, aberrált szexuális szokásait és sötét karizmáját, a dilettáns pszichologizálást és persze a véres részleteket.

Kérem a következőt!

  • Nagy István

Ha valaki a ’w’, a ’h’ és az ’o’ betűket látja közvetlenül egymás mellé írva, az mostanság valószínűleg sokkal hamarabb asszociál az Egészségügyi Világszervezetre (WHO), mint a hatvanas–hetvenes évek egyik legjelentősebb zenekarára, a mai napig is létező The Who-ra. Monolitikus lemezük, a Who’s Next nemrég volt 50 éves, ami jó indok egy kis visszatekintésre. A Who mifelénk soha nem lett igazán kultikus együttes, ezért nem csak az album, a zenekar történetét is érdemes feleleveníteni.

Titkok, tengelicék

  • Dékei Kriszta

A Pannonhalmi Főapátság kiállítása nem pusztán egy kortárs kiállítás, hiszen olyan dolgokra/tárgyakra és a bencés közösség által használt terekre is rápillanthatunk, amelyekre eddig a kívülállóknak nem volt lehetőségük.

Kaptafa

  • Kiss Annamária

Nem könnyű feladat egy lakásfelújítás: épp egy fél vagy negyedkész házban járunk, ahol még minden munkaterület. Jól indul az előadás: a házigazda Alice (Ónodi Eszter) és barátnője, Magrete (Pelsőczy Réka) közös belépője az utóbbi idők egyik legsikerültebbje.

Pillanatnyi hatás

  • Rádai Andrea

A legtöbbször annyi történik, hogy egy vagy több ember áthalad valamilyen módon, valamilyen jelmezben a színpadon. Peter Brooktól tudjuk, hogy ez már elég a színházhoz, de most sokat hörögnek és táncolnak is a színészek a 33 álomban, néha meg fojtogatják és kibelezik egymást. Minden Bodó Viktor-produkcióban vannak agyeldobós jelenetek, de a rendező most mintha kifejezetten az úgynevezett „cool fun” esztétikának szentelte volna az egész előadást, ami tényleg elejétől a végéig téboly, agyrém, lázálom és káosz, és akkor még finom voltam.

Síkság

Magas labda, ha egy műsor, pláne egy podcast vagy YouTube-csatorna a világ idegesítő dolgaira reflektál. Nagyon hamar kiderül ugyanis, hogy minden idegesítő. És maga a műsor is villámgyorsan idegesítővé válik. A Márkó és Barna Síkideg az „új Index” legnépszerűbb, immár a harmadik évadot taposó audiovizuális produkciója a havi podcast-sikerlistákon általában a csúcs közelében tanyázik.

Egy banánköztársaság bukása

  • Ács Pál

Banánköztársaság – ezt a szót jobbára csak átvitt értelemben használjuk az eltorzult gazdasági-társadalmi berendezkedésű, nagyhatalmi érdekek hálójában vergődő országocskákra, alig gondolva azokra a kicsiny közép-amerikai államokra, amelyek tényleg szinte kizárólag a banánexportjukból tartják fenn magukat.

Ölniük kell

A szakértők szerint majdnem minden megyében tartanak illegális kutyaviadalokat, hiába lehet az ilyen szadista cselekményért akár három év börtönbüntetést is kiszabni. A bűnözők egy lépéssel a hatóságok előtt járnak.

Melyik út megyen itt Budára?

  • A szerk.

A magyar film újra régi fényében ragyog! Sőt, jobb mint valaha, veri a világot. Csak az nem teljesen eldöntött még, hogy ez a Vajna-korszak elmúltának köszönhető, vagy annak az egyelőre ismeretlen zseninek, aki leforgatta a Borkorcsolyát, ezt a gyönyörű, a magyar valóságot teljes mélységben és oly híven ábrázoló, mégis vidám és legyőzhetetlenül optimista, ráadásul alig 22 másodperces remekművet.

Készpénz és ígéret

  • A szerk.

„Ellenzéket is váltottunk. Leváltottuk a szocialista párton belül azokat, akik nem akartak változást, akik féltek az elszámoltatástól. Leváltottuk azokat, akik bizonytalankodtak, leváltottuk azokat, akik bármilyen szélsőséges magatartást hirdettek, akik üzleteltek a hatalommal, akiket meg lehetett venni, akiket meg lehetett zsarolni, meg lehetett fenyegetni” – mondta Márki-Zay Péter vasárnap esti győzelmi beszédében a budapesti Anker közben a lelkes publikum előtt.