Interjú

„Régimódi vagyok”

Balázs Zoltán rendező

Színház

A társulata, a Maladype már a 2001-es kezdetek óta része a nemzetközi színházi életnek, ő maga világszerte rendez. Alkalmazkodásról és nehezített pályáról, függetlenségről, inspirációról és progresszióról beszélgettünk vele.

Magyar Narancs: A múlt év végén az egyiptomi színházi fesztivál fődíját hoztátok el a Maladype két sokat utaztatott előadásával. A Bruno Schulz Fahajas boltokjából adaptált Augusztus alig használja a nyelvet, az Yvonne-t pedig nem csak a nyelv nehezíti. Hogy oldjátok meg ezeket?

Balázs Zoltán: Nagy gyakorlatot szereztünk már a különböző helyzetkezelési technikák terén. Amikor egyik nap Iránban, a másik nap Albániában, azután Amerikában játszunk, az alkalmazkodóképesség alapvető tényezővé válik. Az Yvonne esetében ez hatványozottan igaz, hiszen a mi előadásunknak nincs színész címszereplője. Gombrowicz szerint Yvonne maga a kísértés a jóra vagy a rosszra, mozgósító személyiség. Miért ne lehetne ez egy random néző, akit a színészek választanak ki a nézőtérről? A Maladype művészei beszélnek nyelveket, jól használják a nonverbális jeleket, és az előadások angol nyelvű szövegét könnyedén egészítik ki az adott nyelvi közegből vett sajátos kifejezésekkel. Afrikában különösen nagy nyitottságot tapasztaltam irányunkban. Újra felfedeztem egy jelzős szerkezetet, amelyet gyerekkoromban sokat hallottam, de később megkopott: tiszta szívű. Észak-afrikai turnénk során lenyűgözött, hogy több évtizednyi munka után meg tudtak valósítani egy olyan nemzetközi színházi fesztivált a Szaharában, ahol 23 afrikai és 17 európai együttest láttak vendégül. Ez igazán doppingoló erő. Tunézia és Egyiptom színházi fesztiváljain már volt alkalmam részt venni, de Algéria teljesen új világot nyitott meg előttem. Az Augusztust Algírban és Adrarban is eljátszottuk. A fővárosból három órát repültünk a sivatag mélyére, ahol, bármilyen hihetetlen, van autómosó!

MN: A társulat fennmaradását, mint sokszor nyilatkoztad, alapvetően ezek a turnék, fesztiválmeghívások biztosítják. Az anyagiak miatt járjátok a világot?

BZ: A színházcsináló lényem bauhausos attitűdöt képvisel, én is a művészetek egyesítését, az összművészeti fogalmazásmódot kedvelem. Hogy ne ragadjunk bele egyfajta vízióba, tudatosan keresem az új tartalmi és formai egységeket, a művészet korszerű eszközeit. Ezt nagyban megsegíti, hogy folyamatosan jelen vagyunk a világban. Sokféle emberrel és kultúrával érintkezünk, és ez frissen tart. Mindennap tanulunk valamit. Vietnamban nem használnak létrát, mert bambuszrudakkal állítják be a reflektorokat.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.