Interjú

„Régimódi vagyok”

Balázs Zoltán rendező

Színház

A társulata, a Maladype már a 2001-es kezdetek óta része a nemzetközi színházi életnek, ő maga világszerte rendez. Alkalmazkodásról és nehezített pályáról, függetlenségről, inspirációról és progresszióról beszélgettünk vele.

Magyar Narancs: A múlt év végén az egyiptomi színházi fesztivál fődíját hoztátok el a Maladype két sokat utaztatott előadásával. A Bruno Schulz Fahajas boltokjából adaptált Augusztus alig használja a nyelvet, az Yvonne-t pedig nem csak a nyelv nehezíti. Hogy oldjátok meg ezeket?

Balázs Zoltán: Nagy gyakorlatot szereztünk már a különböző helyzetkezelési technikák terén. Amikor egyik nap Iránban, a másik nap Albániában, azután Amerikában játszunk, az alkalmazkodóképesség alapvető tényezővé válik. Az Yvonne esetében ez hatványozottan igaz, hiszen a mi előadásunknak nincs színész címszereplője. Gombrowicz szerint Yvonne maga a kísértés a jóra vagy a rosszra, mozgósító személyiség. Miért ne lehetne ez egy random néző, akit a színészek választanak ki a nézőtérről? A Maladype művészei beszélnek nyelveket, jól használják a nonverbális jeleket, és az előadások angol nyelvű szövegét könnyedén egészítik ki az adott nyelvi közegből vett sajátos kifejezésekkel. Afrikában különösen nagy nyitottságot tapasztaltam irányunkban. Újra felfedeztem egy jelzős szerkezetet, amelyet gyerekkoromban sokat hallottam, de később megkopott: tiszta szívű. Észak-afrikai turnénk során lenyűgözött, hogy több évtizednyi munka után meg tudtak valósítani egy olyan nemzetközi színházi fesztivált a Szaharában, ahol 23 afrikai és 17 európai együttest láttak vendégül. Ez igazán doppingoló erő. Tunézia és Egyiptom színházi fesztiváljain már volt alkalmam részt venni, de Algéria teljesen új világot nyitott meg előttem. Az Augusztust Algírban és Adrarban is eljátszottuk. A fővárosból három órát repültünk a sivatag mélyére, ahol, bármilyen hihetetlen, van autómosó!

MN: A társulat fennmaradását, mint sokszor nyilatkoztad, alapvetően ezek a turnék, fesztiválmeghívások biztosítják. Az anyagiak miatt járjátok a világot?

BZ: A színházcsináló lényem bauhausos attitűdöt képvisel, én is a művészetek egyesítését, az összművészeti fogalmazásmódot kedvelem. Hogy ne ragadjunk bele egyfajta vízióba, tudatosan keresem az új tartalmi és formai egységeket, a művészet korszerű eszközeit. Ezt nagyban megsegíti, hogy folyamatosan jelen vagyunk a világban. Sokféle emberrel és kultúrával érintkezünk, és ez frissen tart. Mindennap tanulunk valamit. Vietnamban nem használnak létrát, mert bambuszrudakkal állítják be a reflektorokat.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.

„Legalább két generáció kell”

2023. október 7-i elrablása, majd másfél évvel későbbi kiszabadulása után Eli Sarabi Túsz című könyvében írta le az átélt megpróbáltatásokat. Most bátyja kíséretében a világot járja, hogy elmondja, mi segítette át a fogság napjain, milyen tapasztalatokat szerzett a fogva tartóiról, és hogyan hozott döntést arról, hogy nem szenvedéstörténet lesz mindez, hanem mentális küzdelem az életért.

A 11 cigánytörvény: így konzerválja a romák kirekesztését a jogrend

A szabad iskolaválasztás, a befagyasztott családi pótlék, a közmunka, a csok, a tankötelezettség csökkentése – papíron mind általános szabály, a gyakorlatban azonban osztályt és rasszt különít el. Ezek a rendelkezések nem a szó klasszikus értelmében „cigánytörvények”, hatásukban, működésükben, következményeikben mégis azok – írja Horváth Aladár.

„Hadd legyen már véleményem!”

Háromgyermekes anya, legidősebb lánya középsúlyos értelmi fogyatékos. Rendőr férjét, aki másodállásban is dolgozik, alig látja. Az állam magára hagyta őket – ahogyan a sorstársait is. Felszólalt Magyar Péter országjárása során, s a pártelnök segítséget ígért.