Magyar Narancs: A múlt év végén az egyiptomi színházi fesztivál fődíját hoztátok el a Maladype két sokat utaztatott előadásával. A Bruno Schulz Fahajas boltokjából adaptált Augusztus alig használja a nyelvet, az Yvonne-t pedig nem csak a nyelv nehezíti. Hogy oldjátok meg ezeket?
Balázs Zoltán: Nagy gyakorlatot szereztünk már a különböző helyzetkezelési technikák terén. Amikor egyik nap Iránban, a másik nap Albániában, azután Amerikában játszunk, az alkalmazkodóképesség alapvető tényezővé válik. Az Yvonne esetében ez hatványozottan igaz, hiszen a mi előadásunknak nincs színész címszereplője. Gombrowicz szerint Yvonne maga a kísértés a jóra vagy a rosszra, mozgósító személyiség. Miért ne lehetne ez egy random néző, akit a színészek választanak ki a nézőtérről? A Maladype művészei beszélnek nyelveket, jól használják a nonverbális jeleket, és az előadások angol nyelvű szövegét könnyedén egészítik ki az adott nyelvi közegből vett sajátos kifejezésekkel. Afrikában különösen nagy nyitottságot tapasztaltam irányunkban. Újra felfedeztem egy jelzős szerkezetet, amelyet gyerekkoromban sokat hallottam, de később megkopott: tiszta szívű. Észak-afrikai turnénk során lenyűgözött, hogy több évtizednyi munka után meg tudtak valósítani egy olyan nemzetközi színházi fesztivált a Szaharában, ahol 23 afrikai és 17 európai együttest láttak vendégül. Ez igazán doppingoló erő. Tunézia és Egyiptom színházi fesztiváljain már volt alkalmam részt venni, de Algéria teljesen új világot nyitott meg előttem. Az Augusztust Algírban és Adrarban is eljátszottuk. A fővárosból három órát repültünk a sivatag mélyére, ahol, bármilyen hihetetlen, van autómosó!
MN: A társulat fennmaradását, mint sokszor nyilatkoztad, alapvetően ezek a turnék, fesztiválmeghívások biztosítják. Az anyagiak miatt járjátok a világot?
BZ: A színházcsináló lényem bauhausos attitűdöt képvisel, én is a művészetek egyesítését, az összművészeti fogalmazásmódot kedvelem. Hogy ne ragadjunk bele egyfajta vízióba, tudatosan keresem az új tartalmi és formai egységeket, a művészet korszerű eszközeit. Ezt nagyban megsegíti, hogy folyamatosan jelen vagyunk a világban. Sokféle emberrel és kultúrával érintkezünk, és ez frissen tart. Mindennap tanulunk valamit. Vietnamban nem használnak létrát, mert bambuszrudakkal állítják be a reflektorokat.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
