Színház

Mindenki akármije

Soharóza – Jónás Vera Experiment: Back-Pack

Kritika

„Zöld fű közt árva két ibolyácska, elröppen év és óra. Múló az élet”, halljuk a most 23 taggal (15 nő és 8 férfi) felálló kórus bevezető dalát. Itt kapcsolódik be a zenekar, még a szólista nélkül. Halas Dóra, a kísérleti kórus karnagya ritkán áll színpadra, de most végigkíséri az előadást, amelyet a Soharóza és a Jónás Vera Experiment hozott létre, és fókuszában az öröklött sors kérdései, a transz­generációs élményeink (nem csupán a traumák!) állnak. Mennyit alakít rajtunk a felmenőink sorsa? Hogyan mozgat minket láthatatlan, de örökké bennünk élő hagyatékuk? Személyiség, nevelés és genetika: valóban csak ennyiből áll össze az, amit énnek nevezünk?

Nem ez a két csoport első együttműködése. Jónás Verát sima kórustagként is láthattuk már a Soharózában, például a Nagy Fruzsina által is jegyzett Dalok a kamrából című catwalk koncerten (kritikánkat lásd: Majd megemésztjük, Magyar Narancs, 2021. augusztus 25.), de a karantén alatt a két csapat A nyolcas sáv címen egy kamaszoknak szóló meselemezt is megjelentetett, azon is prózai és zenés betétek váltották egymást. A mostani előadást közös feldolgozómunka előzte meg, amelynek minden lenyomata ott van ebben a nagyon is személyes, nehezen meghatározható műfajú produkcióban. A (nyitó- és a záródarab kivételével angol nyelvű) dalokat „megmagyarázó” vagy előkészítő betétek választják el egymástól, amelyek sok esetben önálló jelenetként is meg­állnak. A legszebb ilyen egység, amikor Halas Dóra a felkészítő work­shopok egyikén elhangzott történetet olvas fel, amelyből kiderül, az illető édesanyja nem gonoszságból hajigál ki minden tárgyat. Hanem azért, mert anno látta a lebombázott házukat. Ahogy semmivé lett mindaz, amiért egy életen át dolgoztak.

Autofikció és pszichológia, két nagyon divatos irány. De most valami egészen unikálisat kapunk. Ahogy a kórus a fájdalomig ismétli azokat a mondatokat, amelyekkel már gyerekként szétütötték a fejünk. Ahogy bemozdítják a nagyon is hasonló fényképalbumainkat. Ahogy befejezi ki-ki azt a mondatot, hogy „Akármit is csinálok, nem tudom…” nem nézni a Titanicot, nem tudok eleget főzni… Mindenkinek megvan ez az akármije.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Pizsamapartizánok

Régen a film az életet utánozta (a vonat érkezett, a munkások a gyárból meg távoztak, csak hogy a klasszikusoknál maradjunk), ma már fordítva van: úgy akarunk viselkedni, mint kedvenc filmjeink szereplői, rájuk akarunk hasonlítani, azt akarjuk átélni, amit ők.

Amerikai legenda

Ez a film annyira áhítatos tisztelgés az Ed Sullivan nevű legenda előtt, hogy szinte észre sem vesszük, mennyire hiányzik belőle az Ed Sullivan nevű ember, aki egykor, a tévézés hőskorában a róla elnevezett, minden idők leghosszabb ideig létező és legnagyobb nézettséget elérő show-ját vezette – tulajdonképpen megteremtve a tv-show műfaját, mint olyat.

AI kontra Al Bano

A kisebb-nagyobb kihagyásokkal és különböző neveken, de 1987 óta létező Vasvári Színjátszó Fesztivál az alkalmi falusi színjátszóktól a független színházi szféra elismert társu­la­tai­ig terjedően reprezentálja a hazai nem hivatásos színjátszás különböző szintjeit.

Családban marad

A kiállításon apa és fia műveit látjuk generációs párba állítva, nemzetközi kontextusba helyezve és némileg rávilágítva a hazai üvegművészet status quójára.