Öngyilkos formalizmus

Mundruczó Kornél-Wéber Kata: Demencia

  • Ady Mária
  • 2013. november 11.

Színház

Mundruczó Kornél legújabb rendezése, az öngyilkosság-trilógia második darabjaként bemutatott Demencia sem a felejtésbetegségről, sem az öngyilkosságról nem szól.

Igaz, Mundruczónál a szigorúan vett narratíva még akkor sem elsődleges, amikor erős irodalmi alapanyagra épít, például a Nobel-díjas J. M. Coetzee regényét feldolgozó Szégyen esetében. Soha nem adaptációt készít, csupán keres egy történetet, amelynek kulisszái között kedvére végezheti a hatalom mechanizmusait firtató kísérleteit. Hírhedten naturalista erőszak-ábrázolását erősen stilizált, elidegenítő elemek, önirónia, zenei ellenpontozás és fekete humor kerekíti sajátos formanyelvvé, amely bevonás és kizökkentés szüntelen váltogatásával készteti a nézőt a felvetett társadalmi probléma mellett a színházi szituációra és a rendezői hatalomra is vonatkozó reflexióra.

Bánki Gergely, Tóth Orsi

Bánki Gergely, Tóth Orsi

Fotó: Ágh Márton

Az öngyilkosság témája magától értetődően fűzi a trilógiát Mundruczó hatalom és szabadság kényes viszonyát boncolgató, konzekvensen építkező előadásainak sorába, formailag azonban fordulatot jelent: elmarad az intenzív bevonódás, amiről a korábbi darabokban a drámai történet, a realista játék, a közönség megszólítása vagy épp a sokkolóan brutális jelenetek gondoskodtak. A Varsóban színre vitt Denevér még igyekezett körüljárni az eutanázia témakörét, ha a történet nem is sikerült elég erősre ahhoz, hogy a modellszerű gondolatkísérletet elevenné tegye, a felvonultatott Mundruczó-eszköztárat mozgásba hozza. A Demenciát ellenben nehéz lenne a laza, logikai bukfencekkel terhes narratíva vagy a véletlenszerűen, kontextustól idegenül, explicite felvetett társadalmi problémák felől értelmezni. És bár akad vér, ürülék, meztelenség, verbális és fizikai erőszak, sem zavarba ejtő, sem megrázó jeleneteket nem látunk. Így a történet ezúttal nem a mundruczói kísérlet közege, hanem a rendezői eszköztár formalista működtetésének ürügye. Ami nem egyszerűen azt a problémát veti fel, hogy adekvát tartalom híján, önmagában elég izgalmas-e Mundruczó ellenpontozásra épülő formanyelve. A kérdés az, működőképes maradhat-e egyáltalán.

A nézőket ugyanis nincs honnan kizökkenteni. A kulisszák még adottak: négy demens beteg a hajdani lipótmezei OPNI-t idéző, bezárásra ítélt intézet kórtermében; egy ideggyenge, gyógyszerfüggő, dilettáns, korrupt orvos és unatkozó asszisztense; valamint a privatizálás előtt álló birtok leendő, minden hájjal megkent tulajdonosa. Komolyan vehető dráma azonban nem bontakozik ki, az alapkonfliktus erősen sántít. A gazdag üzletember csak akkor veheti meg az államtól a kórházat, ha sikerül a doktort és asszisztensét illegális plasztikai sebészi praxissal, illetve svájci pornófilmszereppel megvesztegetve rávennie arra, hogy a szellemi leépülés következtében beszámíthatatlan, kiszolgáltatott betegekkel gyógyulásukról szóló zárójelentést írassanak alá. Nehéz elképzelni, hogy az éppen bent fekvő négy páciens léte akadályozná meg a privatizációt, de ez a továbbiakra nézve tulajdonképpen lényegtelen. A nyakatekert fordulatok és egyre szürreálisabb kalandok végén az időközben szadistának bizonyuló pénzembert lelövik, a többiek pedig kollektív öngyilkosságot követnek el. Menet közben fel-felbukkannak ugyan társadalmi utalások (a betegeket az egészségügyi dolgozók gondozás helyett módszeresen szedálják; az együttes öngyilkosság előtt elhangzik néhány direkt kérdés a szenvedést kemikáliákkal enyhítő orvostudomány filozófiai kérdésességéről; és még a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatának egy példánya is előkerül), de semmivel sem nagyobb súllyal vagy szervesebben, mint ahogyan a falról folyni kezd a vér, leharapnak egy nyelvet, vagy orvosi tanácsadásba fordul egy orálisszex-epizód. Az idegeket legfeljebb a Denevérből már ismerős, szembántóan erős fehér fény villódzása borzolja.

Mundruczó rendezéseihez híven a Demencia is korábbi előadásokra utaló alkotói önidézetek sora. A díszlet egyszerre idézi A jég és a Denevér színpadképét, Monori Lili történetfüggetlen, saját örökbefogadását kérő monológja a Szégyen kutyaajándékozási epizódját, a sötétben elemlámpával és kézikamerával kísért jelenetek a Frankenstein-tervet vagy a Nehéz istennek lennit, de visszatérő motívum a közönség választ nem váró kvázimegszólítása is. Tóth Orsira szokás szerint a kiszolgáltatott és a megalázott, míg Rába Rolandra a verbális agresszor szerepe jut, viszont új színt jelent a leendő tulajdonost megformáló Nagy Ervin, akinek játékstílusa kissé elüt a "civil jelenlétet" mesterien alakító társulatétól. Operettes antréja és öltözéke láttán úgy tűnhet, a különbség reflektálttá és termékennyé válik, később azonban a vélt tudatosságnak nyoma sem marad. Ráadásul nincsenek is ellenpontozandó, naturalista jelenetek, és a színházi szituációra is feleslegesen emlékeztetnek ott, ahol arról egy pillanatra sem sikerül megfeledkezni.

Márpedig érintettség híján az elidegenítő elemek egyszerű gegek sorozatává degradálódnak, az önmagán ironizáló Mundruczó pedig mintha nemcsak békében hagyná a máskor kíméletlenül sokkolt vagy kellemetlen helyzetbe hozott nézőt, de el is feledkezne róla.

Proton Színház, Trafó, október 15.

Figyelmébe ajánljuk

Miénk itt a vér

  • - turcsányi -

A papa mozija ez. Nem pont a formula hagyományos értelmében, sokkal inkább szó szerint. A hatvanas évek közepén az olasz anyakönyvi hivatal kigyűjtötte a Sergio keresztnevű polgárokat, s mindegyiket hatóságilag kötelezték arra, hogy spagettiwesterneket készítsenek.

Megszemélyesített dokumentumok  

„Boldog magyar jövőt!” – olvassuk a feliratot Chilf Mária kollázsán, ahol egy felvonuláson Lenin, Rákosi és Sztálin fényképét viszik a munkások és az úttörők, nyomukban a ledöntött Sztálin-szobor feje gurul egy tankkal a háttérben.

Építő játék

  • Kiss Annamária

Horváth Csaba rendező-koreográfusnak, a Forte Társulat művészeti vezetőjének színházában legalább annyira fontos a mozgás, mint a szöveg, nem csoda, hogy ezen az estén, a mozgásszínházas tempóhoz kevéssé szokott kőszínházas társulati tagoknak melegük van.

„Megeszi a kígyót”

Alighanem a magyar kultúrára korábban is jellemző, az utóbbi időben pedig mintha még erőteljesebben megjelenő befelé fordulás miatt lehet, hogy egy olyan jelentős életmű, amilyen Ladik Kataliné, egyszerűen nem találja meg benne a helyét – holott minden adott lenne hozzá.

Halk, mély morgás

Szentesen két bulltípusú kutya kijutott az utcára, halálra mart egy férfit és örök életére megnyomorított egy nőt. Az ügyészség letöltendő börtönbüntetést kért a gazdára, akinek fogalma sem volt arról, mire képesek a házőrzői, és milyen nevelésre lett volna szükségük.

 

Hídpénz

„Az önkormányzat egy olyan fejlesztést kíván megvalósítani, hogy a Szárhegyet és a Vár­hegyet összekötnénk egy függőhíddal."

Az arany csillogása

Emlékszik még bárki is arra, hogy mikor volt az a „vizes” világbajnokság Budapesten, amikor a toronyugráshoz a Dunába húztak fel egy ménkű nagy tornyot, hogy az majd milyen jól fog mutatni a világmindenség összes televíziós készülékén?

Csak a szégyen

Egy héttel ezelőtt az ENSZ Közgyűlése elfogadta azt a határozatot, amely július 11-ét a srebrenicai népirtás emléknapjává nyilvánítja.

Feltétlenül, de nem mindenképpen

A németek sohasem fogják megbocsátani a zsidóknak Auschwitzot – hangzik egy ismert, vitatott eredetű bon mot. Mint sok más általánosításban, ebben is lehetett igazság, amíg maguk a tettesek és a nácikkal együttműködők értelmezték úgy bűneiket, hogy a végén valahogy mégis a zsidók legyenek a hibásak. Gyermekeik és unokáik azonban már elfojtás vagy kivetítés nélkül tekinthettek a népirtásra, és vonhatták kérdőre felmenőiket.

Szerelem és politika

„Ötvenegy éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt Tánczos Gábor, az Országos Pedagógiai Intézet munkatársa, a Győrffy kollégium volt tagja, ismert publicista. A pedagógián kívül behatóan foglalkozott a NÉKOSZ történetével és a romániai magyar kultúrával.”

 

Előrehozott 2026

Olyan intenzitással történnek az események a magyar belpolitikában az utóbbi hónapokban, hogy immár komolyan felvethető: Orbán rendszerét akár a 2026-os általános választások előtt is le lehet váltani. Ideje hát gondolkodni ilyen forgatókönyveken is.