Zsinórpadlás – Felnőtteknek szóló bábszínház

Törpék helyett óriások

Színház

„A báb nem csak gyerekjáték”; „A báb nem korosztály, hanem műfaj” – hirdeti több magyarországi bábszínház, és egyre céltudatosabban fordulnak a felnőtt közönség felé. Közelebbről vizsgálva ezt a trendet, az is nyilvánvalóvá válik, hogy valójában nem is tér-, hanem visszahódításról van szó.

Nincs más művészeti ág, „amelyhez a köztudatban a korosztályi besorolás ilyen erősen kötődne. Nem gondoljuk se a komolyzenéről, se a táncról, se a festészetről, szobrászatról, költészetről, filmről, de még a képregényről sem, hogy kizárólag felnőtteknek szólna” – jegyzi meg Kovács Domokos bábos. Ennek ellenére „az összes bábművész számára magától értetődő, hogy a báb leginkább a (totális) színház egyik kifejezésmódja, bár – teszi hozzá Tárnok Marica, a Marica Produkció alkotója – az a fantázia és kreativitás, amelyre a báb épít, egyértelműen a gyereket szólítja meg a felnőttben”. Ebben az értelemben egy felnőtt- és egy gyerekelőadás esztétikája sem különbözik annyira, inkább csak a tematika más.

 

Nagykorúsítás

Az automatikus korosztályi besorolás elsősorban azokat a társulatokat, produkciókat érinti, amelyek már a nevükben vagy a műfajmegjelölésben is használják a „bábszínház” szót. Egy bábos eszközöket is használó művészszínházi előadás kapcsán nem merül fel automatikusan, hogy az kizárólag gyerekeknek készült, és ezekből sokkal több van, mint gondolnánk. Színháztörténeti jelentőségű például Peter Brook A madarak tanácskozása című előadása, ahol az állatokat bábok testesítették meg, a Halász Péter nevével fémjelzett Squat Theatre Mr. Dead and Mrs. Free című produkciójában pedig egy papírmasé óriásbébi uralta a színt, a szeme helyén tévéképernyőkkel. De rengeteg közelmúltbéli, hazai példát is sorolhatunk: Gergye Krisztián koreográfiáiban visszatérő elem a báb vagy a bábként mozgatott emberi test, a Czukor Balázs rendezte Médeiában pedig a gyerekeket helyettesítik bábok.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.