Színház

Vergődés

A Karamazov testvérek

  • Ady Mária
  • 2015. május 30.

Színház

Némaságra kárhoztatott harang áll Luk Perceval színpadán, finoman kimozdítva a centrumból. Körülötte majdnem üres tér, deszkapadozattal megkettőzött szín, hosszú, plafonról lógó, földet nem érő fémcsövekkel.

Súlyuk, anyaguk hidegsége, hangjuk, fénytöréstől függő ezüst, réz, barna színük, fenyegető mozgásba lendülésük hamar világossá teszi rokonságukat a haranggal. Magányos, hamis biztonságot sugalló, stabilitásukból kitaszítva félelmetes erejű fémrudak, föld és ég között lebegve egymagukban fegyverek és hangszerek, apagyilkos mozsártörők és felszentelt harangingák. Az érzékeny szimbolikájú térben a hamburgi Thalia Theater színészeinek rezdülései, viszonyaik dinamikájának legapróbb ritmusváltásai is visszhangot keltenek, hogy a megvilágításon kívül változatlan szín a szereplők és a nézők lelkiállapotától függően alakuljon üres térből templommá, tárgyalóteremmé vagy börtönné.

Ilyen meztelen, lecsupaszított, mégis pátosszal teli Susanne Meister és Luk Perceval Dosztojevszkij-adaptációja. Szinte kamara­dráma, kevés szereplővel, kínzó önelemzésekkel és finom élethazugságokkal, sorsok és lelki mozgatórugóik szétszálazhatatlan szö­ve­té­vel, aminek igazságait a rengeteg szó ellenére csak érezni lehet, érteni nem. Ezért terhes a bírói szerep, amivel az előadás rögtön a kezdet kezdetén megkínálja nézőjét: a nézőtéri világítás mellett besétáló Alekszej Karamazov bejelenti a gyilkosság tényét, és ezzel a történet mintegy a tárgyaláson, visszapörgetve bontakozik ki. Ez az önnarráció ad lehetőséget közeledésre és távolodásra, az érzelmek intenzitását, a színpadról áradó feszültséget elviselhetővé szelídítő idézőjelek közöttiségre.

Kommentárjaival, történetvezetésével, állandó jelenlétével eleinte Aljosa, a harmadik Karamazov fiú tűnik a főszereplőnek. De „cselekvő szeretete” értelmezhetetlen volna a testvérei vergődése elleni szelíd küzdelme nélkül, ahogy a kétely megtapasztalása nélkül is, amivel örökös önfeladásában végül az együttérzésen keresztül szembesül. Alexander Simon játékában Aljosa jósága dinamikus, szüntelen harc, szelídségében is hordozza a kitörés indulatát és a kívánás fájdalmát. Miközben emberfölötti erőfeszítéssel próbál megingathatatlan támasza lenni a szenvedőknek, az általa megidézett jelenetek erotikával és indulatokkal terhesek. Bernd Grawert Dmitrije már ötvenes éveiben jár, impulzivitása, hirtelensége és önpusztító hajlama nem a huszonéves regénybeli Dmitrij fiatalos szabadsága és életerejében való biztos hite. Éppen a félelem kétségbeesett megtestesülése, hogy a Katerina Ivanovnával kötendő szerelem nélküli, megalkuvó házasságban visszavonhatatlanul nyilvánvalóvá válna, ez a szabadság és biztonság elveszett. Ezért is szereti Grusenykát, akinek fiatalsága ellenére nagyon hasonló az igaza – vagy önáltatása. Az előadás nem magyarázza meg, de pontosan érzékelteti a nézőtérre kiterjesztett indulati térben ezt az igazságot, és Grusenyka ebben rejlő vonzerejét: az ő csábjátékai hoznak enyhet, humort, könnyedséget a rendkívül fárasztó, állandó feszültségben. Ivan személyisége csak a második felvonásban bontakozik ki, de ott olyan erővel jeleníti meg Jens Harzer a siránkozó, hitetlenként bármilyen morál érvényét tagadó, mégis lelkiismeretével küzdő, hitkereső ember drámáját, hogy egyszerre ő maga lesz a történet tétjét jelentő inga, Isten és Sátán harcát saját belső lényegeként tárva fel.

Így jut el minden szereplő a maga bűnösségéig, és bizonyul ugyanakkor kívülről ártatlannak, beleértve a valódi gyilkos Szmergyakovot, a szóbeszéd szerinti, soha el nem ismert negyedik Karamazov testvért is, akinek gyilkosságában és öngyilkosságában kezdetektől elszenvedett kitaszítottsága teljesedik ki. Feloldás nincs, legfeljebb az ítélet terhe alóli feloldozás és a csodálat az emberben rejlő embertelen sötétség és emberfeletti alkotó­erő kettősségének oroszos pátosza iránt.

Thalia Theater, MITEM, Nemzeti Színház, április 17.

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.