A 102 évesen elhunyt Miroslav Zikmundra csak Jiří Hanzelkával együtt lehet emlékezni, párosuk az ötvenes évek vasfüggönyön inneni fiatalságának ugyanazt jelentette, mint Lennon és McCartney tizenöt évvel később.
„J. Hanzelka és M. Zikmund cseh gépkocsizók a »Tatra 87« gépkocsijukon 1947. április 22-én indultak el világ körüli útjukra, és szerdán tértek vissza Prágába. Kocsijukkal a motorozás történetében eddig a leghosszabb utat tették meg. Sikerük a csehszlovák munkások és tervezők munkájának nagyszerű eredménye” – írta 1950. november 4-én a Szabad Nép arról az eseményről, ami a szomszédban a legnagyobb szenzációnak számított, és ami leginkább elterelte a figyelmet azon disznóságokról, amelyek Magyarországhoz hasonlatosan Csehszlovákiában is mindennapossá váltak a negyvenes évek végétől. Zikmund és Hanzelka 1947 tavaszától nemcsak Afrikán és Latin-Amerikán autózott keresztül és tett meg több tízezer kilométert, de rendszeresen küldte fényképes beszámolóit a lapoknak, sőt a csehszlovák rádió is közvetítette riportjaikat – színészek előadásában, 1950-ig több mint 700 alkalommal. Azt azonban nem firtatta senki, hogy a hidegháború legvadabb időszakában hogyan válhatott két ismeretlen fiatalember olyan teljesítménnyel médiasztárrá és példaképpé, amelynek a megvalósítása a szocialista táboron belül a lehetetlenség szinonimája volt.
Csodadoktorok
A Hanzelkáról és Zikmundról szóló korabeli beszámolók már-már varázserejű polihisztorokként emlegetik őket, akik kizárólag kitartásuknak és szorgalmuknak köszönhették sikereiket. Állítólag 1938-as megismerkedésüktől kezdve a világ körüli utazást fontolgatták, s mindent ennek rendeltek alá: kitanulták az autószerelést, a hegymászást, operatőrré, íróvá és újságíróvá váltak, utazásuk kezdetén már hat nyelven folyékonyan beszéltek, sőt muszájból még repülőt vezetni is megtanultak egy nap alatt, mert részeg volt a pilóta. És akkor még nem szóltunk orvosi, illetve népzenegyűjtői tevékenységükről – Hanzelka kottát is tudott írni, a magukkal vitt penicillinnek köszönhetően a bennszülöttek pedig csodadoktorként tekintettek rájuk. A lapok egyszerűen csak mérnököknek titulálták őket, de valójában mindketten közgazdasági tanulmányokat folytattak, és az egyetemen barátkoztak össze.
A világ körüli túrának azonban harmadik főszereplője is volt: egy ezüstszínű Tatra T87 típusú személyautó (pontosabban kettő – lásd Tartalék martalék című keretes írásunkat!), amely nemcsak az eszköze volt az utazásnak, de a célja is; Zikmundék hivatalosan a Tatra autógyár szponzorációjával, az autót reklámozva indulhattak el. A legenda szerint a háborút követően a két fiatalember egyszerűen csak besétált a gyár igazgatójához, hogy kölcsönkérjen egy autót. Az soha nem derült ki, hogy ez pontosan hogyan zajlott, de nyilvánvalóan nem hátráltatta a kalandot, hogy Jiří Hanzelka 3 éves kora óta a Tatra gyár városában, Kopřivnicében élt, apja a gyár fejlesztő mérnökeként dolgozott, ráadásul a Tatra híres autóversenyzőjének, Josef Veřmiřovskýnak volt a mitfárere. Ezzel szemben a plzeňi születésű Zikmund apja mozdonyvezető volt, és a vasúti szabadjegyének köszönhetően vált szenvedélyévé az utazás.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
