Mázlisták vagyunk, hiszen nincs ilyen, csak pár ezen a földgolyón, csak itt, meg Peruban meg Szlovákiában. Ami különlegessé teszi a kisvasutak amúgy önmagában is felette vonzó világában, az az úgynevezett "csúcsfordítós" közlekedési metódus, mellyel a viszonylag nagy szintkülönbség is játszva leküzdhető.
Nagybörzsöny alig ezerlakosú község a Börzsöny nyugati oldalán, az Ipoly völgyében, köpésnyire Szlovákiától. A Szob és Parassapuszta közti 12-es útról kell lehajtani kocsival, de Szobról kivisz a menetrend szerinti Volán-busz is. Mesebeli vidék, hegy, víz, minden, ami a hétvégi turizmushoz oly kívánatos. Itt van az ország egyik legjobb állapotban megmaradt késő román műemléke, a Szent István-templom, aminek az építését még a XIII. század elején kezdték. Már ennyi bőségesen elegendő lenne a felkereséséhez, de nem szabad meg-feledkeznünk az Ipoly menti falvak semmivel össze nem hasonlítható atmoszférájáról sem. A Nagyirtáspusztára felkepeszkedő kisvasút ezek után már csak tejszínhab a tortán, ugyanakkor kétségtelenül a legcsábítóbb, nincs az a műemlék, nincs az a hangulat, mely versenyre kelhetne a keskeny nyomtávolsággal. Szerencsére, ha már belecsapott az ember, csomagban kapja az egészet. De nem elég rászánni magunkat az útra, résen is kell lenni, mert e hegyi vicinális különlegességét az is növeli, hogy távolról sem viszi túlzásba a föl-le szambázást. Nyilván úgy lehet vele, hogy nem vagyok én zerge, az szaladgál hegyre föl, hegyről le vagy kell, vagy se. Egy szó, mint száz, csak hétvégéken közlekedik, napjában háromszor oda-vissza. Nagybörzsönyből tizenegykor, egykor és három előtt tíz perccel indul, menetideje majd' háromnegyed óra, fönn, Nagyirtáspusztán negyedórát liheg, aztán ereszkedik lefelé, általában egy-két kocsit cipelve maga után. Van közben egy megállója,
Kisirtáspuszta,
remek hely, mondhatom, három turistaházból áll, egyik a Csongrád megyei természetjáróké, a másik a BKV Előréé, a harmadik Grósz Györgyé. Az általunk javallt vasutazás úgy fest, hogy Nagybörzsönytől idáig gyalog érdemes jönni, nem is az így megspórolt jegyenkénti háromszáz forintért (a felnőttár állomásonként 300 HUF, ilyenformán a retúrjegy 1200), hanem a szintkülönbség idáig polgárinak mondható csekélysége miatt. Arról nem is beszélve, hogy egy vidáman zúgó patak partján egy órát sétálni jobb, mint húsz percet vonatozni. Kisirtáspuszta legfőbb jellegzetessége, amellett, hogy nincs ott egy lélek sem és gyönyörű, mitől elábrándozik az ember valami huzamosabb itt-tartózkodásról, az, hogy itt mutatja ki először a foga fehérjét a mondott "csúcsfordítós" üzemmód (melynek bemutatásához persze menten ki kéne hívni egy vasútépítési szakembert).
Arról van szó, hogy megérkezik a vágány, és vége van neki. Ám e vég előtt egy egyszerű kitérővel egy új nyílik belőle, kvázi visszafelé. Tehát elmegy a vonat a pálya végéig, ott az állomás, s míg az utasok le- és felkászálódnak, a fékező átállítja a váltót, és a mozdony, ami eddig húzta a szerelvényt, ezután tolja. Később a nyílt pályán is megcsinálják ez a mutatványt, majd egy alkalommal, közvetlenül a végállomás előtt a mozdony elölről hátra megy, hogy húzva kezdje a lefele vezető utat. A dolog persze korántsem olyan bonyolult, mint elmesélve, a lényege az, hogy nem szerpentinszerűen megyünk a hegyre, hanem úgymond cikcakkban. Hiszen olyan, voltaképpen 180ű-os kanyarra, melyre a közút simán képes egy hegyoldalban, egy vasúti ív a büdös életbe' nem, márpedig itt épp valami efféle történik, ne hagyják ki.
Nagyirtáspuszta
végállomása a kisvasútnak, de valójában egy köztes stáció az errefelé tekergőknek, hiszen most érkeztünk csak meg igazán a Börzsönybe. De mielőtt nekivágnánk, a magamfajtájú turistákra gondolva szólok, hogy restire, hasonlókra se itt, se a közbülső állomáson ne számítsanak, ez már a vadon, és ez benne a jó. Madárfütty van, nem Borsodi világos. Mehetünk innen a szélrózsa minden irányába, akkor sem érünk ki, csak estére a tutiból. Dél felé ugyancsak egy patak mentén Márianosztrára jutunk, ahol meglátogathatjuk szintén turista hozzátartozóinkat. Kelet-délkeleti irányban Kóspallag és Királyrét között választhatunk, de jöhet mind a kettő is, noha az maga lenne a megveszekedett perverzió, ha Királyrétről ismét, immár egy másik kisvasúttal folytatnánk utunkat Paphegyen, Szokolyán át Kismarosig. Keletre a Nagy-Hideg-hegy, nyugatra a Nagy-Galla, csináljanak azt, amit akarnak... Csak jól érezhetik magukat.
Puszta kiirtás
Ugyanakkor nagyon is könnyen lehetséges, hogy hamarosan szükség lesz bármelyik másik kisvasútra, hiszen egész nekiveselkedésünk apropója az, hogy alighanem hamarosan vége lesz ennek az egész cécónak. Hét közben a kisvasút vezetője - azt hiszem, szerdán - belesírt a Duna Televízió déli híradójába, hogy a meg nem ítélt, illetve a megítélt, de máig meg nem adott állami támogatások híján lassan befellegzik nekik, az önkormányzat egymaga nem bírja a pálya és a géppark fenntartását, és a jegyárakat sincs már hova emelni tovább. A hét végén a dolgozók arról meséltek, hogy már nem kapták meg az áprilisi fizetésüket, csak húszezer forint előleget... Pedig 2002 szeptemberében, amikor ezen a mindössze nyolc kilométeres szakaszon újraindult a személyszállítás, még mindenki arról beszélt, hogy hamarosan hozzákezdenek a Szob és Márianosztra közötti vonalszakasz felújításához, s így csatlakozás lesz az "igazi" vasúthoz is. Nagyralátók 17 kilométernyi erdei kisvasutat álmodtak. Vajon mi lesz belőle?
