A szovjet iparcikkek hatása a magyar fogyasztókra végletes volt, mint egy partizánosztag parancsnoka. Voltak népszerű termékek, mint a Sokol rádió, Rakéta karóra, a laktanyából, komisszártól szarér´, húgyér´ beszerezhető egytonnás színes televízió, Szaratov hűtőszekrény, nem beszélve az igazi státusszimbólumról, az ezerötös Ladáról és a mindennapi Sztolicsnaja vodkáról. Másrészt viszont olyan cuccok is voltak, amelyek a kutyának sem kellettek. Aki látott már kandallót imitáló öntöttvas hősugárzót, bumfordi hokikorcsolyát vagy terepszínű gyerekbiciklit, ipari áramról működtethető szamovárt, tudja, mire gondolok.

A leglátványosabb bukott exporttermék minden kétséget kizáróan a Zaporozsec volt. Egy jármű, amire még abban a rendszerben sem volt szükség, amelyben egyébként öt-tíz évig kellett várni arra, hogy autót vásárolhassunk. Pedig a Zaporozsecnél nem volt várakozás, például 1979-ben a magyar polgár 68 ezer forint leszurkolása után szinte azonnal vihette haza a Merkur-telepről új szerzeményét. Csakhogy hamar rá kellett jönnie: az önfeledt száguldozás ellenére ezzel a kocsival - hiába 45 lőerő, 1200 köbcentis motor, citrom- vagy okkersárga, azúrkék vagy korallpiros fényezés - nem tud csajozni, sőt még irigyelni sem fogja őt a tömegközlekedők népe.

Gúnyolni annál inkább.

- Miért van a Zaporozsec oldalán két nyílás?

- Hogy azon dugja ki a szarvát az a barom, aki megvette.

Elgondolkodtató, hogy ez a vicc akkor született, amikor ezrek, sőt tízezrek akartak Trabantot, Wartburgot. Sőt: Daciát.

A Zaporozsec története

tipikus szocialista karrier. Valamikor az ötvenes évek közepén Hruscsov kiadta a parancsot: "Elvtársak, kisautót a dolgozó népnek!" Öt évig csak prototípusok készültek, de 1960-ban véget ért a szarakodás, az ukrajnai Zaporozsjéban a Kommunár nevű, addig mezőgazdasági gépeket és mozgássérült-járműveket gyártó üzemet kijelölték autógyárnak is. Hamarosan bemutatták az első Zaporozsecet, a 965-öst. A 750 köbcentis, huszonhárom lóerős kisautó mind formáját, mind teljesítményét tekintve a Fiat 600-asra próbált hasonlítani, csakhogy annyira silány minőségű volt, hogy az olasz modellel való összehasonlítás innentől kezdve értelmetlen. Hogy mekkora gány lehetett a 965-ös, mi sem jellemzi jobban, mint az, hogy a Kermi Magyarországon nem engedélyezte a forgalmazását.

Talán szerencsésebb lett volna, ha a következő, 966-os típusjelű kocsikat is visszafordítják Záhonynál, de nem így történt. Az új, nagyobb teljesítményű Zaporozsecek - amelyek külsejüket tekintve a német NSU Prinzre hasonlítottak - 1970-ben érkeztek Magyarországra, de a minőségi kifogások miatt 1972-ben már ismét szünetelt a forgalmazás.

Magyarországon a legtöbbet a következő, 968, 968A, illetve 968M típusjelű kocsiból adtak el. Ezek az 1972-73-ban, valamint 1976-ban bemutatott autók külsőre és teljesítményüket illetően alig tértek el a 966-osoktól, viszont jobb minőségűek voltak. Mindez persze nem jelenti azt, hogy a "béketábor" többi típusánál is jobb minőségűek lettek volna.

Ezek után azt gondolhatnánk, hogy Zaporozsecet csupán néhányan vásároltak hazánkban, de az az igazság, hogy 1970 és 1982 között 22 ezer darabot mégis eladtak belőle, ami ugyan elényésző szám a Trabantokhoz, Ladákhoz képest, ahhoz viszont elég sok, hogy ennyi balekot egymás mellé állítsunk.

Amikor először szereztem tudomást arról, hogy megalakult az

Országos Zaporozsec Klub,

kizárt dolognak tartottam, hogy nyugdíjas házmesterek, hobbikert- és Zaporozsec-tulajdonosok borulnának össze minden páratlan szombaton valami külvárosi sörözőben. Viszont abban is biztos voltam, hogy ezt a képződményt nem azok a mindennapi jó fejek hozták létre, akik attól gondolják kreatívnak magukat, hogy "hetvenesévek-bulit" rendeznek, majd az esemény emelkedett pillanatában imigyen szólnak: "Máté Petyát akarok, bazmeg!"

De hát akkor kicsodák?

"Többségben olyan emberek vannak itt, akik első tulajdonosok, vagy ezen a kocsin nőttek föl. Például én is egy Zapón tanultam meg vezetni, úgyhogy innen a kötődés. Persze van ebben egy kis fanatizmus is" - mondja a klub egyik alapítója, Kucs Zsolt.

A nosztalgia és a fanatizmus mellett azért üzenet is akad: hiába volt ugyanis az országban több mint húszezer darab ebből a típusból, ma már alig van belőle, és jó lenne valamit megőrizni az utókornak. A jelenleg húsztagú klub célja elsősorban az, hogy megpróbálják összehozni a hazai Zaporozsec-tulajdonosokat, fölkutassák a bontani való autókat, és egymást segítsék, ha alkatrészproblémák adódnak. Emellett persze gondolnak arra is, ami minden márkaklubban kötelező esemény, ez pedig egy találkozó lenne. Terveik szerint augusztusban jönnének össze Tatán.

Előttem a kép, amint tikkasztó hőségben, hihetlenül kék ég alatt húsz Zaporozsec egymás után megindul Komárom irányába.