A maga korában (a 14. század közepén) "Nagy Járványként" avagy "Nagy Pestisként" rettegett, később, már 16. századi skandináv krónikaírók által (a jelenség komor, gyászos és egyben irtózatos hangulatára és emlékére utalva) Fekete Halálnak nevezett epidémia lekaszálta az akkor (elődeink által ismert) világ lakosságának harmadát-felét. Ráadásul a pestis minden generációban visszatért - nálunk például 1738-tól 1742-ig pusztított az utolsó.
Ex oriente
A Fekete Halál eredete felől megoszlanak a vélemények: a többség szerint valahol Közép-Ázsiában tört ki a járvány, s gyors elterjedését az Eurázsia jó részét közös kultúrkörbe kapcsoló mongol hódításnak s az erre következő "Pax Mongolicának" köszönhette. A nagy kereskedelmi utak végig járhatóak voltak Kínától Kelet-Európáig, a genovai és velencei kereskedelmi hajók pedig zavartalanul juthattak el a Fekete-tengertől a Földközi-tenger nyugati medencéjének kikötőibe. De a pestis rohamos elterjedéséhez kellett némi békétlenség is: az Arany Horda csapatai Dzsánibek kán, a kor egyik "közkedvelt", vérszomjas zsarnoka vezetésével 1347-ben ostrom alá fogták a genovaiak által uralt Krím félszigeti Kaffa (manapság: Feodoszija) kikötővárosát, ám ebben jelentősen akadályozta őket a soraikban kitört dögvész. Nem boldogulván a feladattal - a biológiai hadviselés egyik korai, szép példájaként - ostromgépeiken pestises hullákat lőttek be az ostromlott városba, ahonnan a genovaiak hurcolták volna tovább, mindenekelőtt Marseille kikötőjébe, ahol már abban az évben megjelent a járvány. A következő években fokozatosan átterjedt Európa nagy részére is a megdöbbentő halálozási rátát produkáló kórság, melynek szimptómái között az ágyékon, a hónaljban és a nyakon jelentkező, utóbb kifakadó (ma már úgy tudjuk: nyirokcsomó-) duzzanatok (bubók) voltak a legfeltűnőbbek, amit magas láz, vérhányás, 2-7 napon belül pedig nagy valószínűséggel a beteg halála követett. A betegségnek voltak gyorsabb lefolyású változatai is, melyek közvetlenül a tüdőt vagy éppen a vérrendszert támadták meg. lyenkor sokszor már a bubók kialakulására sem jutott idő.
Dr. Bubó
Mivel a pestis a modern orvostudomány hajnalára, a XIX. századra eltűnt Európából, sőt a Közel-Keletről is, utólagos kórélettani rekonstrukcióra került sor. 1894-ben egy francia orvos, Alexandre Yersin vezetésével Hongkongban vizsgálódott egy nemzetközi tudóscsoport: itt Yersinnek és japán kollégájának, Kitasato Shibasaburónak sikerült azonosítania az ázsiai pestis (konkrétan az akkor pusztító mandzsúriai tüdőpestis) kórokozóját, melyet Yersinia pestisnek (Y. pestis) neveznek ma is. E kórokozó a patkányok bolhájában tenyészik, ezek továbbítják gazdaállataiknak, különös tekintettel a házi patkányokra (Rattus rattus) - csakhogy ezeket a mi tájainkról részben kiszorította a vándorpatkány (Rattus norvegicus), épp a 18. századot követően! Amikor a kórokozót életben tartó ellenálló patkánypopulációról a Y. pestis baktérium átterjed egy védtelenebb csoportra, előbb a patkányok közt tör ki pestisjárvány, majd gazdaállataik elhulltával a bolhák kényszerből és ideiglenesen új vérforrást találnak - minket. A ma is virulens ázsiai pestis pedig pontosan azt a háromféle betegségtípust képes produkálni (bubópestis, tüdőpestis, vérpestis), melyekről a középkori krónikák beszámoltak. A következő évtizedekben fokozatosan kialakult a történészek és mikrobiológusok közötti konszenzus: a Fekete Halált a Y. pestis okozta. Ám idővel felerősödtek a kritikák: történészek hivatkoztak arra, hogy nem lehet egy kalap alá venni minden pestisnek nevezett ragályt, elvégre számtalan fertőző betegséget hívtak így. Ráadásul - pontos kórélettani leírások híján - ezeket sokszor össze is keverhették, s a ma ismert pestis tünetei sem olyan egyediek a betegségek között. Híres (ellen)példa Izlandé, ahol kétszer is pusztított a dögvész, márpedig ott - pl. az akkor kezdődő lehűlés, a "kis jégkorszak" miatt - bolhák, de még rágcsálók sem éltek. Igaz, a kritikusok sem tudtak nyugvópontra jutni: akadt, aki lépfene- (anthrax-) járványról, mások Ebola-szerű vérzéses lázról beszéltek, többen pedig csak pestis és még valami más (tífusz, fekete himlők stb.) kombinációjaként tudták elképzelni a Nagy Döghalált.
Õs patkány
Egy friss kutatás alapján viszont állíthatjuk: a tettes mégiscsak a Y. pestis lehetett - csak éppen nem az a verziója, amit ma ismerünk. A neten szabadon hozzáférhető tudományos folyóiratban, a PLoS Pathogensben publikált tanulmány szerint egy tucatnyi, Európa legkülönbözőbb műhelyeiben dolgozó kutató vizsgált meg különböző, a Fekete Halál idejéből származó tömegsírokat. A Y. pestisre jellemző fehérje- és DNS-nyomokat kerestek, s törekvésüket siker koronázta. Sőt, rögvest kétféle pestisbaktérium-törzset sikerült kimutatni: az egyiket francia és brit területen, a másikat Dél-Hollandiában. Az eddigi vizsgálatok szerint nem azonosak egymással, de a ma ismert pestisbaktériummal sem - habár ez utóbbi ősének tekinthetők. Ezek alapján a pestis akkoriban legalább két úton került Európába: az eddig ismert déli irány mellett létezett egy másik út is (talán északról, Skandináviából vagy a Hanza-városokból). Sőt, a két betegség sem lehetett azonos egymással, miként terjedési módjukról és más tulajdonságaikról sem tudhatunk még biztosat. Annyit azonban bízvást állíthatunk, hogy a fenti úttörő vizsgálat nyomdokain sokat megtudhatunk régi járványokról - pusztán régi tömegsírok biológiai anyagát vizsgálva.
