Szend még azok közé a helyek közé számít, ahol egy idegen érkezése feltûnést kelt. Nyáron a mûemlék templom miatt idekeveredik néhány hátizsákos turista, de tél elején órákig egyetlen autót se látni a falut a külvilággal összekötõ mûúton. Isten háta mögötti falu - ez az elcsépelt fordulat itt kap valódi értelmet, ebben az eldugott völgyben, ahová a fõvárosból tömegközlekedéssel minimum hat órán át tart az út, ha minden járatot szerencsésen elcsípünk. A legközelebbi nagyváros Miskolc, ahonnan a vicinálison utazhatunk tovább a Bódva völgyében. A vonal a szlovák határnál végzõdik, egykori végállomása, Torna, illetve Kassa ma csak hatalmas kerülõvel közelíthetõ meg a Cserehát túloldaláról. A völgy városkái, Edelény és Szendrõ maguk is a túlélésért küzdenek, a dombok közötti aprófalvak lakóinak alig kínálnak bármilyen megélhetést. Szendrõrõl mindössze három busz jár naponta Rakacára, a keskeny betonúton alig fér el két kocsi egymás mellett. Szend középtájon helyezkedik el a patak völgyében, feljebb újabb kis falvak sorakoznak, még messzebb mindentõl. Az út végén nincs semmi, csak a határ.
Sokat írtak már a Cserehát katasztrofális helyzetérõl, a fokozódó szegénységrõl, a példátlanul magas munkanélküliségrõl, a falvak egy részének kihalásáról, illetve "elcigányosodásáról", amirõl itt mindenki nyíltan beszél. Nemcsak arról van szó, amit néhány szociológus is megjósolt, hogy valószínûleg ez a vidék lesz Magyarország elsõ zárt kisebbségi mikrorégiója, hanem arról is, hogy ez együtt jár a képzettebb lakosság maradékának elvándorlásával, a nyomor, az elszigeteltség mélyülésével.
Rakacaszend ebbõl a szempontból tipikus csereháti falu, de az ittenihez nagyon hasonló problémákkal küszködnek a Bódva túlsó oldalán, a Borsodi-medencében, az Aggteleki-hegységben és a határ szlovákiai oldalán. Az iskola sorsa is teljesen átlagosan alakult a 90-es évek végéig: a két háború között felépült görög katolikus iskola akkoriban a legmodernebbnek számított a környéken, majd 1948-ban államosították, és az 1970-es években a körzetesítés jegyében bezárták. Az akkori fõvárosi tervezõk pontosan ugyanazt a logikát követték, amit ma "kistérségi együttmûködés" fedõnéven hirdetnek: a szomszédos Rakaca alig négy kilométerre van, építsünk inkább ott egy nagy, korszerû iskolát, és járjanak oda a gyerekek a környék összes falujából, így Szendrõl is. A napi három busz miatt ez Kisfalusi János rakacai parókus visszaemlékezése szerint gyakorlatilag azt jelentette, hogy a gyerekek órákig álltak tanítás után mínusz tíz-húsz fokban a buszmegállóban, kóboroltak a rakacai utcákon, vagy - a nagyobbak - nekivágtak gyalog a négy kilométernek. Ráadásul a rakacai nagy suliban kevés személyes figyelmet tudtak fordítani a gyerekek elõmenetelére, pedig azok egyre nagyobb számban kerültek ki a halmozottan hátrányos szociokulturális helyzetû cigány családok közül.
Újjászületés
1999-ben döntött úgy a Görög Katolikus Egyház, hogy újjáalapítja a varrodává alakított egykori iskolát. Bár korábban azt állítottuk, Rakacaszend minden szempontból tipikus válság sújtotta aprófalu, egy különlegessége mégis van: azon hat magyar település egyike, ahol az oktatás úgymond egyházi "monopólium", vagyis kizárólag egyházi fenntartású általános iskola van a községben. Rakacaszendhez hasonlóan másik négy falu (Zalaszabar, Zalaszentlászló, Káptalantóti, Majosháza) is olyan település, amit az állami közoktatás már feladott, vagyis ahol az egyház létfontosságú hiánypótló szerepet tölt be. A 2400 lakosú rábaközi Szany kissé kilóg a sorból, mind nagysága, mind katolikus iskolájának jelentõsége miatt.
Az óvodából és alsó tagozatból álló kisiskola feltámasztása Tóth András egykori parókus érdeme. Az épület felújítása hosszú idõ óta az elsõ igazi közös erõfeszítés volt Szenden: a "parasztok" és a cigányok együtt dolgoztak a házon, mosták az ablakokat, takarítottak, festettek. Ma már az összes helyi gyerek itt végzi el az alsó évfolyamokat, és csak tízéves korukban kell átmenniük a rakacai iskolába. Tasi Tamás, a jelenlegi parókus és igazgató tájékoztatása szerint az összes diákjuk halmozottan hátrányos helyzetû, így mindegyikük jogosult a gyermekvédelmi támogatásra. A hozott szociokulturális hátrányokra a legriasztóbb példa egy nyolctagú család, amely a Kopasz oldalában él egy romos házban. A földpadlós, elektromosság nélküli szobában együtt lakik a négy gyerek és a két szülõ, vagyis összesen hat ember, a másik helyiség az idõseké.
"Minden az iskolán múlik. Ha mi nem veszünk a gyerekeknek színes ceruzát, tollat, papírt, akkor nem lesz nekik, a szülõ erre képtelen. A kicsiket mi tanítjuk meg kezet és fogat mosni, orrot fújni, késsel-villával enni. Általában véve is nagyon kevés segítségre számíthatunk a szülõktõl, sok a konfliktus, bár nálunk soha nem fajult el annyira a helyzet, hogy verekedés törjön ki. Sõt, sokszor tapasztaltuk, hogy egy-egy hevesebb vita után másnap bejön a szülõ a tanárnõhöz egy darab csokival, hogy bocsánatot kérjen az elhangzottakért" - ismertet meg minket a helyi pedagógiai munka kihívásaival az igazgató.
A cigány lakosság száma az elmúlt húsz-harminc évben nõtt meg látványosan. Rakacaszend ma két elkülönülõ közösségbõl áll: a négyszáz lakos körülbelül fele "paraszt", ahogy itt hívják õket, a másik fele roma. Külön cigánytelep nincs, de a két csoport nem szívesen keveredik egymással, jobbára külön kocsmába járnak. A súrlódások ellenére a rossz anyagi viszonyok között élõ cigányság számára életmód tekintetében egyértelmûen a "parasztok" jelentik a mintát, az õ szintjükhöz kívánnak felzárkózni. A hátralévõ pár évtized - ameddig még van együttélés, és így közeli a példa - ebbõl a szempontból pótolhatatlan.
Elsõ lépések
Tasi helyettese, az iskola gazdasági ügyeiért felelõs Vénusz Gergely szerint a rakacaszendieket nagyon súlyosan érinti az egyházi iskolák költségvetési kiegészítõ támogatásának tervezett csökkentése: "Fejlesztési tervek helyett a létünkért kell majd küzdenünk, pedig a hátsó szárny, vagyis az iskolai rész még teljes felújításra szorul. A normatíva csak a minimális mûködést biztosítja, még a szekrények, asztalok, székek megvásárlásához is pályáznunk kellett. Ma már van tévénk, videónk, négy használt számítógépünk, de egyre kevesebb a pályázati lehetõség, illetve önrészre volna szükség, az pedig nekünk megoldhatatlan. Több cégnél próbálkoztunk már, hogy segítsenek, de nem sok fogadókészségre találtunk." Vénusz Gergely úgy becsüli, hogy a most évente 20 millió forintból gazdálkodó iskola és óvoda 2,5 millió forinttal kapna kevesebbet a különféle kiegészítõ támogatások nélkül. "Legszívesebben azt mondanám, írják ki a cikk végére, hogy ezen és ezen a bankszámlaszámon tudnak segíteni" - teszi hozzá ironikus mosollyal.
Az iskolában két összevont osztály van, melyeket két, Szendrõrõl ingázó tanító és egy óvodapedagógus oktat. A hittan az igazgató-parókus területe, aki a saját kislányát is ide íratta be, õ az egyetlen nem cigány tanuló. Az egészen kicsikre két dajka figyel, akik helyi cigány asszonyok; õk elvégezték a dajkaképzõt. Negyedik végére a legtöbb szendi gyereknek ma már sikerül megtanulnia írni, olvasni és számolni, ami nagy eredmény az adott körülmények között. Az iskola sikerességét igazán a Rakacáról kapott visszajelzésekbõl lehet lemérni, az ottani tanárok szerint egyértelmûen javult a bekerülõ diákok viselkedése az elmúlt öt évben. Tasi szerint az iskolaalapítás hosszú távú kezdeményezés, ötven-száz év is kellhet ahhoz, hogy valódi változást érjenek el.
A falu mindennapi életére is sokféle módon visszahat az iskola jelenléte. Az egyik legfontosabb, hogy a gyerekek megtanulják az ünneplés kulturált formáit, és az iskola által szervezett karácsonyi, március 15-ei, október 6-ai mûsorra általában a szülõk is kíváncsiak. Szintén pozitív hatása van annak, hogy elsajátítják a liturgia minimális alapjait, mivel a cigányság korábban nem nagyon járt templomba. Manapság az istentiszteleteken már roma gyerekek is részt vesznek, így új találkozási pont, fórum alakult ki a "parasztokkal", ami oldja a bizalmatlanságot.
Rakacaszenden minden apró eredmény hatalmas változásnak tûnik, a gyerekek számára még a pályázati pénzbõl vett új csúszda is nagy látványosság volt, mivel korábban soha nem láttak ilyet. "Nagyvárosi embernek ez nyilván furcsa, de a mi diákjainknak Rakacaszend a világ, legfeljebb a környezõ dombok között kóborolnak" - mondja az igazgató. Még az épület maga is képes látványos meglepetésekkel szolgálni: idén az elsõ õszi begyújtáskor a gyerekek és a tanárok legnagyobb megdöbbenésére méz csorgott a kéménybõl. Az ótestamentumi jellegû csodára azért van racionális magyarázat: nyáron valószínûleg méhek telepedtek meg a kürtõben.
Zsuppán András
A Szendi Iskoláért Kiemelten Közhasznú Alapítvány bankszámlaszáma: 55600112-10003578
Parasztok és cigányok
A "parasztok" évszázadok óta földmûveléssel foglalkoznak, de az elöregedés miatt egyre inkább csak a falu közvetlen környékét vagy a ház körüli kertet tudják gondozni. A Cserehát mindig nehezen adott kenyeret lakóinak, de a hagyományos gazdálkodás fénykorában egész másként nézett ki a határ: a gondosan mûvelt szántóföldek mellett sok volt a legelõ, a falunak több marhacsordája volt, melyek trágyát biztosítottak - ezt vissza lehetett fordítani a sovány föld feljavítására. Híres volt a kendertermesztés, amibõl a helyi asszonyok fehérnemût készítettek, és még némi szerény szõlészet is kialakult, pedig erre a vidék teljesen alkalmatlan. Késõbb Rakacaszend is végigment az ellentmondásos Kádár-kori fejlõdésen: lebetonozták az utakat, kultúrház, sok kockaház, ravatalozó és tanácsi iroda készült. Az egykori tsz-tagok ma szerény nyugdíjat kapnak, de a határ jórészt visszavadult az elmúlt évtizedben, a földeket erdõ és parlag foglalta el. A "parasztok" gyerekei kivétel nélkül elmenekültek a szûkös megélhetést kínáló faluból, többségük ma Pesten vagy Miskolcon él, és csak néha látogat haza. A közösség öregekbõl és középkorúakból áll, hosszú története nyilvánvalóan a végéhez közeledik.
Az eredetileg kisszámú cigányság önálló földmûvelést nem folytatott, mivel földjei se nagyon voltak. Helyette napszámot vállaltak a "parasztoknál" (amire egyre kevesebb lehetõség van, mert azt a pár fát, ami a kertben áll, inkább maguk metszik meg az öregek), illetve az erdõgazdaságnál kerestek munkát. A Cserehátnak nevet adó sûrû cserfaerdõkben végzett munka a legnehezebbek közé tartozik, de legalább ad némi kiegészítést a különbözõ szociális segélyek mellé. A cigány fiatalok nem tudtak vagy nem akartak elvándorolni, így ebben a közösségben szerencsére lesz következõ generáció. Rakacaszenden ma 21 iskolás korú gyerek van.
A szomszéd falvak közül Rakaca sorsa hasonlóan alakult, ahol viszont történelmileg hiányzik a cigány közösség, azoknak a településeknek a sorsa végleg megpecsételõdött. Debrétét, melynek egykor negyvenfõs, sikeres állami iskolája volt, ma már csak harminc idõs ember lakja. Az üres házak között egy-egy magányos néni vegetál. A százfõs Viszlón összesen hat gyerek van, a többiek mind öregek, pedig egykor itt többen éltek, mint Rakacaszenden. Az ilyen, halálra ítélt helyeken már hiába kapta vissza az egyház az iskola épületét, nincs más feladata, mint végigasszisztálni a végjátékot, és eltemetni a hátramaradókat. Ehhez képest Rakacaszend helyzete a súlyos bajok ellenére is reményt keltõ: amíg van iskola, és vannak gyerekek, addig a nyolcszáz éves falu története biztos, hogy folytatódni fog.
