Hírek

  • 2004. december 16.

Tudomány

Felsõoktatási reform A Magyar Rektori Konferencia 18:7 arányban, a Fõiskolai Fõigazgatók Konferenciája pedig harminc igen, egy tartózkodás és négy nem mellett fogadta el az új felsõoktatási törvény tervezetét. A Felsõoktatási Konferenciák Szövetsége mindemellett állásfoglalásban fogalmazta meg, hogy bizonyos feltételeket szabnak a finanszírozás, az önálló gazdálkodás szabadságának kérdésében, s az igen csak akkor érvényes, ha ezek benne maradnak a törvényben.
Az oktatási tárca kétéves szakmai elõkészítõ munka eredményét látja a rektorok döntésében. Az elmúlt hetekben támogatását fejezte ki a Hallgatói Önkormányzatok Országos Szövetsége, a Doktoranduszok Országos Szövetsége, a Felsõoktatási és Tudományos Tanács és a Magyar Akkreditációs Bizottság is. A törvénytervezet várhatóan jövõ év elején kerülhet az Országgyûlés elé.

Szívás Mégis szigorodott az iskolai dohányzásra vonatkozó jogszabály, az iskolák immár nagykorú tanulóik számára sem jelölhetnek ki dohányzóhelyet - tudatta a módosítást korábban szorgalmazó Lenkovics Barnabás, az állampolgári jogok országgyûlési biztosa közleményében. Az oktatási miniszter módosítása nyomán kikerült a rendeletbõl az a passzus, mely szerint "az iskola - a kiskorú tanulóktól elkülönítetten - nagykorú tanulói részére kijelölhet olyan helyet, ahol dohányozni lehet". A statisztikai adatok azt mutatják, hogy sokan a középiskolai tanulmányaik alatt válnak dohányossá, a 18-19 éves diákok majdnem fele rendszeresen cigarettázik. Az ombudsman szerint a dohányzás visszaszorítására törekvõ állam nem alkothat jogszabályi alapot arra, hogy a képzési idõ alatt engedélyezzék a nagykorú diákok dohányzását.

A távolból Hazánk 45 ezer távoktatásban részt vevõ hallgatója közül 14 ezer a gyöngyösi Károly Róbert Fõiskola kötelékében tanul. A hagyományosan agrárintézménynek számító fõiskolán jól lemérhetõ a mezõgazdaság eltartóképességének csökkenése: a gazdálkodási karon például több mint négyszer annyian tanulnak távoktatásos formában, mint a mezõgazdasági karon. Emellett mindössze 2270 nappali és 2252 levelezõ tagozatos hallgatója van a fõiskolának. Gyöngyösön 1989-ben indítottak egy kísérleti programot a levelezõ tagozat mellett, amikor a felsõfokú végzettség a mezõgazdasági szektor felsõ és középvezetõi számára is egyre fontosabb lett. A távoktatás a levelezõ oktatásnál szakszerûbb, módszertanilag kidolgozott, az intézmény és a hallgató kölcsönös kommunikációján alapuló képzési forma.

Pusztító meteor Az emberiség tíz napon belüli kipusztulásával rémisztgette nebulóit egy brit katolikus iskola tanárnõje. A tanárnõ egy, a Földet elpusztító meteor becsapódását jósolta, és felszólította kiskamasz tanítványait, hogy vegyenek végsõ búcsút szeretteiktõl. Bár a manchesteri hölgy célja állítása szerint mindössze csak annyi volt, hogy a diákokat az élet kiélvezésére ösztönözze, úgy tûnik, túllõtt a célon. A reggeli gyûlésen részt vevõ kétszázötven 13-14 éves tanuló pánikba esett, többségük rémülten pislogott, jó néhányan zokogásban törtek ki. "Néhány gyerek száz százalékig biztos volt benne, hogy el fogunk pusztulni - nyilatkozott a Sun címû bulvárlapnak az egyikük apja. - Isten tudja, hogy mire gondolt a tanárnõ".

De nehéz Az általános iskolás gyerekeknek nap mint nap többkilónyi könyvet, füzetet, tornafelszerelést kell cígölniük. Néhány helyütt az intézmények polcokat, szekrényeket szereltettek a termekbe, hogy a diákoknak csak hetente egyszer kelljen cipekedniük. Az Oktatási Minisztérium az összes iskolába szeretne szekrényt, ezek beszerzésére azonban nincs elég pénze a tárcának. Ezért a tervek szerint eladná a szekrények felületét. "A közoktatási törvényben nem tiltott, kifejezetten a gyermekek számára is engedélyezett reklámokkal próbálnánk ezeknek az árát csökkenteni" - mondta Magyar Bálint. Ugyanakkor a gyermekpszichológusok szerint bármilyen reklám árt a gyerekeknek. A szakemberek nem értik, hogy a cégek miért kapnak miniszteri segítséget az iskolai reklámozáshoz, amikor a világ minden részén azért küzdenek, hogy a hirdetések kikerüljenek az oktatási intézményekbõl.

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.