Tudomány

Film: A drámai szende (Szeretni bolondulásig)

Recenzens szombat este már-már meggyűlölte Audrey Tautou-t, pedig korábban valóságos Audrey-szakértővé fejlesztette ki magát. De éppen erre fizetett rá, az Amélie és az Isten nagy... után halálosan unni kezdte ugyanis az ügyeletes drámai szende őzikés tekintetét, sótartós vállait, koromfekete szembogyóját. Megfeküdte a gyomrát pösze kiejtése, jaj-de-édes frufruja. Mert a szerepkör nem változott, Audreyban továbbra is a naiva tombol, az új film rendezője (Laetitia Colombani) hiába osztott rá pszichopata szerepet.
  • - csonta -
  • 2002. november 28.

Nagyvárosi természetbúvár: Katicabogár

Egyik legnépszerűbb bogarunk. Szépnek szép, de ennyi kevés lenne az üdvösséghez - a krumplibogár legalább ilyen szép, az is undorító folyadékkal védekezik, mégsem mászatjuk végig a kezünkön. És még senkiről sem hallottam, aki énekelt volna neki.
  • Winkler Róbert
  • 2002. november 21.

Potenciazavarok: Férfibánat

"Doktor úr, nem megy a szex" - mondja a páciens. És még hozzáteszi: "Ugye tudja, miről beszélek?" De az orvos nem tudja, mert a szex sokféleképpen "nem mehet". A beteget elkeserítheti, hogy erekciója idő előtt megszűnik, vagy ki sem alakul. Hogy nem érez izgalmat, korán érkezik a magömlése, vagy éppen ellenkezőleg, végeláthatatlanul késik. Nem is olyan könnyű feltárni a valódi okokat. Igaz, a potencianövelő tabletták korában ez akár el is hagyható.
  • Kempf Zita
  • 2002. november 14.

Spermabankok Magyarországon: Fagypont alatt

Ha a spermabanknak nincs is olyan összetett feladatköre, hogy "Van, aki azért jön hozzánk"-féle gyógypedagógiai reklámot igényeljen, mégsem csupán meddő férfiaknak találták ki. Ugyanúgy felkereshetik egészségesek is, akik tartanak nemzőképességük megváltozásától, de nem alkimisták, hogy bízzanak a hagyományostól eltérő életelixírekben.
  • Bogár Zsolt
  • 2002. november 7.

Internetes csalások: A nigériai kapcsolat

Szeretne ön pár millió dollár tíz-huszonöt százalékával gazdagabb lenni? Persze, hogy szeretne. Az elektronikus levélben kapott titkos, ám kecsegtető ajánlat szerint ehhez mindössze egy kis pénzmozgatásban kell szerepet vállalnia, baráti segítség gyanánt egy nemrég elhalt nigériai tábornok özvegye (esetleg a kongói elnök öccsének ügyvédje) részére. Az internetes csalások közül a "nigériai ajánlatként" elhíresült átverés terjed a leggyorsabban. Magyar áldozatról egyelőre nem tudnak az illetékesek.
  • Bodoky Tamás
  • 2002. október 24.

Világnap: Állatok a Megyeri úton

Az emberiség jó tempóérzékkel kitalálta, hogy legyen az állatoknak világnapja, amikor megszabadulhatunk bűntudatunktól, és megmutathatjuk, milyen jó fejek vagyunk. Az állatok erről persze mit sem tudnak, de mindegy is: ők már elég régen elfogadtak minket olyannak, amilyenek vagyunk, legfeljebb kihalnak, szenvednek, vagy beköltöznek a föld alá.
  • Para-Kovács Imre
  • 2002. október 10.

Brómezüst zselatin áramvonal (A Mai Manó Ház első fotóárverése)

"Középen a licit" - mondta időnként az árverésvezető, Marsó Diana, amikor a heves licitálás átmenetileg vagy végleg elakadni látszott. Vagy: "Jobbra (balra) van a licit." Ebből tudhatták az érdekeltek, hogy ők vannak-e éppen nyerésben. Amikor meg egymás mellett ülők licitáltak, akkor a biztonság kedvéért megkérdezte, nem együtt vannak-e véletlenül. Leütés előtt egy-egy ügyes fordulattal még húzta egy kicsit az időt, majd a koppintás után lendületesen áttért a következő tételre. Elegánsan, zökkenőmentesen vezette le a Mai Manó Ház első fotóárverését.
  • Szijj Ferenc
  • 2002. szeptember 26.

Ars Electronica: Gépek egymás közt

A linzi fesztiválon a művészeti, technológiai és társadalmi színteret egyaránt érintő kérdésekre keresnek választ. Idén a központi téma az unplugged volt, az esemény az információs network földrajzi és társadalmi vakfoltjaira koncentrált. A szervezők a hagyományoknak megfelelően ehhez társították a szimpóziumot és néhány médiaművészeti projektet. A fesztivál programjai közül kiemelkedett az ún. Electrolobby, aminek keretében az új hálózati technológiák felhasználásával vagy megkerülésével készült művészeti fejlesztéseket mutatták be, a Cyberarts kiállításon pedig a Prix Ars Electronica díját, az Arany Nikát elnyert digitális alkotásokat.
  • Sterk Barbara
  • 2002. szeptember 26.

Lakni a Dunán: Eláll egy hajó a szélben

"Anői vízi hullák a hátukon fekve lebegnek a folyón, a férfiak pedig a hasukon" - összegzi tapasztalatait Dömötör László. A többkötetes költő - aki a hatodik korpusznál abbahagyta a számolást - azon kevesek egyike, aki állóhajón rendezte be otthonát. Az 1923-ban aknaszedőnek épült Előre tulajdonosa nem tudná elképzelni az életét panellakásban, mégis fontolgatja, hogy 18 millió forintért megválik 100 négyzetméteres hajlékától, amely az újpesti üdülősoron ring a Duna vizén. Az árvíz csak megerősítette a művészember elhatározását. Ám addig több kilométert evez naponta azért, hogy hazatérjen.
  • Beszterczey Judit
  • 2002. szeptember 12.

Egyetem-begyedem: Verseny a javának

Az elmúlt években felmérések, tanulmánykötetek, újságcikkek, esszék, viták sora árasztotta el a hazai médiát; ezek egymás szavába vágva elemzik a magyar oktatás nyavalyáit a Nyugattól való lemaradástól kezdve a huzatos tantermeken át. Szó esik persze a szakmai-politikai konszenzus hiányáról, a túlképzés minden nyűgéről, a diploma devalválódásáról - hogy csak néhány tényezőt említsünk. Az egész kórság a legnyilvánvalóbban a bölcsészképzésben - a felsőoktatás afféle állatorvosi lován - jelentkezik.
  • Ambrózy Miklós
  • 2002. szeptember 12.

Magyar valóságshow: Szociális realizmus

Dürrenmatt szerint Isten szabadsága abban áll, hogy nem lehet megfigyelni. Ebből nyilvánvalóan következik: az ember sosem lesz szabad, bárhogy is kukucskál. De szabadabb-e akkor, ha a kukucskáláshoz tévét használ? A következő hetekben három, szabadon választható valóságshow is a hazai képernyőkre kerül.
  • Hermann Irén
  • 2002. szeptember 5.