Miért akarja Elon Musk megszerezni a Twittert?

Elefánt a médiában

Tudomány

A pénz megvan az üzletre, de a részvényesek még húzódoznak. A világ legöntörvényűbb milliárdosa a hasonlóan öntörvényű Twitterre akarja rátenni a kezét, és azt is nehéz megfejteni, hogy mit akar vele tenni.

Egyszerű lenne azt mondani, hogy Elon Musk, az ismert amerikai vállalkozó a napokban megvásárolta a Twitter nevű közösségi szolgáltatást. Az állítás azonban ebben a formájában annyira elnagyolt, hogy jelen cikkünkben mást sem teszünk majd, mint finomítjuk.

Magyarországon nem terjedt el széles körben a Twitter; itthon először a Facebook és a Tumblr közösségi oldalak váltak népszerűvé, majd felzárkózott melléjük a YouTube, az Instagram, a Reddit és a TikTok is. Éppen ezért kezdjük azzal, hogy mi is ez a tizenhat éve alapított oldal. A Twitteren az ember a saját hírfolyamát írhatja, illetve gazdagíthatja megosztott tartalmakkal. A Facebookhoz képest lecsupaszított a felület, rövid üzenetekben lehet kommunikálni, kinyilatkoztatni vagy vitatkozni másokkal. Az oldal trükkje az, hogy könnyen lehet hírességeket, politikusokat, szakértőket követni, és ugyanilyen könnyen lehet hasonló érdeklődésű embere­ket magunk köré gyűjteni.

Magyarországon a Twitter nem politikai tényező, ezt a kormányzati és állami médiaköltésekből is meg lehet becsülni. Míg a választás alatt számolatlanul locsolták a pénzt a Facebookon felépítendő Fidesz-közeli véleményvezérekre, addig a Twitterre csupán néhány troll jutott. Az Egyesült Államokban azonban más a helyzet, Donald Trump ezen a platformon tette négy elnöki évének legnagyobb visszhangot keltő bejelentéseit. És bár a közösségi oldal szabályzatát többszörösen megsértette, csak akkor tiltották ki onnan, amikor a híveit a törvényes hatalom megdöntésére biztatta 2020. január 6-án. Az angol nyelvű világban a Twitter lényeges hírforrás, véleményközlő eszköz és felület.

 

Hordószónok hordót keres

Nem ez lenne az első eset, hogy rendkívül gazdag emberek a sajtóba fektetik a pénzüket. Jeff Bezos, az Amazon alapítója a The Wall Street Journal tulajdonosa, Pierre Omidyar, az eBay alapítója megcsinálta magának a First Look Media nevű céget Glenn Greenwalddal, a Time magazin pedig 2018 óta a salesforce-os Marc Benioffé. Peter Thiel, a Szilícium-völgy leghangosabb Trump-támogatója, más utat választott, és a halálba perelte a Gawker médiabirodalmat. De bizonyos szempontból a Facebook is médiavállalkozás – igaz, ezt csak akkor hangoztatja, ha úgy kényelmes a cégnek. Minden más esetben, amikor a médiára vonatkozó szabályokat – például a gyűlöletbeszéd tiltását – kérik rajta számon, a Facebook előveszi a másik érvkészletét, és tárhelyszolgáltatóvá válik, amely nem tehet arról, mit raknak ki az általa biztosított felületre. A Facebook egyszerre állítja, hogy újság, illetve hogy újságos­stand, amely nem felelős a tartalomért. Ennek a cégnek az élén leválthatatlanul ül Mark Zuckerberg.

A Twitter-üzlet is ebbe a sorba illeszkedik: a világ egyik, ha nem éppen a leggazdagabb embere jelentős politikai hatalmat adó médiacéget szerezne meg magának. A helyzetet továbbárnyalja, hogy Musk azzal a „visszafogottsággal” használja a Twittert, amivel Donald Trump tette. Egyes, véletlenül vagy szándékosan eleresztett bejegyzései nyomán megmozdult a Tesla-részvények ára. Emiatt a SEC, az amerikai tőzsdefelügyelet büntetéssel is sújtotta, mert a cégvezetők csak szigorúan szabályozott körülmények között közölhetnek ilyen jellegű információkat. De a Twitteren kötött bele Musk a thaiföldi barlangban rekedt gyerekeket mentő csapatot vezető brit búvárba is; igaz, emiatt nem marasztalták el. Azaz Musk egy olyan szolgáltatást igyekszik megvásárolni, amelyet korábban már használt kisebb-nagyobb törvényszegésekre és csínyekre.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

„Rá­adásul gonosz hőseinek drukkol”

A több mint kétezer strófás Nibelung-ének a középkori német irodalom talán legjelentősebb műve. Hogyan lehet ma aktuális egy 800 éves irodalmi mű? Miért volt szükség egy új magyar változatra? Erről beszélgettünk Márton László író-műfordítóval öt évvel ezelőtt. Idézzük fel a cikket!

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”