Miért nem lehet mégis aggályok és fenntartások nélkül örülni ennek a politikai sikernek?
*
Először is azért, mert e siker politikai, és nem szakmai. Az újszülött intézménynek nehéz lesz tekintélyt kivívnia az ország többi egyeteme, főiskolája körében, azt ugyanis az alapító politikusok amatőr statisztikai elemzéseikkel, demagóg retorikájukkal és politikai cselszövéseikkel már előre eljátszották.
Azok a számsorok például, amelyek a magyar lakosság országos 10 százalékos arányát kérték számon mechanikusan minden egyes szlovákiai egyetemi és főiskolai szakon, komolytalannak tekintendők. Bár nem vitatható a magyarok országos alulreprezentáltsága a felsőfokú végzettségűek között, az okok feltárása nem politikai, hanem szakmai megközelítést igényel.
Tény, hogy az 1990/1991-es akadémiai évben 2578 magyar nemzetiségű hallgató járt országos szlovákiai egyetemekre, ami a hallgatói összlétszám 4,9 százaléka volt, 2000/2001-ben ez 4,58, 2002/2003-ban már 4,55 százalékra csökkent. Ennek ellenére abszolút számokban kifejezve erőteljes növekedés szemtanúi lehettünk, hiszen 2000-ben már 4199, 2002-ben pedig 4456 magyar diák iratkozott be a szlovákiai egyetemek és főiskolák új évfolyamaira. Való igaz, hogy mindez messze elmarad az országos aránytól, ám a szlovákiai magyar demográfiai adatok (a legutolsó népszámlálás szerint közel 50 ezerrel csökkent a lélekszám, általános iskoláikban öt év alatt 77 ezerről 60 ezerre zuhant a tanulók száma) arra figyelmeztetnek, hogy ez a létszám is nehezen lesz tartható a következő évtizedben. Szlovákiai magyar egyetemi és főiskolai hallgatóval szép számban találkozunk Csehországban (ahol vagy 7000 szlovák állampolgárságú egyetemistát tartanak számon), de Magyarországon is (2003-ban 2415 szlovák állampolgárt jegyeztek), hogy a bécsi és egyéb európai lehetőségeket már ne is részletezzem. Mi több, a legújabb, Gyurgyik László demográfus által - a Határon Túli Magyarok Hivatala megrendelésére - készített kutatások igazolták azokat az 1990-es évek elején megfogalmazott szlovák szakvéleményeket, amelyek szerint a szlovákiai magyarok műveltségi szintje országos viszonylatban is megfelel a lakóhelyükként jellemző falvak és kisvárosok országos műveltségi szintjének. Az alacsonyabb értékekhez nemcsak az anyanyelvi iskolahálózat hiányosságai járulnak hozzá, hanem "a magyar lakosság hátrányosabb település- és társadalomszerkezete, mely közvetve hat a magyar közösség egy részének tudati értékrendjére is". (Új Szó, 2004. augusztus 6., 14.)
*
Figyelemre méltó, hogy a szlovákiai egyetemeken tanító magyar nemzetiségű egyetemi tanárok nem vállaltak közösséget a pártműhelyben kidolgozott koncepcióval. Az MKP ugyanis mereven elutasított minden szakmai kritikát, észrevételt, és csakis a saját elképzelését volt hajlandó megvalósítani. A komáromi egyetem három karán (református teológia, közgazdaság, pedagógia) minden egyes magiszteri fokozatú szak szakfelelőse külföldi, magyarországi egyetemi tanár - egyetlen szlovákiai professzor sem adta a nevét a pártegyetem megvalósításához.
Komoly aggályokat vetnek fel az egyetem létrehozása érdekében kötött politikai paktumok, a konzervatív irányba mutató ideológiai kompromisszumok és ezek súlyos társadalmi következményei is. A magyar egyetem megalakítását ugyanis a keresztény-konzervatív Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) és oktatásügyi minisztere szorgalmazta a legvehemensebben. Ezzel az a politikai mozgalom vált az MKP szövetségesévé, amely korábban a nemzetiségek elleni nyelvtörvényt, a státustörvényt hatálytalanító ellentörvény elfogadását, a háború utáni zsidó pogromokat bemutató dokumentumfilm cenzúrázását javasolta. Sokba került az egyetemalapítás az MKP-nek: több olyan fundamentalista kereszténydemokrata tervezetet kellett cserébe támogatnia, amelyek alkotmányossági kételyeket vetnek fel, és alapjaiban változtatják meg az ország egyéni szabadságjogokra épülő értékrendjét. A közvélemény határozott elutasítását váltotta ki például a hittanoktatás kötelezően választható bevezetése az állami általános iskolák alapfokán, valamint a Szlovákia és a Vatikán között megkötött szerződés jóváhagyása. Az ideológiai kompromisszum legmarkánsabb példáját a Csáky Pál szlovákiai miniszterelnök-helyettes műhelyében kidolgozott egyetemalapítási szándéknyilatkozat (2003 márciusa) tartalmazza, amelynek indoklásában - a kereszténydemokraták szájíze szerint - tüntetőleg lemond arról a polgári értékrendről, amelyre az MKP a nemzetközi fórumokon több mint egy évtizede hivatkozik. A Szlovák Köztársaság alkotmányának preambuluma ugyanis különbséget tesz az államnemzet és a nemzeti kisebbségek között, s ezzel a másodrangú állampolgárok kategóriáját vezeti be.
*
Mindezek mellett koncepcionális kérdések is felmerülnek.
Mi tekinthető Szlovákiában a magyar értelmiség képzési formájának? Az elmúlt másfél évtizedben az a tévhit terjedt el a közgondolkodásban, de a magyarországi és szlovákiai magyar politikai elit gondolkodásában is, hogy csakis az anyanyelven folytatott felsőfokú tanulmányok csinálhatnak értelmiségit egy szlovákiai magyar diákból. E reduktív szemléletnek, a magyar mint oktatási nyelv kizárólagos kritériumának csak a nyitrai Közép-európai Tanulmányok Kara, a pozsonyi és a besztercebányai magyar, illetve hungarológia szak felel meg Szlovákiában - no meg a magyarországi teljes nappali képzés.
Csakhogy - ezek mellett - minden szlovákiai felsőfokú oktatási intézményben folyamatosan zajlik a magyar értelmiség képzése. Nem attól válik valaki szlovákiai magyar értelmiségivé, hogy magyar nyelven végzi tanulmányait, hanem nemzetiségi hovatartozása, hivatása és teljesítménye alapján. A szlovákiai egyetemek szlovák nyelvű szakjain szerzett oklevél is értelmiségi státussal jár, mint ahogy a csehországi, ausztriai vagy a távolabbi egyetemeken ki tudja, milyen nyelven szerzett diploma is. Éppen ezért a szlovákiai magyar felsőoktatás kérdése nem szűkíthető az anyanyelvi felső-oktatás témakörére, mert az tágabb annál és sokkal összetettebb.
A két megközelítés egy természetes és anomáliáktól mentes közegben békésen kiegészítené egymást. A baj a konfrontációval kezdődik, amikor a nem magyar nyelvű képzést marginalizáljuk, az anyanyelvit pedig piedesztálra emeljük. Az elmúlt másfél évtizedben, és kiváltképpen az utóbbi másfél-két évben pontosan ez történt. A szlovákiai magyar politikai elit nem hajlandó tudomásul venni a szlovákiai magyar értelmiségképzés többpillérű voltát, a több évtizedes nyitrai magyar pedagógusképzés jelentőségét, helyette ellenségképgyártásba kezdett, mivel a komoly szakmai aggodalmakkal rajtoló komáromi egyetem lehetséges gondjait mások nyakába kívánja varrni. Erről tanúskodik Szigeti László szlovákiai oktatásügyi államtitkár szeptember 1-jei kijelentése, amely szerint "vége a pszeudo magyar karok korszakának" (Új Szó, 2004. szeptember 2.); azaz lejárt azon intézmények kora, ahol nem csak anyanyelven folyik egyetemi, főiskolai képzés. Szignifikáns értékkel bír a magyar és szlovák közvélemény előtt Bugár Béla nyilatkozata, aki szerint a nyitrai Konstantin Egyetem Közép-európai Tanulmányok Kara "az értelmiség egy részének segítségével tudatosan gyengíteni kívánja a komáromi egyetem pedagógiai karának beindítási esélyeit". (Új Szó, 2004. április 26.)
*
Pedig a komáromi magyar egyetem előtt - valljuk be nyíltan - mindössze egy regionális felsőoktatási intézmény jövője áll. A szlovákiai magyar iskolákban érettségizők java magyarországi, csehországi, országos szlovák egyetemekre kíván felvételt nyerni. Az első komáromi felvételik is bizonyították, hogy a máshonnan kibukottak, elutasítottak élnek ezzel a lehetőséggel. (Ami persze nem jelenti azt, hogy ne bukkanhatnának fel kiváló képességű hallgatók is az intézmény csarnokaiban.)
A nemzeti nyelvbe való bezárkózás - mert a pszeudo ellenpólusaként a nem pszeudo magyar kar csak így értelmezhető - nemzetstratégiai szempontból vet fel alapvető kérdéseket. Az még hagyján, ha a szlovákiai magyar politikai elit - mivel egyetemet utoljára diplomakiosztóján látott - nem méri fel annak a veszélyét, hogy az egynyelvű, csak Budapestre tekintő, a kettős vagy hármas (magyar-szlovák-cseh) kötődés lehetőségétől pártprogramszerűen megfosztott értelmiségi előbb vagy utóbb veszi a bőröndjét és átsétál a komáromi Duna-hídon. De hol van Magyarország felelősségteljes magatartása?
Mintha kormányzati ciklusoktól függetlenül csak a paternalizmus lenne állandó: olyan felsőoktatási projekt megvalósulását támogatja immár a második magyar kormány, amelynek hazai megvalósítására sohasem vállalkozna. Nehezen hihető, hogy a fentebb jelzett csőlátást ne vették volna észre a Szalay utcában, ezért nem alaptalan azt feltételezni, hogy a kialakult helyzet megfelel a magyar oktatási kormányzatnak. Akkor viszont Budapest mondja ki nyíltan, hogy az egyre jelentősebb munkaerőhiányt a határon túli magyarokkal kívánja pótolni, Rév-Komáromban pedig már a magyarországi értelmiségképzést társfinanszírozza! És ha ez a valós helyzet, akkor tessék mellőzni a félrebeszélés stratégiáját, amely a magyar költségvetésben a határon túli magyarok szülőföldön való maradásának és boldogulásának tételeként jelenik meg - mert nem erről van szó!
A magyar hozzáállás azért is érthetetlen, mert az uniós bővítéssel radikálisan megváltozott a helyzet. A határon túli magyar felsőoktatási hallgatói létszám adminisztratív korlátozása ma már a múlté. A mostani tanévtől már nemcsak Csehországban és Ausztriában tanulhatnak a szlovákiai magyarok a hazaiakkal azonos feltételek mellett, államilag finanszírozott nappali képzési formában, hanem Magyarországon is (ahol korábban évenként 20-20 fő részesülhetett ebben a kegyben). Már most tapasztalható az érettségizett diákok Budapestre, Győrbe, Debrecenbe özönlése, sőt maga Magyar Bálint miniszter jelentette be örömmel, hogy idén közel félezer szlovákiai állampolgár (ebből 260 térítésmentesen) kezdi meg felsőfokú tanulmányait Magyarországon. Magától adódik a kérdés: az uniós lehetőségek mellett, a bolognai folyamat kellős közepén van-e ráció egy olyan komáromi magyar egyetem létrehozásában, ahol magyarországi professzorok és docensek a szakfelelősök? A válasz akár igen is lehetne, amennyiben az új intézmény egy regionális jelentőségű, jól specifikált képzési formát valósítana meg. A valóság azonban ezzel szögesen ellentétes, sőt abszurd - hisz olyan szakok, karok kezdik meg működésüket a Selye János Egyetemen, amelyek megfelelői száz kilométeres körzetben nevesebb egyetemeken is elérhetők. Komárom és az MKP a tévedhetetlenség gőgjével vállalja fel a duplicitást az egyébként járható útként kezelhető komplementaritás helyett. Sem a szlovákiai magyar politikai elit, sem a magyarországi szakminisztérium nem volt képes bevallani, hogy az MKP felsőoktatási elképzelése felett eljárt az idő; a 80-as, 90-es évek megoldása valósul meg, ami jócskán meghaladott már mind a magyarországi, mind pedig a szlovákiai felsőoktatásban.
