Mi lesz, ha végleg eltűnnek az Alpok gleccserei?

Tudomány

A minapi tragikus olaszországi gleccseromlás újabb adalék ahhoz, mivel járhat a jégnyelvek folyamatos gyengülése és visszahúzódása.

Kedves Olvasónk!

Ez a cikk a Magyar Narancs 2022. július 21-i számában jelent meg. Most ezt az írást ebből a lapszámunkból széles körben, ingyenesen is hozzáférhetővé tesszük.

Részben azért, mert fontosnak tartjuk, hogy minél többen megismerkedjenek a tartalmával, részben pedig azért, hogy megmutassuk, érdemes a Narancsot megvásárolni is, hiszen minden számban hasonlóan érdekes cikkeket találhatnak – és a lap immár digitálisan is előfizethető, cikkei számítógépen, okostelefonon és tableten is olvashatóak.

magyarnarancs.hu-n emellett a továbbiakban sem csak fizetőfal mögötti tartalmakat találnak, így mindig érdemes benézni hozzánk. 

Visszavárjuk!

A szerk.

A július 3-i észak-olaszországi gleccseromlásban tizenegyen vesztették életüket az Alpok déli nyúlványának számító Dolomitok legmagasabb hegycsoportjának, a 3349 méter magas Marmoladának a lejtőin. Egy tornyosuló gleccserjégből álló formáció, úgynevezett serac omlott össze, a leszakadó darabok jégcsuszamlást okoztak, s az áradat hatására letört a gleccser legalsó, 2800 méter magasan található része is: becslések szerint egy 80 méter hosszú, 25 méter magas darab, körülbelül 65 ezer köbméter jéggel. A havat, sziklákat, jeges törmeléket magával sodró törmelék­ár túrázókat temetett maga alá, közülük csupán nyolc embert sikerült élve kimenteni (az áldozatok egy részét csak DNS-vizsgálattal sikerült azonosítani).

A katasztrófa kiindulópontján, Punta Rocca közelében, a Marmolada csúcsához vezető útvonal mentén, mintegy 3300 méteres magasságban július elején itt szokatlanul magasnak számító hőmérsékletet, 10 Celsius-fokot mértek.

Egyes kutatók szerint a globális klímaváltozás helyi hatásai, a folyamatosan olvadó gleccserek szerkezetének gyengülése is hozzájárulhatott a tragédiához.

S az előrejelzések szerint a közeljövőben más alpesi gleccsereknél is bekövetkezhet hasonló omlás.

Hegygerincen át

Gleccsernek a saját súlya révén, gravitációs alapon mozgó jégnyelvet nevezzük – s az Alpok gleccserei több tekintetben is egyediek. Az ún. alpesi gleccser akkumulációs zónája, ahol az összegyűlő hó szakaszos olvadási-fagyási fázisokon keresztül gleccserré alakul, tipikusan a hegyek oldalán, illetve a hegygerinceken található. A hegység jellegzetes alpi gleccserei völgyekben vannak, és a Földünkön fellelhető völgyi gleccserek túlnyomó részét az Alpokban találjuk. Az akkumulációs zóna sajátja, hogy itt a jég és hó mérlege pozitív, azaz rendre több hullik fagyott csapadékból, mint amennyit a természeti hatások elvisznek. (E hatások közt tartjuk számon a hómezők szél okozta erózióját, olvadását, vagy éppen a hó folyékony halmazállapotot átugró szublimációját.) A bajt pedig az okozza, ha a hőmérséklet, illetve a csapadékviszonyok változnak – és az Alpok esetében pontosan erről van szó.

Ahogy az utóbbi évtizedekben felgyorsuló, globális léptékben zajló, de bizonyos régiókban különösen drámai melegedés fokozódott, úgy nőtt a hőmérséklet a gleccserek akkumulációs zónájában, ami a jégutánpótlás elől vágja el az utat. A magas hőmérséklet egyelőre nehezen kiszámítható mértékben gyengíti a gleccserek szerkezetét, legfeljebb egy-egy hasonló katasztrófa világíthat rá, hogy különösen a hegyek oldalán mozgó úgynevezett függő gleccserek nem egyszerűen elolvadnak, hanem óriási darabokban törnek le. A völgyek gleccserein sokszor a hóban rejtve maradó széles (crevasse-nak nevezett) repedések is fenyegethetik a rájuk merészkedő kirándulókat.

Az alkalmi kataklizmáknál mégis jóval gyakoribbak a völgyi gleccserek hosszában és kiterjedésében mutatkozó, békésebb változások. Ilyenkor a jégnyelv mint­egy visszahúzódik, feltárva mindazt, amit addig magába zárt, s ami a régészek, a hatóságok és a relikviagyűjtők számára sokszor aranybánya.

A Monarchia és Olaszország egykori határvidékén fekvő alpesi régió az I. világháborúban több mint három évig volt frontvonal, ahol a szemben álló erők a jégbe, sziklába vájták állásaikat, és sokszor egymás ellen is fegyverként használták a jég- és törmelékárakban, lavinákban rejlő pusztítási potenciált. Éppen ezért a kiolvadó jégnyelvek fogságából manapság is gyakorta szabadulnak ki rég elhunyt katonák jégmúmiái, vagy éppen világháborús harci eszközök. S nem csupán a világháború idején zárta magába itt eltűntek holttestét a jég: az ausztriai (tiroli) Ötztal kiolvadó völgyi gleccsere alól került elő 1991-ben Ötzi, a talán leghíresebb, úgy 3350–3150 éve élt jégmúmia.

 
A Breiðamerkurjökull is aggódik az olasz rokonok miatt
Fotó: Sióréti Gábor

A gleccserek által fedett, állandóan fagyos zóna alsó határának mind nagyobb tengerszint feletti magasságba húzódását jelzi a növényzet felfelé terjeszkedése.

Az Alpok folyamatosan zöldül, amit korántsem foghatunk fel kedvező fejleményként.

Az elolvadó jég alól feltáruló, óhatatlanul sötétebb felszín albedója, fényvisszaverő képessége jóval kisebb, mint a hó- és jégmezőké, ami fokozza a felmelegedést a hegyi régiókban, meggyorsítva a jégnyelvek elolvadását.

A távlatok tragikusak: annak dacára, hogy az Alpokban mintegy 4 ezer gleccser található, számos kutatás szerint a zömük eltűnhet a század végére. A folyamat gyorsaságát jelzi, hogy 1850 óta a gleccserek borította terület 40 százaléka olvadt el Ausztriában; Svájcban ugyanez 30 százalék. A legrosszabb olvadási forgatókönyv szerint 2100-ra szinte az összes jégnyelv és állandó jégsapka elolvadhat, illetve csak kisebb izolált jégfoltok maradhatnak (a legmagasabb csúcsok közelében, vagy kivételes helyzetű völgyekben). De a legtöbb forgatókönyv intenzív gleccserolvadással számol: a zürichi műszaki főiskola (ETH Zürich) 2019-es számításai szerint az alpesi gleccserekben található jég legalább kétharmada elolvad még e század végéig.

Csekély vigasz, hogy az Alpok korántsem volt mindig a jégnyelvek hazája. Az alpi hegységrendszer ma is tartó felgyűrődésének hosszú, százmillió (más szempontokat is figyelembe véve több százmillió) éves története során hosszú ideig jégmentes volt. A jégnyelvek a hegység tetején a miocén korban kezdtek megjelenni, s a természetes eljegesedési-kiolvadási (interglaciális) szakaszoknak megfelelően periodikusan húzódtak vissza, majd terjedtek ki. A 2,58 millió éve kezdődött pleisztocén kor nagy eljegesedései idején (a legutóbbi csak úgy 11 700 éve zárult le) óriási kiterjedt jégsapka borította az egész Alpokat – ez aztán a holocén kezdetével intenzív olvadásnak indult.

A gleccserekkel borított Alpok a 19. századra rögzült (és mára fokozatosan eltűnő) képe pedig a kis jégkorszak idején alakult ki. A középkori klímaoptimum idején tapasztalt viszonylagos jégtelenség után a 14. és 19. század közötti, hűvösebb és sokszor csapadékos klíma miatt híztak ilyen kövérre az alpesi gleccserek. És könnyen lehet, hogy az ipari forradalom idején amúgy is melegedési-olvadási periódus köszöntött volna be – de erre biztosan rátett az emberiség pár szeneslapáttal, és a melegedő tendencia egyhamar nem fog leállni. Még akkor sem, ha hirtelen nullára esne vissza az üvegházhatású gázok kibocsátása.

Az olvadás kára

A gleccserek turisztikai jelentősége nem lebecsülendő. Európa legjobb síterepei közül számos éppen gleccsereken található, s a látványos jégfolyamok rengeteg turistát vonzanak. Ám enyészésükkel a sportolási-rekreációs jelentőségük is csökken, ami súlyosan érintheti a környék jobbára turizmusból élő népességét. Az Alpok részben éppen gleccserekből eredő vízfolyásai számos vízi erőművet táplálnak, s a hegyi folyók vízhozamának csökkenése, ingadozóvá válása a hegyi erőművek teljesítményét is csökkentheti.

Sokat emlegetik a Föld gleccsereiben tárolódó, kivételesen nagy édesvízmennyiséget – jégbe zárva található a teljes édesvízbázis 69 százaléka. De mire szükségünk lehetne erre a technológiai szempontból ma sem könnyen kiaknázható ivóvízbázisra, addigra jórészt el is fog olvadni – már ami a mérsékelt égövi vagy annál is kisebb szélességi fokokon található gleccsereket illeti. (Igaz, ezek a teljes globális gleccsertömegnek csupán 1 százalékát adják.)

Mindemellett az alpesi gleccserek, s általában véve az Alpok sajátos jég-hó-, továbbá folyékony­csapadék-rendszere a tágabb föld­rajzi környék vízháztartását is befolyásolja. A magas hegyekben felhalmozódó hó és a gleccserek tavasz végén felgyorsuló olvadása ugyanis hozzájárul az Alpokból eredő vízfolyások, kisebb-nagyobb folyók vízbőségéhez.

Márpedig az Alpokban ered Európa számos nagy folyama, mint a Pó, az azonos nevű gleccserből eredő Rhône vagy a Rajna.

A Duna felső vízgyűjtő területének nagy része is az Alpokban található – felső folyásának legbővizűbb mellékfolyói erednek innen. Régóta gyanítják a kutatók, hogy a korábban működő fagyási-olvadási ciklusok megbomlása és a csapadékviszonyok kiszámíthatatlanná válása, a néha a hegyvidéket is érintő száraz időszakok számának és kiterjedésének gyarapodása is érintheti e folyók vízhozamát. Korábban a Rajnán értek meg rendkívül száraz időszakokat, s a Duna is jó ideje tartósan alacsony vízállású – régóta várnak egy nagyobb árra a szakemberek. (Nem mintha örülnének neki, de az európai folyók históriáját nézve egy bővizűbb időszak szinte elkerülhetetlen – a Rajnánál a kisvizes periódusokat idővel pusztító áradások váltották.)

Mostanában a legdrámaibb változásokon az utóbbi hetven év legalacsonyabb vízállásait produkáló Pó esett át, amely július elejére szinte kiszáradt: a mellékágakból teljesen eltűnt a víz, de a főágban is éppen csak csordogált. Magyarázat erre az alpesi vízgyűjtő területén tapasztalt relatív (téli, tavaszi, pláne nyári) csapadékhiány, illetve az itt akkumulálódott fagyott csapadék (hó és gleccserjég) mennyiségének csökkenése, ami miatt a folyók már a nyár elején sem kapnak e forrásból elegendő vízutánpótlást.

S persze számolni kell azzal is, hogy a Pó – és más, normál esetben bővizűnek mutatkozó európai folyó – vízállását befolyásolja az is, hogyan hasznosítja a vizét a gazdaság. Ha túl sokat használnak belőle öntözésre vagy tárolnak el, az komolyan csökkenti a vízhozamot. A Pó esetében joggal lehet gyanítani, hogy épp a szárazság vezetett vizének túlhasználatához – s ezzel az ördögi kör be is zárult.

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Neked ajánljuk