Szelíd macsók (Hadas Miklós: A modern férfi születése)

Villanynarancs

Könyv

Akönyv mondandója röviden a következőképpen foglalható össze. A mindenkor uralkodó férfiasságeszmény - és az ebből következő vagy ezt megalapozó (?) társadalmi praxis - szépen megmutatkozik az aktuálisan divatos sportolási szokásokban, amelyekre történetileg nézve az a jellemző, hogy a kezdetben még kontrollálatlan agresszió fokozatosan ritualizálódik, vagyis ártalmatlan versengéssé alakul át. A vadászatból falkavadászat, majd lóverseny lesz, a párbajból vívás, majd megszületnek az immáron vértelen múltú formák (csolnakászat, gimnasztika, tornászat, kerékpározás, atlétika). Ezzel párhuzamosan erősödik e szabadidős tevékenységek kollektív jellege: intézményesülnek, "lecsurognak" az arisztokráciától a polgárságon át egészen a munkásságig, és a játékosok közötti kooperáció jelentősége is felértékelődik. Az evolúciós lánc végén a nyílt maszkulin rivalizálást csapatjátékká lágyító és messzemenően demokratizált futball áll, ahol az "egymás ellen" komponensénél már erősebb a "többiekért" összetevő. Olyannyira, hogy egyben közösségi szórakozásként is szolgál, amit már csinálni sem kell, elég csupán nézni. Ez lenne tehát Hadas olvasatában a férfiúi szelídülés legújabb kori története, amit szociológiai körökben igen jó nevű szerző imponálóan alapos és világos módon fejt ki.

Az efféle fejlődéstörténeti koncepcióknak hagyományosan két gyenge pontja van: a fejlődés és a történet fogalma. Előbbit azóta nem szokás komolyan venni, mióta az értéksemleges pluralizmus, vagyis a kulturális relativizmus normává emelkedett a társadalomelmélet terén, a nagy elbeszélésekkel szembeni szkepszis pedig abból az alapélményből táplálkozik, hogy a társadalomtudományos gondolatmenetek és a mezei dajkamesék közötti határvonal megvonására irányuló kísérletek eleddig kivétel nélkül kudarcba fulladtak. Nem lehet kétségünk afelől, hogy Hadas mindkét problémával tisztában van. Éppen ezért a társadalmi nemek tudományának (nagyképűbben: a gender studiesnak) szemléletmódját átvéve a férfiasságot nem adottságnak, hanem társadalmilag konstruált tapasztalatnak fogja fel, vagyis a maszkulinitást nem levetkezhetetlen attribútumként, hanem felölthető identitásköntösként képzeli el. Ennyiben bizonnyal nem mondható vaskalaposnak tehát. Kérlelhetetlenebbnek tűnik viszont a korszakonként változó férfibeállítódások közötti értékhierarchia kérdésében, noha egyik, Norbert Eliasra hivatkozó megjegyzéséből nyilvánvaló, hogy kerülendőnek tartja, ha egy korábbi időszak viselkedésformáját - például az akár sportként is felfogható, mégis nem kevés emberéletet követelő párbajozást - a ma szemszögéből próbáljuk meg minősíteni. Ennek ellenére egy helyütt nyíltan arról beszél, hogy a Nyugat országaiban "a férfibeállítódások civilizálódtak és modernizálódtak", pedig csak egyszerűen: megváltoztak. (Vegyük észre, hogy a szelídüléselmélet alapjául szolgáló tények akár az erőszakhoz való görcsös és racionálisan megmagyarázhatatlan ragaszkodásként is értelmezhetőek. Manapság már nem kell például vadásznunk, mégis tömegesen hullanak a szegény agyaggalambok, és az erőszak-monopóliumot teremtő állam megjelenésével a párbajozást sem kellene szükségszerűen vívással vagy boksszal helyettesíteni.)

Tegyük fel, Hadassal tartunk abban, hogy a teremtés koronái közti rivalizálást akkor találjuk szimpatikusabbnak, ha minél kevesebben halnak bele vagy szereznek súlyos sérüléseket. Ekkor viszont felmerül a kérdés: vajon a civilizációs terepként felfogott sport "evolúciójának" felvázolása valóban kiadhatja-e a modern férfi portréját? Itt legalább három probléma merül fel. Azonos irányúnak tekinthető-e a Hadas által bemutatott folyamat minden nyugati országban? A szerző maga hoz erre ellenpéldákat az amerikai futball és a ma is népszerű bikaviadalok említésével. A periferikus mivoltra hivatkozás a rögbi esetében bizonyosan nem indokolt, ezért különösen vitathatónak tűnik a könyv azon alaptörekvése, hogy a 19. század magyar sporttörténetéből következtessen civilizációs tendenciákra. (Jóval szerényebb igényű interpretációja ugyanennek, ha Hadas művét az eliasi értelemben vett, vagyis agresszióelfojtásként beállított civilizálódási folyamat egyik nemzeti példatárának fogjuk fel.) Kínálkozik-e analogonja ennek az egyre ártalmatlanabbá váló diadalmenetelésnek más társadalmi alrendszerekben, mondjuk a hadviselés legújabb kori történetében? A választ mindannyian ismerjük. Ettől a sport szférájának elemzése még nyújthat értékes adalékokat a modern férfikép megalkotásához, de felismeréseit abszolutizálni nem szerencsés. Ezt Hadas is tudja, mégis folyamatosan ilyesmivel kacérkodik. S végül: ha már a férfierőszak megzabolázásának bemutatásával valójában a női princípium felé való elmozdulást írja le a szerző, akkor vajon nem kellene-e a modern nő születésével is alaposabban foglalkoznia? Hisz a férfiasság csak ebben az ellentétpárban kap értelmet.

Bugyinszki György

Helikon Kiadó, 2003, 339 oldal, 2500 Ft