Kórház ez a város szélén, Ausztráliában, az ötvenes években – némi arisztokrata családi drámával. Szerencsére a kórházazás helyett a hangsúly inkább a drámázáson van, s a mű tájékozódása a szappanoperák irányába most kivételesen nem is ördögtől való, hanem a két rossz közül a kisebbik. A főszereplő, a második világháború borzalmait túlélő zsidó ápolónő lassan napfényre kerülő személyes és társadalmi konfliktusai pedig szépen viszik magával azt, akit egyébként a városka kastélyában élő, matriarchálisan berendezett család problémái nem vonzanának annyira. Minden megvan ahhoz, hogy a korszak és műfaj iránt kevésbé lelkesedő néző is pár órán keresztül feszengés nélkül ott ragadjon az epizódok előtt. A szereplők jól megírtak, finom és kedvelhető figurák sora vonul fel, még ha rengeteg sablonfigurát mozgatnak is a készítők. (Családi hierarchiát védő konzervatív anya, modern, szabadon szerelmes unokák, karakán és titokzatos főhős stb.) A színészekre nem lehet panasz, nincsenek bántó manírok. Az egészen látszik az igényesség, persze ettől még nem sokkal lesz több a dologból egy rendesen odarakott szappanoperánál, de ez voltaképpen műfaji kérdés: minden úgy van kitalálva, hogy kellő nézőszám mellett hosszú évadok során keresztül lehet bonyolítani e lassan kirajzolodó szerelmi háromszögeket, érzelmi katyvaszokat, történelmi határhelyzeteket keverő társasjátékot.
Azzal ver át az egész, hogy a második világháború, az újrakezdés és otthonkeresés motívumai ideig-óráig mégiscsak magával visznek, egészen odáig, ahol már túl nehéz feladni…
