Sokszor tűnt esetlegesnek, kapkodónak a kormányzati szakpolitika – ám a csapásirány jól kivehető. Az Orbán-kormány akár a saját választási ígéreteivel is szembemenve, brutális célratöréssel alapozta meg legfontosabb társadalmi szövetségeseinek és támogatóinak anyagi jólétét. Sorozatunk ötödik része a mezőgazdaságról tudósít.
Föld! Föld!
Az Orbán-kabinet vidékpolitikai stratégiájának és programjának felskiccelését 2010-ben a kormányfő egy környezetgazdálkodási professzorra és a munkacsoportjára bízta; az abban foglaltak egy elképzelt világban talán érvényesülhettek is volna.
Az Ángyán József nevével fémjelzett tervezet piacszabályozási része már az első évben megbukott. 2010 nyarán a kabinet rendelkezett az élelmiszer-forgalom másodlagos importellenőrzéséről. E szerint az érkező importárut előre be kell jelenteni, és azt a hatóság szakemberei kockázatelemzéssel megvizsgálják. A hivatal pedig meg is tilthatja a lejárt szavatosságú vagy más okok miatt gyanúsan olcsó termékek forgalmazását. Jó ötletnek tűnt, ám hamar kiderült, hogy egy hadseregnyi hivatalnok kellene az ellenőrzéséhez. A rendszer tökéletes kudarcot vallott, a külföldi áruk aránya ma is jócskán meghaladja az „elvárható maximumként” meghatározott 20 százalékot. A program kulcsmondata szerint „számunkra legfontosabb a hazai piac” – ebből semmi sem valósult meg.
| ||
A kormányzati birtokpolitika egészét az a tény határozta meg, hogy az uniós szabályok értelmében a hazai földbirtokokra vonatkozó forgalmi moratórium (tagállami polgár szabadon vásárolhat birtokot, de ezt egy korábbi egyezség alapján átmenetileg megtilthattuk) idén április végén biztosan lejár. A kormányzat a kis- és középgazdaságok megerősítésével, illetve a szabad forgalom további korlátozásával kívánta akadályozni a spekulációs tőke megjelenését a magyar földpiacon, s mindezekkel együtt a hazai ágazati nagyvállalkozók mozgásterét is korlátozni akarta. Ami az utóbbit illeti, valóban született jogszabály tavaly az egy gazdasági érdekeltségben működő agrártársaságok földhasználatának korlátozásáról (1200 hektár, ami egyes esetekben 1800 hektárig bővíthető), és a hazai földforgalom szabályozását is új alapra helyezte a kormány. A Nemzeti Földalapnak általános elővásárlási jogot adott; speciális szabályokhoz kötötte a külföldiek magyarországi birtokszerzését, és az időközben létrehozott nemzeti agrárkamara, illetve a helyi önkormányzatok jogkörébe sorolta annak eldöntését, hogy ki vehet adott településen földet. Az intézkedésekről minden mértékadó földpiaci szakember azt állítja, hogy ezekkel a magyar termőföld megvédve nem lesz (a pénz utat talál magának a legrafináltabb korlátok között is), a versenyszférára vonatkozó korlátozások viszont kifejezetten szembemennek a kormány saját belpiaci célkitűzéseivel.
Bár az ország és a magyar vidék jövőjét alapjaiban ezek az ellentmondások határozzák meg, a magyar közvéleményt igazából az ötmillió hektáros terület sorsához képest másodlagos ügy, a mintegy 64 ezer hektár állami föld kedvezményes bérlete rázta meg. Az eredeti célok szerint az állam kedvezményes földbérlethez kívánta juttatni azokat a kis- és középtermelő családokat, amelyek helyben részben foglalkoztatást, részben az állattartás fejlesztését ígérték. A folyamat vége közismert: a nyilvánvaló visszaélések miatt a posztjáról távozott Ángyán József felmérései szerint a területek erős kétharmada a kormánypárthoz kötődő barátokhoz, üzletfelekhez került.
A kormányzati ciklus legnagyobb politikai vesztesei mindenképpen azok a családi gazdaságok, amelyeknek fűt-fát megígért a Fidesz 2010 tavaszán. A helybéli gazdálkodók gyakran megalázó körülmények között maradtak alul pályázataik elbírálásakor. Bár termelésüket a kormányzat által jelentősen könnyebb feltételek mellett értékesíthetik a helyi piacon, a jelenlegi hatalom érdemi lépést az áraikat letörő közvetítői kereskedelem ellen nem tett. Négy év alatt nem alakult egyetlen működőképes kisközösségi értékesítő szervezet sem, sőt a korábbi cirka 30 termelői értékesítési szervezetből hat éppen ebben az időszakban ment csődbe.
A mezőgazdaság mögött működő támogatási rendszerhez a kormányzatnak semmi köze nincs, mert annak mind jogszabályi, mind pénzügyi bázisa az Európai Unió. A tavalyi GDP-növekedésben, amit a gazdasági tárca oly büszkén hangsúlyozott mindenféle információs csatornán, lényegében 450-500 milliárd forint olyan támogatás húzódik meg, amely az unióból érkezett a kedvezőbb időjárás miatt valóban nagyobb termésátlagokat produkáló mezőgazdasághoz.
Végül szót kell ejteni a korábbi karcagi polgármester, ügyvéd, fideszes országgyűlési képviselő, Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter nevéhez köthető döntésekről. Fazekas első helyettese a kezdeti időkben Ángyán József volt – a kettejük közötti szakmai tudásbéli különbség leírhatatlan. Ángyán viharos távozása után 2012-ben Budai Gyula ült be a tárca parlamenti államtitkári székébe; ő már nem lógott ki a sorból, jó katonaként minden utasítást keményen végigvitt. A birtokpolitikai és fejlesztési támogatások pályáztatása puszta színjáték azóta. A kormányzat az ágazati nagybefektetők ellen is csak szavakban harcolt, a valóságban a mai hatalomhoz nagyon közel álló személyek (például Nyerges Zsolt szolnoki ügyvéd vagy Simicska Lajos, illetve néhány esetben Csányi Sándor OTP-vezér) döntötték el a legfontosabb ügyeket, a miniszternek nem sok érdemi szerep jutott. Jogkörét is erősen visszavágták, amikor az Orbán-féle nemzeti agrárkamara eljárási körébe utalták az ágazat piaci egyeztetéssel vagy éppen a földbirtok-politikával kapcsolatos ügyeit.
Online sorozatunk a Magyar Narancs e heti számában megjelent átfogó cikk részleteit közli szombaton és vasárnap, a különleges helyzetre való tekintettel már a megjelenés után pár nappal. Az elmúlt négy évet áttekintő fejezetek szerzői: Ballai József, Horváth Marcella, Tamás Gábor, Teczár Szilárd és Urfi Péter. Lásd még a kultúrpolitikáról, az oktatásról, az adóügyekről és írott elemzésünket. Következik a jog forradalma.
