Vélemény

A rossztanulók

Szoros meccsen aratott egygólos győzelmet szombaton a dunaszerdahelyi focicsapat (DAC) a zsolnaiak ellen (gólszerző a helyi CR: Connor Ronan).

Nem kiszáll

Két hete e hasábokon arról értekeztünk, hogy az önkormányzati választásokra készülő magyar ellenzéknek a jelek szerint benőhetett a feje lágya, mert bár ráérő idejükben továbbra is elmondják mindennek egymást, némely dolgokban mintha kezdenék fölismerni az összefüggéseket.

A kudarcfelelős

A 2018-ban létrehozott Innovációs és Technológiai Minisztérium vezetője, Palkovics László immár bő fél éve azt hangoztatja, hogy a jelentős összegű közpénzek felhasználása ellenére az MTA teljesítménye nem megfelelő, ráadásul politizál, ezért gyökeresen át kell alakítani.
  • Havas Attila
  • 2019. május 4.

Végtakarítás

A kormánypárt médiaportfóliójának racionalizálása jegyében felszámolják az Echo Tv-t, és az adófizetők igazán hálásak lehetnek ezért. (Vagyis igazából a Hír Tv-t számolják fel, még ha a hírek szerint az Echo szűnik is meg – mindjárt megmagyarázzuk.)

Mi kell a magyarnak?

A legjobb az, amikor a vesénkbe látnak, tudniillik, a magyar emberek veséjébe, feltehetően e szavakkal: „mert ezeknek ez kell” – rezsicsökkentés, például. Pénz hétüléses kocsira, például.

A Velencei Bizottság árnyékában

A magyar bírósági rendszer átalakításának legújabb elemével szembeni hazai ellenvetések jól ismertek (erről lásd cikkünket: Miszlikbe aprítva, Magyar Narancs, 2018. december 19.). A tavaly decemberben elfogadott törvényekkel 2020-tól működésbe lépő egységes közigazgatási bírósági rendszer lehetőséget teremt egy új főbíró kinevezésére (a Kúria elnökével azonos polcon) és egy új bírói tagozat kialakítására, számos olyan újdonsült bíró kinevezésével, akik a jogalkotó tervei szerint a közigazgatás berkeiből igazolnak majd át.

Érik a meglepetés

Harminckilenc jelölt indul a márciusi 31-i első fordulóban, s ez önmagában is mutatja, mennyire töredezett a politikai tér Ukrajnában.
  • Radnóti András
  • 2019. április 28.

Kitiltva

Nehéz fogcsikorgatás nélkül tudomásul venni, hogy Orbán Viktort nem rakták ki az Európai Néppártból, és minden okunk meglenne arra, hogy mindkét felet mély undorral szemléljük.

Hétköznapjaink

Talán a párttársak reakciói a legszebbek, ahogy némi finnyával, papír zsebkendővel, eltartott kisujjal fogják meg a mocskot.

Zsidók, japánok és a gömbhal

Talán meglepő, de tény az, hogy manapság egy valamirevaló japán könyvesboltban van egy sarok, amely fölött a yudaya felirat olvasható. A japánokat ugyanis érdekli a zsidóknak, ennek az egzotikus nyugati népnek a világa.