Vélemény

Kéz a kézben Prágában

Megjelenésünk napján már csak egyet kell aludni, s Csehországban elindul a mindközönségesen elnökválasztásnak nevezett kétnapos folyamat, amelynek egyik lehetséges, sőt nagyon is valószínűsíthető kimenetele az, hogy további öt esztendeig marad a Hradzsinban a méltatlanságát elmúlt hivatali idejében napi rendszerességgel bebizonyító Miloš Zeman.

Mi az ára itt kinek?

Az ÁSZ hétfőn felszólította a Jobbikot, hogy fizesse be az Államkincstárnak azt a 331 millió forintot meg az aprót, amennyivel a múlt hónapban kiadott s azóta véglegesített jelentése szerint a párt kevesebbet fizetett bizonyos plakáthelyekért bizonyos valakiknek a 2017-es év folyamának a során.

Az eretnek

A legszikárabb híreken túl csak a forrongó indulatok és érzelmek hangján zajlik a párbeszéd a múlt heti jogerős ítéletről.
  • Gaal Ilona
  • 2018. január 31.

Még nyolc év?

Föltételezzük, hogy a soron következő országgyűlési választásokat 2018 tavaszán a jelenlegi esélyes, Orbán Viktor miniszterelnök (államvezető) és apparátusa (a szociológiai­lag tévesen „pártnak” nevezett, ún. Fidesz–KDNP) nyeri meg. Hipotézisünk értelmében alkotmányozó (kétharmados vagy nagyobb) többséggel.
  • Tamás Gáspár Miklós
  • 2018. január 28.

Robin Hood nyilaitól…

A magyar gazdaságpolitika elmúlt hét évének különleges fejezete a különadók története. Ha néhány év múlva a mondoshawanok eljönnek, mert baj lesz, és Lilu elkezdi visszapergetni a magyar gazdaság filmjét, itt még ő is hosszabban elidőzik majd. Már a kiinduló helyzet értelmezése sem lesz egyszerű, hiszen a mostani – szuperlatívuszokban nem szűkölködő – kormánypárti értékelések kiindulópontja az, hogy 2011-ben tragikus volt a helyzet, durván félezer milliárdos hiányt kellett kezelni.

A nemzet disznaja

A képet mindenki ismeri. Világhírű lett, felkapta az amerikai sajtó is: Pócs János a nemzetközi porondon ismertebb gázszerelő már, mint Mészáros Lőrinc.

Egyedül

Az ellenzéki pártok elmúlt pár heti izéjeihez fűzött jelen széljegyzetünkben tartózkodni fogunk a csúnya szavak, valamint a gunyoros hangnem használatától. Az indulatos-trágár-vicceskedő megközelítés, beláttuk, nem vezet sehova, ha lehetett is egy darabig röhögni az egészen, ezen már rég túl vagyunk.

Kis János: A tét

Az áprilisi országgyűlési választások előtt a magyar demokratikus közvélemény zavarodott és letargikus. A helyzet kilátástalannak tűnik. Valóban ne volna remény?
  • Kis János
  • 2018. január 14.

Barátok és üzletfelek

A magyar kormányfő megerősítette kapcsolatát kínai kollégájával – érdemes hát áttekinteni, hogy Kína új barátjaként milyen társaságba került Magyarország, s hogy a kínai reláció hogyan hat az alkotmányosságra és az emberi jogokra Kína más szövetségeseinél.