Vélemény

Sándor Judit: Testbeszéd

A nők nevelése mindig is kedvelt témája volt az irodalomnak, elég csak G. B. Shaw Pygmalionjára vagy Shakespeare A makrancos hölgyére gondolnunk. Ráadásul ez utóbbit elképesztő mennyiségben, szinte kéjjel dolgozták fel újra és újra, nemcsak a színházban, hanem filmen, balettben is – és lássuk be, nem nagyon történt akár halvány kísérlet sem arra, hogy az I. Erzsébet korabeli felfogásnál korszerűbb változatot készítsenek az alkotók.
  • Sándor Judit
  • 2017. szeptember 17.

Hulot úr visszatér

Már csak hármat kell aludnunk, s ismét miniszterelnök úr társaságában vághatunk neki a szokásos tűzijátéknak. Nem, egyelőre még nem a letöltött szabadság tiszteletére robbannak a főváros fölött a petárdák, s a vizes vébét sem játsszák újra, noha igény nyilván lenne rá.

Egyedül

A Momentum küldöttgyűlése a hírek szerint a minap azt a döntést hozta meg, hogy a párt egyedül vág neki a 2018-as országgyűlési választásoknak. Olyannyira, hogy nemcsak önálló listát állítanak (amit eddig is mondtak), de mind a 106 egyéni körzetben saját jelöltet indítanak (amit eddig nem mondtak ki egyértelműen). Sőt, arról is döntöttek, hogy döntésük végleges, vagyis még tárgyalni sem fognak más, a Fidesz ellenében induló pártokkal semmiféle együttműködésről, még koordinált jelöltállításról sem.

Tökmaghéj a járdán

Úgy két évtizede egy fülledt nyári estén Kreuzbergben, a Golgatha nevű kerthelyiség bábeli hangzavarába egy magyar mondat is keveredett. Valaki azt mondta: „Én magyar vagyok, s büszke vagyok rá.” Mire gondolhatott? Mire lehetett büszke?
  • Schauschitz Attila (Berlin)
  • 2017. szeptember 10.

József, a bevándorló

„Mélységes mély a múltnak kútja” – idézzük számtalanszor Thomas Mann József-tetralógiájának első mondatát, holott a regény korántsem csupán kútba nézés. Sokkal inkább örökké jelenvaló „szép történet és istenkitalálás”, ahogyan az utolsó szavaival meghatározza önmagát. Az Istent fokozatosan elgondoló s benne megerősödő zsidó nép mítoszi őstörténetének újramondásával saját jelenét, elsősorban a pusztításba és pusztulásba rohanó 20. századi Németországot kívánta megszólítani az író. Egyúttal pedig a jövőnek, a mi jelenünknek, a válságba jutott 21. századi Európának is üzent. „Európa, vigyázz!” – mondta híres esszéjében −, ne kövesd azokat, akik „az erőszakon kívül csak a hazugságban hisznek”. A regényt amerikai emigránsként fejezte be Mann, e tény markáns nyomot is hagyott a végén.

Jogszerűen és szakszerűen

A múlt pénteken meghalt egy 57 éves férfi Budapesten, a Népsziget környékén, rendőri igazoltatás közben. A rendőri intézkedés jogszerű és szakszerű volt – állítja a sajtó írásban feltett kérdésére a Budapesti Rendőr-főkapitányság. Ebből az állításból aligha lehet másra következtetni, csak arra, hogy a véletlenek fatális egybeeséséről van szó, szerencsétlen flótásnak épp akkor ütött az órája, amikor rendőri intézkedés alá vonták. Meghalt volna akkor is, ha nincs épp intézkedés alá vonva. Sőt, az intézkedés olyannyira jogszerű és szakszerű volt, hogy a rendőrök még újraéleszteni is próbálták a férfit, feltehetően ugyancsak szakszerűen, de ez sem segített, sőt még a kiérkező mentők sem tudták megmenteni.

A magyarok 66 százaléka

Egy washingtoni székhelyű nonprofit cég fölmérése szerint Magyarország az egyetlen olyan ország, ahol a menedékkérőktől félnek a legjobban; jobban, mint a terrorizmustól, a globális fölmelegedéstől, a gazdasági válságtól vagy – hogy régióspecifikus problémát is említsünk – az orosz hegemón törekvésektől. (Mielőtt bárki prüszkölni kezdene, hogy aha, washingtoni: a kutatási eredményeit közzétevő, 2004-ben alakult Pew Research Center különböző közvélemény-, demográfiai, média- és más empirikus társadalomtudományi kutatásokat végez szerte a világban. Néhány anyagát – például az európai muszlimok körében végzett egyes kutatásait – lelkesen idézte a kormánypárti sajtó is, már amikor épp erősítették a Fidesz-propaganda lózungjait.)

Leszólnak fentről

Tombol a nyári szünet, kitört a kánikula, s a figyelem pillanatnyi lanyhulását a kormány arra használja fel, hogy csókosait ültesse a megüresedett iskolaigazgatói székek egyikébe-másikába, vagy simán csak megakadályozza a tőle független jelöltek újrázását.

Legkedvesebb kedvenceik

A magyar Alkotmánybíróság (AB) a minap alkotmányellenesnek találta, hogy jelenleg csak a bevett egyházaknak ajánlható fel a személyi jövedelemadó 1 százaléka. Az AB szerint a többi vallási közösség mellőzése olyan Alaptörvény-ellenes mulasztás, amit a törvényhozó az év végéig köteles orvosolni. A diszkrimináció visszaszorítása nyilván jó hír a vallásszabadság barátainak, de az AB-határozat mégis komoly aggodalmakra ad okot.

Várhegyi Éva: Ekotrip

Néhány hete, a Joint Venture Szövetségben Varga Mihály azzal hárította el az euró bevezetését feszegető kérdést, hogy hosszú távon nem mondhat le róla a magyar gazdaságpolitika, de azért nem kell elsietni.