Vélemény
"Mindig azt sugallta, hogy érdemes itt élni" - tanítványai emlékeznek Tánczos Gáborra, az alig ismert pedagógusra
"Olyan tiszteletet ébresztett mindannyiunkban, hogy azóta is úgy gondolok rá, mint életem legjobb pedagógusára, aki gyökeresen megváltoztatta az életemet" - mondja egyikük a Nagy Imre köréhez tartozó, 1956 után elítélt tanárról.
Miért volt ennyire rossz ez az Európa-bajnokság?
Gyengülő szakmaiság, mesterségesen bárki által látogatható karnevállá alakítás, és persze a csalóka emlékek okozták azt, hogy jó meccsre csak elvétve emlékezhetünk a németországi tornáról.
Sorvezető kezdőknek és haladóknak – avagy miben hajaz egymásra a Fidesz és a DK?
A történelem ismétli önmagát, 2016 végén a Fidesz-KDNP dél-békési szervezete élt hasonló fogással, Simonka Györgyöt segítve, mint ahogyan most a DK mentegeti a pártelnökét. Az egyik Fb-s sorvezető olyan, mint a másik.
Számold újra!
Amikor önök jelen jegyzetünket olvassák, lehet, már tudni fogják azt, amit mi még nem. Péntek reggelre ígérte a Nemzeti Választási Bizottság a főpolgármester-jelöltekre leadott érvényes szavazatok újraszámlálásának befejezését.
Röptében a békegalamb
Most kedd délután van, s nem tudjuk, hogy a nagy sárgafejű főnök fogadja-e Bagarja uramat, a béke barátját.
A világ nem áll meg
Szó, ami szó, a magyar polgárok alaposan elszokhattak attól, hogy a kormányzati propaganda az Európai Unióról esetleg pozitív dolgokat mondjon. Márpedig mostantól egy fél éven át még ilyen szörnyűség is előfordulhat.
Tarka rongy!
Gyurcsánynak mennie kell. Gyurcsány a baloldal megújhodásának legfőbb akadálya.
Oda kellett mennie
Lapzártánk napján, kedden Kijivben bukkant fel a magyar kormányfő, és találkozott Volodimir Zelenszkij ukrán államelnökkel.
Éruv
2024 tavaszán Pesten körbeért az éruv. Hála egy, a rabbinátus által rendszeresen ellenőrzött, diszkréten a közművek mellé telepített, semmilyen más funkciót nem szolgáló, több tíz kilométeres, körben futó városi damilnak, a pesti ortodox zsidók immár eltolhatják szombaton a gyerekkocsijukat a Népligetig. Betartva a parancsolatait, kemény közösségi alkotómunkával kicselezték saját, szigorú Úristenüket, hogy élhetőbb legyen a szombat.
Szabadság, függetlenség, Pressman – az amerikai nagykövet ismét leckét adott a magyar kormánynak
Rendes körülmények között nem kéne nagyobb jelentőséget tulajdonítani nemzeti ünnepen elhangzott nagyköveti beszédeknek. Ha a magyar kormány decens párbeszédet tartana fenn legfontosabb szövetségeseivel, akkor nem kéne így rászólni a t. kormányzatra, mint az ünnepi asztalnál neveletlenkedő gyerekre.
A magyar kenyér
Az Agrárminisztérium közleménye és Nagy István miniszter Facebook-oldala szerint Országos Pálinka- és Tönkölypálinka Verseny zajlott a napokban Magyarországon – vette észre a Telex.