Ezért költünk ennyit a hadseregre: Németh Szilárd szerint „a Soros-szervezetek mindig ott sürögnek-forognak a migránsok körül”

  • narancs.hu
  • 2020. július 8.

Villámnarancs

Nem árt az óvatosság, de 778 milliárdból talán erre is futja.

Rekordösszegű költségvetésből gazdálkodhat jövőre a Magyar Honvédség, az ideinél 30 százalékkal több, azaz 778 milliárd forint áll majd rendelkezésre – mondta mai sajtótájékoztatóján Németh Szilárd. A rezsibiztosból lett honvédelmi államtitkár egyáltalán nem tartja túlzónak a több mint 150 milliárdos növekményt, mint mondta, „az ország biztonságának fenntartásában nélkülözhetetlen és kiemelkedő szerepe volt a honvédség képességeinek, a katonák elhivatottságának és felkészültségének”, hozzátéve, hogy „a 2021-es költségvetés biztosítja, hogy a honvédség el tudja látni a feladatait”.

Németh szerint megnövekedett költségeket a járványveszély mellett az indokolja, hogy

„rendkívüli módon megélénkült az embercsempészek tevékenysége, a Soros-szervezetek is

mindig ott sürögnek-forognak a migránsok körül, és azt halljuk Brüsszelből is, hogy a migránspártiak aktivitása megnőtt”, és ezért „Magyarország schengeni határaira komoly nyomás hárul”.

Németh természetesen kedvenc témájáról, az ellenzék szapulásáról sem feledkezett meg, bár sok újat nem tudott mondani; elvtársaihoz, Halász Jánoshoz és Nacsa Lőrinchez hasonlóan ő is azzal állt elő, hogy milyen már az, hogy a baloldal nem szavazta meg a jövő évi költségvetést, vagy ahogy ő mondta: „a költségvetés elfogadásakor

a teljes hazai

baloldal a hagyományait folytatva nemmel szavazott az ország, a magyar emberek biztonságára, a honvédség fejlesztésére, a vírussal kapcsolatos feladatainak ellátására”.

Figyelmébe ajánljuk

A pribék és áldozatai

Vannak példák a filmtörténetben, amelyeknek kiindulópontja az egykori áldozat jellemzően váratlan, ritkábban tudatos találkozása börtönőrével/kínzójával. Liliana Cavani Az éjszakai portásától Denis Villeneuve Felperzselt földjén át Jonathan Teplitzky A háború démonjai című filmjéig találhatunk néhány (nem olyan sok) példát erre az alaphelyzetre.

Táborlakók

A holokauszt történetének van egy makacsul újratermelődő perspektívája: Auschwitz mindent elnyel, a többi helyszín pedig vagy ennek a gravitációs mezőnek a peremére szorul, vagy egyszerűen kiesik a látómezőből. Szécsényi András Csereláger című könyve nem akar leszámolni ezzel a perspektívával – csendesebben, de határozottabban tesz mást: elmozdítja.

Együttélési problémák

Panaszt tett a szegedi önkormányzati ingatlankezelő cég munkatársára egy ügyvéd, akivel ügyfelei érdekében tárgyalva nem tudott szót érteni. A cég lépett: elbocsátotta az ügyvéd élettársát, aki próbaidőn dolgozott ott. Az eset az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala elé került.

Csak a csönd

Máig nem kárpótolták a Felvidékről kitelepített magyarokat, noha a magyar Alkotmányíróság (AB) már 1996-ban kimondta e helyzet alkotmányellenességét. Az AB akkor a rendezés határidejét 1997-re tűzte ki. A köz­vélemény erről az ügyről jószerivel semmit nem tud.

Tényleg politikai döntések születnek a magyar sajtóperekben?

A Bors különszámának betiltásán azért lepődhettek meg a fideszes politikusok, mert az utóbbi években nem ehhez a bírói gyakorlathoz szoktak. A propaganda­média és a Fidesz lejárató kampányainak védelmében a bíróságok többször is abszurd döntéseket hoztak, ám amikor a miniszterelnök perelt, már más szabályokat alkalmaztak.