Visszhang: tévésorozat

A 2009-es osztály

  • SzSz
  • 2023. június 14.

Visszhang

A 2002-es Különvéleményben telepatikus képességű, különleges lények segítenek a bűnmegelőzésben.

Előre leleplezik a gyilkosokat, még a tettük előtt. A Spielberg mozija óta eltelt két évtizedben Amerika nem vált biztonságosabb hellyé, rohamosan fejlődött azonban a technológia: ma már nem mindenféle médiumoktól, hanem a félve szeretett Mesterséges Intelligenciától (MI) várjuk a földi paradicsom eljövetelét, vagy épp az apokalipszist. A disztópikus jövő is közelebb jött: míg a Különvélemény high-tech világa 2054-ben játszódik, A 2009-es osztályban már 2034-re óriásit csökken a bűnözés. Ekkor ugyanis az FBI-t már az MI uralja: a rendszer mindent és mindenkit megfigyel, olyan profin számolva és következtetve, hogy a rosszfiúknak esélyük sincs. Amerika biztonságosabb, mint valaha, a számítógép pedig végre kiegyenlíti a bűnmegelőzésre eddig jellemző faji-nemi torzításokat. Cserébe azonban rendőrállam áll fel, amely elindul a gondolatbűnök megtorlása felé.

Tom Rob Smith minisorozata egy marék FBI-növendéket követ végig három idővonalon keresztül. Akad, akiből igazgató, akad, akiből pária válik; valakinek pedig saját egykori osztálytársa után kell kémkednie. A 2009-es osztály egyszerre szeretne szuperintelligens dráma, jéghideg krimi és társadalomkritikus kvázi sci-fi lenni. Ironikus módon azonban pont azok a legjobb pillanatai, amikor nem több, mint egy egyszerű akciófilm. Hősei ugyanis az első osztályú szerep­osztás ellenére egyszerűen nem elég érdekesek, tök mindegy, hogy a jelenbe, a múltba vagy a jövőbe kísérjük el őket.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk