Ez persze nem ritka jelenség, mennyiségileg a legtöbb rendező – akinek egyáltalán megjegyezzük a nevét – hasonló javakkal kecsegtet; amíg nem láttuk a művét, nem tudjuk, a kettő közül melyik van soron. Liman legújabb filmjénél viszont azután sem feltétlen derül ki, hogy megnéztük.
Rory mentális problémákkal küzdő, idősödő férfi, aki nem tud talpra állni, a tengerészgyalogságnál töltött szolgálata után most parkettacsiszolásból él. Pénz kell neki, de nagyon, ehhez viszont már mindent megpróbált – a rablást kivéve. Egyszer így vagy úgy, minden kisembert felzabál a rendszer, úgy tűnik, most Rory ideje jött el, így hát el is vállalja az első szembejövő melót: a sokadszorra újraválasztott polgármester kenőpénzeit kéne megfújni. Ehhez kap társként egy másik balféket, akivel együtt próbálnak végigbucskázni a szervezett bűnözés krokodilokkal teli medencéje felett kifeszített kötélen.
Lehetséges, hogy akárki is olvassa fel a telefonkönyvet, az mégis telefonkönyv marad? Mert ebben a filmben Matt Damon, Casey Affleck, Michael Stuhlbarg, Alfred Molina, Ron Perlman és Toby Jones szájából is mintha csak az „aranyoldalak” pörögnének ki. Az alapsztori egy éles társadalomkritika vagy közhelyes, kötelező tőkesúly? A viccesnek szánt szövegek maguktól ilyen laposak vagy a paródia paródiájáról van szó? Ezek a kérdések éberen tartják a nézőt, így unalomról tulajdonképpen nem beszélhetünk…
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
