Visszhang: tévésorozat

A szabadság illata

Visszhang

A lengyel Kurc család története olyan hihetetlen, hogy szinte fikciónak hat.

Pedig a sorozat alapjául szolgáló regény szerzője, Georgia Hunter a saját családtörténetét vetette papírra. A népes zsidó família tagjai csodával határos módon élték túl a holokausztot, kontinensnyi távolságra szakadva egymástól. Lengyelországból Franciaországba, Marokkóba, Szibériába, Brazíliába és Palesztinába sodródtak; sokszor hónapokig, sőt évekig nem hallanak egymásról. Erejük a kiolthatatlan reményből fakad, melybe persze bűntudat is vegyül: miért épp ők élik túl a borzalmakat?

Erica Lipez aprólékos gonddal eleveníti meg a II. világháborút, figyelmet szentelve annak központi és periferikus helyszíneire, amelyek a Kurcok drámájának hátteréül szolgálnak. Bár a széria mellőzi sok más holokauszttörténet nyersebb borzalmait, a mindennapi élet szövetének fokozatos, borzongató felbomlása így is felkavaró. Sajnos csak helyenként, mert Lipez meglehetősen vázlatos figurákat rajzol meg (talán a Halinát játszó Joey King hozza ki a legtöbbet a behatárolt lehetőségekből). Mind nemesek és aranyszívűek, épp csak az árnyalatokat mellőzik, ami igazán átélhetővé tenné történetüket. A nyolc epizódba szuszakolt fordulatok így is magukkal sodorják a nézőt, de a valódi érzelmi csúcspontokat többnyire csak áradó zenével és túljátszott közelikkel megtámogatott könnyfakasztás helyettesíti. Érződik az igyekezet, hogy kapjunk egy felemelő példát a zsidó szívósságról és ellenállásról, de Lipez nem hisz eléggé ennek a megdöbbentő történetnek az erejében.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)