A Pixar felnőtteket és gyerekeket egyaránt megcélzó marketingjének csúcsterméke régóta fenyeget a folytatással, de szerencsére az új rész cseppet sem kékítette be az elsőből elraktározott emléklabdáinkat.
Riley 13 éves, a barátaival egy ott alvós hokitáborba készül (aki kételkedne abban, hogy a film felnőtteknek is készült, az figyelje meg az apa elkámpicsorodó arcát, amikor megkérdezi a feleségét, hogy mit csinálnak, amíg a gyerek távol lesz). A táborban összetalálkozik a menő lányokkal, ami teljes egzisztenciális krízisbe taszítja a beindult pubertásban tomboló kislányt. Az alapérzelmek ideje lejárt, a fejhadiszállásban új emóciók veszik át az irányítást, élükön Feszkóval, aki – mint a szorongás rendesen – csak megvédeni igyekszik a gazdatestet, de végül sokkal többet árt, mint használ.
A szüleit moziba kísérő gyerek nem is tudja, micsoda mázlista, amiért az ő generációja már úgy nő fel, hogy ez az alappszichológiai kisokos az eszköztáruk része lehet. Eközben mi úgy bólogatunk mellettük, mintha nem mi is először látnánk olyan filmet, amely ennyire tisztán és érthetően magyarázza el, hogy mi zajlik a fejünkben. Az Agymanók 2 amellett, hogy gyerekfilmként szórakoztató, szemléletesen mutat be olyan jelenségeket, mint a szorongás okozta alvási zavar, a pánikroham vagy az a kínos helyzet, amikor az istennek nem ugrik be egy szám címe. A film, ahogy legutóbb, most is lenyűgözően működik a saját szabályrendszerében, még ha ez azt is jelenti, hogy Bim Bam ezúttal már senkinek nem jutott eszébe.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
