A közelítő vég ellenére az élni akarás süt minden sorból. Bálint magát a szerzőt jeleníti meg, hitelesen, a színész és az író lelke szinte összeolvad a számvetéssel kapcsolatos gondolatfolyamban: vallomásként buknak elő belőle a szavak.
Rögtön, amint felsétál a színpadra – rajta az elmaradhatatlan csokornyakkendővel –, a legismertebb Kosztolányit ábrázoló fénykép pózát veszi fel. Nevetéssel kezdünk: az Esti Kornélból vett, a bolgár kalauzzal csevegő résszel. Aztán percről percre válik megrendítőbbé az este, ahogy a már beteg Kosztolányit követjük: elhangzik például a Seneca kivégzéséről szóló részlet a Nero, a véres költőből. De az életkedv marad, a hős nem törik meg, mi több, egy tiltott szerelem is rátalál Mária személyében. A vele átélt kalandok és a hozzá írt levéltöredékek némi enyhülést hoznak, főképp Kosztolányi feleségének Máriához intézett levele, amelyben vetélytársát a sértés maximumaként „lelúdazza”.
Deák Krisztina rendező és a szerkesztő Bálint András a költő azon életszakaszába enged betekintést, amely a legfájóbb, és talán emiatt a részleteiben legkevésbé közismert. Teszik ezt hol nyersebben, hol „csokornyakkendős” modorossággal, de autentikusan, mindig hagyva, hogy felderengjen Kosztolányi csibészes mosolya.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
