Ismerjük a nevezetes anekdotát, mely szerint fiatal orgonistaként négyszáz kilométert utazott, hogy hallja Buxtehude játékát – csak éppen annak csúnyácska lányát nem akaródzott elvenni –, de Buxtehude darabjai furcsa módon nem szerepelnek a berlini régizenei egyetemen készült lemezen. A népes Bach család türingiai ágának tagjai viszont feltűnnek: apja két unokatestvérétől, Johann Michaeltől és Johann Christophtól is felcsendül egy-egy kompozíció. (Ezek a művek az Altbachisches Archiv című, a korábbi Bachok műveit tartalmazó gyűjteményben maradtak fenn, amely egykor Johann Sebastian birtokában volt.) Nem maradhat ki Johann Pachelbel sem, aki többet komponált annál, mintsem hogy egyetlen kánonját ismerjük – s nem mellesleg családi ismerős volt, Bach szülővárosában, Eisenachban dolgozott kántorként. A weimari udvarnál töltött években G. Chr. Strattner és Adam Drese lehetett nagyobb hatással Bachra, Lipcsében pedig a Tamás-templom korábbi kántora, Johann Schelle. Egy ilyen válogatás egyértelművé teszi, hogy Bach zsenije nem nőhetett volna ki a korszak termékeny közege nélkül. Izgalmas ez a zenetörténeti kirándulás, csupa frissesség és derű, német régizenét pedig német régizenészektől érdemes hallgatni: az Akademie für Alte Musik historikus zenekara ragyogóan szól, a Voces Suaves pazar hangzású kórus, akkor is, ha egy karnagy vezetésével biztosabban énekelnének.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
