A későbbi zenészt a fülsüketítő gitárgerjesztések nyűgözték le, de hatással volt rá a free jazz és az akkoriban éledező punk is. Moore 1981-ben alapította a Sonic Youth-t későbbi feleségével, Kim Gordonnal, illetve Lee Ranaldóval, két évvel később jelent meg az első albumuk, amelyen erőteljesen érezhető a tagok radikális zenei neveltetése. A következő lemezek távolodtak ettől a világtól, és az igazi áttörést az 1988-as Daydream Nation című album hozta meg, időnként egészen konvencionális, de kellően furcsa dalaival. A kilencvenes évekre elég jó pozícióból tudott ráfordulni a Sonic Youth, a lendület pedig meg is maradt. Jöttek a sikeres lemezek (Goo, Dirty, Washing Machine), az MTV-n pörgő klipek, és a végeláthatatlan hosszúságú turnék. Az évtized végén pedig egy új igazolás hozott friss vért a zenekarba, az impozáns portfólióval rendelkező zenész-producer Jim O’Rourke csatlakozott hozzájuk.
2011-ben robbant a bomba, hogy Thurston Moore és Kim Gordon elválnak, és ez a közös alkotás végét is jelentette. Noha Moore-nak volt még egy zenekarkísérlete (Chelsea Light Moving), a Sonic Youth megszűnésével tulajdonképpen főállású szólóelőadóvá vált, s bár a neve alatt jegyzett első album még a kilencvenes évek közepén jelent meg, a másodikra több mint egy évtizedet kellett várni. 2011 óta viszont folyamatosan jönnek Moore szólóanyagai, amelyek a Sonic Youth-hoz hasonlóan eléggé különböző tónusúak. Emlékezetes volt például a 2017-es Rock n Roll Consciousness, amely öt hosszú, de feszes szerzeményt tartalmazott, vagy a Spirit Counsel (2019) című két és fél órás totalista monstrum.
A legutóbb is instrumentális lemezt kiadó Moore ezúttal a hagyományosabb dalformát választotta kilencedik szólóalbumán. A szövegíráshoz érezhetően kevesebb kedve van, mint régen, de második felesége, a könyvszerkesztőként dolgozó Eva Prinz kisegítette őt Radieux Radio álnéven.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
