Vagány húzás így indítani egy nagysátras fellépést, ráadásul teljes zenekaros hangszereléssel hangzott el utána egy olyan szám, amely a kortárs indie rock üstökösének bármelyik lemezén elférne. A dalt követő ováció után sejteni lehetett, hogy aligha lesz ez rossz koncert, és szerencsére a kívánatosnál némileg karcsúbb közönség sem szegte a zenekar kedvét. Az öt nagylemeznél járó Big Thief pár éve már játszott a Szigeten, akkor furcsa módon a nagyszínpad délutáni sávjában léptek fel tűző napsütésben, a mostani esti sátras körülmények szerencsére sokkal kedvezőbbek voltak, még úgy is, hogy a fesztivál egyik legnagyobb nevének számító Fred Again játszott velük párhuzamosan. Most két új arc is volt a színpadon: a nemrég kiszállt basszusgitárost Justin Felton helyettesíti a turnén, és volt egy második dobos is, akinek a funkciója kevéssé derült ki a koncert során. Az együttes jóval karcosabban és zajosabban szólalt meg, mint amit a hallgató az életmű jelentős százalékát kitevő akusztikus-folkos dalai alapján várna. A stúdiófelvételek pedig mintha csak sorvezetők lettek volna időnként, nem egy dal percekig tartó, egymást figyelős improvizációban végződött, ami jól működött, bár a szett második felében néha kissé terjengőssé vált. A koncert azonban így is tele volt nagyszerű pillanatokkal, amelyek közül a kíséret nélkül énekelt Paul című dal, illetve a záródalként előadott Not katartikus fináléja volt a legemlékezetesebb.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
