Ezúttal viszont szabad volt a naptár, és a Magyar Zene Házában tartott fellépést valóban bűn lett volna kihagyni. A nottinghami eredetű zenekar ugyanabban a felállásban játszik, mint 2012-ben. Stuart A. Staples frontember mellett itt van a két másik eredeti tag, Neil Fraser gitáros és David Boulter billentyűs, továbbá Dan McKinna basszusgitáros, és a The The lemezein is felbukkanó amerikai dobos, Earl Harvin. Az együttes háza táján a kreatív hullámokra sem lehet panasz, a tavalyi Soft Tissue a diszkográfia egyik legjobb állomása, így nem is csoda, ha a legtöbb dal erről a lemezről hangzik el. Nem kis meglepetésre nem lehet leülni, márpedig ezekhez a csendes, intim hangulatú dalokhoz talán jobban passzolna. De ez legyen a legnagyobb baj, a végig kalapot viselő és védjegyszerűen hebegősen éneklő Staples időnként egy kicsit meg is táncoltatja a közönséget, bár a bpm szinte végig két számjegyű marad. A frontembert még az sem hozza ki a sodrából, amikor egy kifejezetten halk rész közben az egyik nézőnek megcsörren a telefonja. Ezt leszámítva kiváló estéje volt mindenkinek. Giccsesen hangzik, de az ilyen vasárnapi koncerteket tényleg receptre kellene felírni. Sokkal szebbek utánuk a hétfők.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
