Akárhogy hegyezi fülét a hallgató, hibát itt nem talál, viszont azt a fajta könnyedséget és eleganciát észreveheti, ami a biztos stílusismerettel és egészséges arányérzékkel rendelkező nagyok, Horowitz, Pollini vagy Ashkenazy játékában felfedezhető. Nem pusztán a hatás kedvéért citálom a kőbe vésett neveket; az utóbbi időben számos olyan felvételét hallottam a Chopin-koncerteknek, amelyek kényszeresen keresték a nóvumot, de az eredmény mégis kevesebb lett – szögletesebb, erőszakosabb vagy sarkosabb, de szebb sosem. Az e-moll zongoraverseny notóriusan hosszú zenekari bevezetője érzékeny és grandiózus, Farkas Gábor zongoráján olyan természetesen folynak a hangok egymás után, mint a víz, dinamikájának nagy erénye, hogy a halk-hangos középtartományában is színes és élénk, olykor a legkisebb metszetben is hatalmas hatást tud elérni. Ilyen az f-moll versenymű első kadenciája, amely kicsit sem tolakodó, mégis, talán a dallamhangok töredékmásodpercnyi késedelme miatt, vonzza az ember figyelmét, és a lelkét is.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
