Nemcsak ellenlábasainak áskálódása, de az önmagával vívott reménytelen küzdelme, az éles helyzetekben még inkább előbukó gyengeségei mindvégig hátráltatták tehetsége és szaktudása kibontakoztatásában. Amikor alkalma nyílt volna rá, képtelen volt megvédeni felfedezését, a sérelmek emléke pedig a nehezen kiharcolt elismerést is elhomályosította. E könyvben mégsem válik sem tragikus hőssé, sem mártírrá.
Gárdos Péter nem áldozatként jeleníti meg őt, sorsának elbeszélése nem merül ki egy szenvedéstabló felvázolásában. Kidolgozott, plasztikus figurák egész sora lép fel mellette, így egészen különböző külső nézőpontokból, elfogultság és pátosz nélkül szemlélhetjük őt: az egyetemen megismert Falussy Tihamér aggodalommal figyeli kollégája leépülését, megmenteni azonban ő sem tudja; Mária viszont hűtlen lesz hozzá és elárulja, ám mindez nyilvánvalóan azért alakul így, mert Semmelweis gyalázatosan bánik vele. A legfontosabb útitárs azonban a gyerekkori barát, Stolz Xavér, aki a cselekmény tényleges alakítójaként központi figurává, gyakorlatilag főszereplővé lép elő. Bravúros és bátor megoldás, hogy a szöveg jelentős részében a bosszúvágytól hajtott Stolz nézőpontja dominál, sorozatos csalódásaival és elnyomott szexuális identitásával. A benne fortyogó gyűlöleten keresztül komplex képet kapunk Semmelweisről, akivel bizonyos helyzetekben így még együtt érezni is nehéz.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
