Visszhang: lemez

Gavin Friday: Ecce Homo

Visszhang

Gavin Friday frizurája és öltözködése egy időben megtévesztően hasonlított Bonóéra.

A hasonlóság nem véletlen: nemcsak több évtizedes barátság és szomszédság köti őket össze, hanem munkakapcsolat is. Friday ugyanis a U2 egyik művészeti vezetője, lévén az ír sztárzenekar akkora produkció, hogy náluk még ilyen pozíció is van. Gavin Friday is a 70-es évek végén kezdte zenei karrierjét, a Virgin Prunes nevű posztpunkegyüttes frontembere volt. Zenekarától a nyolcvanas évek második felében megvált, és ezzel véget ér a bonós analógiák sora: az excentrikus ír frontember debütáló szólólemezén (Each Man Kills the Thing He Loves, 1989) Maurice Seezer zeneszerzővel közösen egy furcsa, Brecht–Weill-dalokból táplálkozó, gótikus és sötét zenei világot teremtett.

A legutóbbi sorlemeze is hosszú kihagyás után jelent meg (Catholic, 2011), és noha elismerő kritikákat kapott, sokáig mégsem esett szó folytatásról. Most viszont kiderült, hogy Friday több mint egy évtizede molyolgatott most megjelent lemezén a Soft Cell-alapító Dave Ball-lal közösen. Az Ecce Homo egyszerre kilóg az életműből és mégsem. Az ezredfordulós tánczenéből inspirálódó, helyenként egészen döngölős alapok elsőre szokatlannak tűnhetnek, de Friday jellegzetes dallamai­val és vallomásos szövegeivel a diszkográfia logikus folytatásának érződik. A lemez legjobb dalai (Lovesubzero, Stations of the Cross, Ecce Homo) egyszerre idéznek meg egy letűnt világot és tűnnek frissnek, ami szép teljesítmény a jobbára rejtőzködő Gavin Friday-től. Felbukkanhatna kicsit gyakrabban is.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."